Szólásszabadság és emberi méltóság

Az utóbbi hónapokban egyre nagyobb vihart kavar a gyűlöletbeszéddel kap­csolatos törvénymódosítás, amelyet a Parlament nagy többségben elfoga­dott. Az új törvény lehetővé tenné, hogy valamely kisebbséghez tartozó személy polgári pert indítson olyan személyek ellen, akik beszédükben vagy írásukban az adott kisebbségre sértő megjegyzéseket, utalásokat tesznek. Lehetőség nyílna arra, hogy pénzbírságra vagy kártérítésre kötelez­zék őket.

Sólyom László, a Magyar Köztár­saság elnöke a törvényt nem írta alá, hanem az Alkotmánybírósághoz küld­te előzetes normakontrolra. Érvelése szerint az elfogadott törvény túlságo­san korlátozná a szólásszabadság al­kotmányos jogát.

Az ügy kapcsán sokan fordulnak hozzánk, hogy fejtsük ki a zsidó vallá­si jog álláspontját. Semmiképpen nem kívánjuk megkérdőjelezni a törvény­alkotók, alkotmányjogászok, vagy az államelnök jogi felkészültségét, külö­nösen azért nem, mert a kérdés igen összetett, sok részlet alapos vizsgála­tát igényli. Az alábbi állásfoglalásunk­ban kifejezetten a zsidó jog, a háláchá alapján fejtjük ki a témával kapcsola­tos legfontosabb alapelveket.

A zsidó nép, már csak történelménél fogva is, nagyon érzékeny a szólássza­badság bármifajta korlátozására. A zsi­dókat különböző országokban évszá­zadokon keresztül, eltiltották vallásuk szabad gyakorlásától, véleményük sza­bad kifejtésétől. Európában ez annyi­ra jellemző volt, hogy általában a helyi uralkodó külön állami cenzort nevezett ki, akinek egyetlen feladata a klasszikus zsidó jogi és filozófiai művek szűrése volt. így a zsidóság számára legfonto­sabb művek, a Talmud, Maimonidész művei, az egész zsidó jogot összefog­laló Sulchán áruch különböző kiadá­saiban minden olyan részt kitöröltek, amely a cenzor megítélése szerint nem felelt meg az elvárásoknak. Sőt egé­szen az Újkorig, az időnkénti Talmud-égetések, és ezt követő pogromok sem voltak ritkák.

Szerencsénkre, a cenzor keze leg­alább a Biblia könyveit nem érintette, de sajnos más zsidó művek nagy több­ségükben úgy látták meg a napvilágot, hogy a cenzor által elferdítve, kiha­gyásokkal lehetett csak olvasni őket. Évszázadokon keresztül úgy tanultak zsidók ezekből a könyvekből, hogy sokszor még tisztában sem voltak az­zal, hogy egyes részek nem felelnek meg az eredeti megfogalmazásnak.¹

Bölcseink azt tanítják:² „Amiként orcájuk nem egyforma, úgy vélemé­nyük sem egy…”. Utalva arra, hogy a véleménykülönbség, a nézeteltérések az emberi természet született velejá­rói. A Talmud legfelszínesebb tanul­mányozása is megismertetheti velünk, mennyire fontos a zsidóság meste­rei és bölcsei számára, hogy minden egyes ember, még a „legjelentéktelenebb” is, kifejtse véleményét, állás­pontját az élet különböző kérdéseiben. A különböző vélemények meghallga­tásának fontosságát láthatjuk magá­ból a zsidó jogrendszer működéséből is, amelyben a 23 tagú vagy 71 tagú legfelsőbb bíróság a fontosabb pe­rekben döntéshozatal előtt végighall­gatta az összes jelenlévő véleményét és érvelését, mégpedig úgy, hogy az alacsonyabb rangú bírótól kezdve ha­ladtak a legmagasabb rangúig,³ ezzel megelőzve azt, hogy a nagyobb tisztű bíró véleményét követően a kevés­bé elismertek visszavonuljanak, és ne mondják el álláspontjukat.⁴ Csak ez után a teljes meghallgatás után dönt­hetett a zsidó bíróság, és ekkor, a Bib­lia utasítása szerint, a többség vélemé­nyét követve hoztak döntést.⁵

A különböző vélemények és ér­velések tudnak csak teljességgel megvilágítani egy adott témát, és csak segítségük által juthatunk teljes meggyőződéssel arra, hogy egy adott út a legmegfelelőbb. Miként azt Sala­mon király mondja:⁶ „a tanácsok soka­ságában győzelem van”.

