Ros hásáná előtt, 5726 (1965)

Isten kegyelméből

A szlichot napjaiban, 5725 [1965. szeptember] Brooklyn, N.Y.

 

Izrael népe fiainak és lányainak, éljenek bárhol

Isten áldjon meg benneteket!

A smita év (a minden hetedik évben beköszöntő, megszentelt szombat év) küszöbén állunk. Legyen az 5726. esztendő jó év mindannyiunk, Izrael egész népe számára!

A smita egyik központi tanítása a parancsolatot leíró tórai versek és szavak sorrendjéből következik: „Amikor belépsz az országba … akkor tartson a föld szombatot az Örökkévalónak. Hat éven át vesd be meződet” (3Mózes 25:2-3.).

Úgy tűnik, hogy a szöveg fordított sorrendet használ, hiszen a hat, munkával töltött év megelőzi a szombati, pihenő évet. Ennek megfelelően a szövegben is előbb kellene írni a hatévnyi földművelésről és csak azután a munkaszünet elrendeléséről.

EGY ÉV MAGASABB SZINTEN

Azonban a Tórában szereplő mondatok sorrendje többletjelentést hordoz. A fenti, smitáról szóló szöveg szerkezete jelentőséget hordoz magában és a helyes életszemléletről tanít, ahogy alább kifejtem:

Amikor valaki „belép az országba”, azaz eltervezi az életútját, melynek része „a talaj megművelése”, akkor fontos észben tartania, hogy a legfontosabb, mindennél előbbre való cél és ideál nem más, mint a „szombat az Örökkévalónak”. Nem a földi, anyagi dolgok, hanem a szellemi, megszentelt értékek. Ez a hozzáállás biztosítja az egyén számára azt, hogy ne süllyedjen bele az élet anyagi, hétköznapi vonatkozásaiba. Továbbá, ha valaki folyamatosan a fent említett eszményre koncentrál, akkor képes lesz a hat szürke, munkával töltött évet átváltoztatni. Ezenfelül e hat év magasabb szintre emelése a rá következő hetedik évet is magasabb szintre helyezi: A „szombat az Örökkévalónak” a „szombatok szombatjává” lényegül át, amely a magasabb hatalomnak való teljes odaadást fejezi ki.

Ehhez hasonlóan a mindennapi életünk számos aspektusa valamilyen materiális tevékenységet feltételez (pl. a megélhetés biztosítása) vagy a természetes igények kielégítéséről – mint amilyen az evés, ivás stb. – szól. Ezek a tevékenységek azok, melyek esetén „az ember nem több, mint egy állat”. Azonban ott van még az ezektől való megpihenés ideje is, amikor átlépünk a hétköznapokból az Örökkévaló szombatjába, amikor a szentségre és az Istennel való kapcsolatra összpontosítunk imával, tóratanulással és a parancsolatok betartásával.

A HÉTKÖZNAPOK MEGSZENTELÉSE

A smita ismertetése is azt tanítja, hogy a napot azzal kell kezdeni, hogy felismerjük: bár a nap során számos hétköznapi dologgal kell foglalkozni, mindezek célja és lényege, hogy elérkezzünk az Örökkévaló szombatjához. Ez a gondolat hozzásegít ahhoz, hogy a hétköznapi tevékenységek magasabb szintre emelkedjenek és tartalommal teljenek meg, továbbá a szentség és az Istennel való kapcsolat intenzívebbé és emelkedettebbé váljék. Így lehet teljes és harmonikus életet élni.

A smita év küszöbén állva azért imádkozunk, hogy az Örökkévaló megsegítsen minden egyes embert, minden férfit és nőt és a fent leírt hozzáállással kezdhessük el az évet. Az élet lényege és célja ugyanis nem a materializmusban, hanem a spiritualitásban rejlik. Az anyagi világ csak azért létezik, hogy „a föld szombatot tartson az Örökkévalónak”, tehát a materiális dimenziónak egy magasabb rendű célt, a szentséget és az Istennel való kapcsolatot kell szolgálnia. Csak ezáltal valósulhat meg, hogy az év minden egyes napja és a hétköznapok minden egyes cselekedete kifejezze „az ember felsőbbségét az állatokkal szemben” és egyértelművé tegye, hogy az ember Isten képmására lett megteremtve. Azok a pillanatok és időszakok pedig, melyeket a szombat definiál, a lehető legmagasabb szintre emelkednek és „szombatok szombatjává” válnak.

Így minden bizonnyal beteljesedik majd a smitára vonatkozó isteni áldás: „És én rendelem áldásomat rátok”, méghozzá természetfeletti módon.

ISTEN KIRÁLYSÁGÁÉRT IMÁDKOZUNK

Ros hásáná a megfelelő idő arra, hogy szilárd és sokáig érvényes elhatározást tegyünk a fenti ideál megvalósítása ügyében. Ezen a napon teremtette meg Isten az első embert a maga képmására és hasonlatosságára. Ezen a napon lett az ember a természet ura és ekkor emelte fel az összes teremtményt arra a szintre, hogy felismerjék a Teremtő hatalmát, ahogy a Zsoltárokban (95:6.) áll: „Jöjjetek, boruljunk le s hajoljunk meg, térdeljünk az Örökkévaló, a mi teremtőnk előtt”.

Ezen a napon imádkozunk azért, hogy Isten királysága megvalósuljon a földön: „Dicsőségedben uralkodj az egész világon…” és add, hogy mindenki, aki lélegezni tud, kijelentse: „Isten, Izrael Istene a király és az Ő királysága uralkodik mindenen”.

A jó beíratás és bepecsételés áldásával, boldog és kellemes évet kívánva, a gyermekek és az élet örömének, továbbá a bőséges megélhetés áldásával,

Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 145. szám – 2021. augusztus 15.

 

Megszakítás