Izrael-párti amerikai keresztény szervezetek segítették meg a kifosztott zsidó méhészetet.

Jáel Farbstein Kedumimban, egy somroni kistelepülésen él férjével és kilenc gyermekükkel. Hat évvel ezelőtt elhatározta, hogy a gyakorlatban is hozzájárul Izrael “tejjel-mézzel folyó országgá” változtatásához, és egy méhészetet alapított Dvás Kedumim néven.

A méhészek lelkesedése és hozzáértése hamarosan nagyszerű eredményt hozott: a több száz termelőt vonzó észak-karolinai Black Jar nemzetközi mézversenyen első díjat kaptak vegyes virágméz kategóriában.

Nem sokkal ros hásáná előtt azonban minden veszni látszott, mert arab támadók betörtek üzemébe, ellopták a berendezéseket és sok mindent tönkretettek. Ezen kívül magukkal vitték az év teljes termését, ráadásul éppen a zsidó újév előtt, amikor különösen nagy a méz iránti kereslet. A kár maximalizálása érdekében bedugaszolták a méhkaptárak bejáratait is, így a méheknek nem volt hova visszatérniük a mezőről, és elpusztultak a nyári forróságtól.

A történtekről hírt adott az egyik angol nyelvű izraeli weboldal. Ennek hatására Izrael-párti amerikai keresztény szervezetek gyűjtésbe kezdtek, hogy megteremtsék a méhészet újraindításához szükséges anyagi fedezetet. Hamarosan 15 000 dollár gyűlt össze, amit át is utaltak a Farbstein családnak. A méhészek új eszközöket vásároltak, és modern biztonsági berendezéssel szerelték fel az üzemet, hogy a jövőben megnehezítsék a betörők dolgát.

“Ezek a keresztény emberek nagyon fontos üzenet közvetítenek a világ számára: a Biblia, és a “tejjel-mézzel folyó ország” látomása erősebb, mint a terrorizmus és a bojkottmozgalmak.” – mondta Tuvja Weisz rabbi.

“A méz az Isten adta bőséget jelképezi. Elsősorban nem rajtam múlik, hogy milyen évet zárunk. Néha hatalmas mennyiségű és édes a méz, máskor kevésbé az. Az okozott kár ellenére nem adjuk fel és tovább fokozzuk a termelést. Meg kell mutatnunk nekik, hogy mi örökre itt maradunk.”- mondta Jáel, aki az alábbi köszönő sorokat írta az ismeretlen adományozóknak: “Kedves barátaim, bár nem ismerlek benneteket, mégis úgy érzem, mintha közeli rokonok lennénk. A biztatásotok és az a rengetek támogatás, amit azért küldtetek, mert nagyra értékelitek a Júdeában és a Somronban újjáéledő zsidó közösségeket, sok erőt ad nekünk és lehetővé teszi a munka folytatását. Fokozzuk a termelést, megerősítjük a biztonsági rendszerünket, és soha nem hagyjuk el ezt a helyet. Isten és a ti segítségetekkel képesek leszünk Izrael földjének legjavát megtermelni.”

Az amerikai donorok mellett egy uruguay-i protestáns lelkész, Jorge Marquez is úgy gondolta, Izraelt támogatni Istennek tetsző cselekedet. Elhatározta, hogy 1000 facsemetét ültet a zsidó államban. Akkor hozta meg döntését, amikor tavaly, izraeli látogatásán részt vett egy faültetésen a Bét Semes mellett fekvő Corá faluban. Néhány hónappal később gyülekezetének tagjaival tért vissza, hogy teljesítse vállalását.

“Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy Isten választott országában ültethetek fát. Ez egy hatalmas kitüntetés. Remélem, még visszatérhetek ide. Azt a bibliai próféciát látom megvalósulni, mely a sivatag virágba borulásáról szól.” – mondta Sonia Tomeo, a csoport egyik tagja. A lelkészt és követőit Roni Káplán, az izraeli mezőgazdasági minisztérium kommunikációs tanácsadója fogadta. “Kívánom, hogy áldásban legyen részük nálunk, és a jövőben is folytatni tudják nagylelkű segítségüket.” Marquez azt tervezi, hogy jövőre is visszatérnek, hogy újabb ezer fát ültessenek el.

Forrás: Jpost, Arutz7