A Magyarországon élő zsidó közös­ségek elégedettek a szólásszabadság alkotmányos jogának biztosításával, nagyon fontosnak tartják ezt a jogot, amely minden hazánkban élő ember számára biztosítja, hogy gondolatait bármilyen témában kifejtse. A szólásszabadság valójában két dolgot foglal magában, egyrészt biztosítja az egyén számára, hogy kifejtse – akár a több­ség álláspontjával ellentétes – vélemé­nyét, ugyanakkor bizonyos értelemben kötelezi a többséget is az általánostól eltérő vélemények meghallgatására és figyelembevételére.

Az emberi méltóság, mely szintén al­kotmányos alapjog, ugyancsak fontos értéke a zsidó jogrendszernek és értékrendnek.⁷ A Talmud tanítása sze­rint minden embernek ügyelnie kell embertársa becsületére, tilos szégyen­be hoznia, vagy megaláznia őt. A zsi­dó jog előírja,⁸hogy „legyen felebará­tod becsülete oly kedves a szemedben, mint a magadé”, illetve⁹„amiként az ember saját becsületére tekint, úgy te­kintsen felebarátja becsületére is, és ahogy nem kívánja, hogy rossz hírét keltsék, úgy ne keltse ő sem feleba­rátjának rosszhírét”. Az embertársunk felé nyilvánított tisztelet szempontjá­ból lényegtelen, hogy ő tisztességes, egyenes ember-e, vagy esetleg vét­kes, tisztességtelen. Nincs különbség igaz és igaztalan között. Ennek a min­denkinek egyaránt kijáró alapjognak lehetünk tanúi a Biblia tanításában, amely szerint az ókori Izraelt elfogla­ló zsidó népnek kötelessége volt, hogy „irtsátok ki mind a helyeket, ahol szol­gálták a népek, melyeket ti elűztök, az ő isteneiket, a magas hegyeken, a dombokon, meg minden zöldellő fa alatt.”¹⁰ A talmudi bölcsek erről a következőképpen vélekednek:¹¹ „Mi­ért mondta a Tóra, hogy el kell pusztí­tani a bálványok helyét és fáit? Azért, mert emberek vétkeire emlékeztet­nek. Hát nem következtethetünk arra, hogy ha az Örökkévaló tiszteletben tartja még a vétkesek becsületét is, ak­kor mennyivel inkább tiszteletben kell tartanunk az Igazak becsületét?!”

A Talmud¹² arra is tanít, hogy „olyan fontos a teremtmények tiszte­lete, hogy az akár egy bibliai tilalmat is hatálytalaníthat”. Más szóval bizonyos esetekben még egy tilalom korlátait is feloldhatja az a kötelesség, hogy tiszte­letben kell tartanunk felebarátunk be­csületét. Bölcseink arra is okítanak,¹³ hogy „inkább vesse magát az ember tüzes kemencébe, minthogy felebarát­ja piruljon miatta”.¹⁴

„Halál és élet a nyelv kezében” – tanítja Salamon király.¹⁵ A verbális agresszió gyakran még fájdalmasabb lehet a fizikainál, mivel az, az em­ber egész lényét sérti. Erről tanították bölcseink,¹⁶ hogy „az aki pirítja fele­barátja arcát, olyan, mintha vért on­tana … Hiszen láthatjuk is, hogy test­vére arca megtelik vérrel…” Az is áll, hogy amiként a Biblia kötelez bennün­ket az emberi élet védelmére, miként írva van¹⁷ „Ne állj veszteg felebarátod vérénél!”, ugyanígy kötelességünk felebarátunk becsületét és méltóságát védeni.¹⁸ Egyes törvényhozók ebben odáig is elmennek, hogy azt mondják, amiként tilos saját életünket más életének kárára megmenteni, úgy tilos életünket más szégyenbehozása által védeni.

Amiként kötelességünk minden ember életét és vagyonát védenünk, ugyanúgy kötelességünk minden em­ber méltóságát tiszteletben tartanunk; kötelességünk elkerülnünk, hogy szé­gyenbe hozzunk, vagy megalázzunk valakit.

Ellentétes-e a szólásszabadság és az emberi méltóság?

Gyakran hallani a következő érvelést: nem szabad túlságosan szigorúnak lenni a gyűlöletbeszéd korlátozásában, mert ez korlátozhatja a szólásszabad­ságot, amely alkotmányos alapjog.

Nehezen tudjuk elfogadni ezt az ér­velést, hiszen pontosan úgy, ahogy a szólásszabadság része sérthetetlen al­kotmányunknak, ugyanúgy alapvető jogunk minden ember becsületének védelme. Az alkotmány mind a két jogot garantálja, így tehát, a kérdés esetleg éppen fordítva kellene, hogy szóljon: Ki engedi meg nekünk, hogy engedékenyek legyünk az emberi mél­tóság megsértésével szemben, a szó­lásszabadság javára? A szabad szólás­hoz való jog fontosabb lenne, mint az emberi méltósághoz való jog? Talmudi kifejezéssel élve¹⁹: „Miből gondolod, hogy a te véred (ebben az esetben a szólásszabadság) vörösebb lenne, nem lehet, hogy felebarátod (az emberi mél­tóság) vére a vörösebb (fontosabb)?!”

Mindez persze eleve csak akkor kérdés, ha valóban abból indulunk ki, hogy ez a két alapjog szemben áll egy­mással. Véleményünk szerint egyálta­lán nem kézenfekvő azonban, hogy ez a két alapjog egymásba ütközik. Hi­szen magától értetődő, hogy a szólásszabadság joga nem engedélyez korlát­lanul mindenféle megszólalást. Például a törvény ma is tiltja az uszító vagy az erőszakra buzdító megszólalásokat, vagy például a bűncselekményekre való felhívást. Maga a racionalitás diktálja ezt, hiszen a szólásszabadság célja az, hogy minden embernek engedélyez­ze szabad vélemény kifejtését, mind­ezt annak érdekében, hogy a világ és társadalom szabad, nyugodt és békés alapokon álljon, nem pedig az, hogy káoszt és a pusztítást teremtsen, ame­lyek minden logikusan felépülő társa­dalom ellenségei. Ezért bizonyos ese­tekben korlátozni kell a szabad szólást. Magában a Bibliában is – a fent szem­léltetett szólásszabadság jogát biztosító törvények mellett – megtaláljuk, hogy például „Ne járj rágalmazóként!”,²⁰ „Bírákat ne átkozz és fejedelmet né­ped között ne szidalmazz!”²¹, és „Ne átkozz süketet!”²². Vagyis a szólássza­badság azzal a feltétellel jogos, hogy az erkölcsösség és az igazság alapja­in áll, illetve igazodik ahhoz a világ te­remtése kapcsán tett isteni megnyilat­kozáshoz, hogy „nem pusztaságnak teremtette, hanem arra alkotta, hogy lakják”.²³

Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy drasztikusan korlátozni kellene a szólásszabadságot, úgy, hogy tilos le­gyen bármilyen véleményt, vagy kon­cepciót kifejteni, amely nem általáno­san elfogadott a társadalomban, hiszen, ahogy ezt fent kifejtettük, éppen ez az, ami kiegészíti a többség álláspontját, és a pluralisztikus, sokszínű nézetek, újabb és újabb színek tehetik csak teljessé, és színekben gazdaggá a világot.

Ugyanakkor biztosan meg kell ta­lálni azt a törvényi megfogalmazást, amely a szólásszabadság védelme mel­lett az emberi méltósághoz való jogot is biztosítja, nemi, vallási, etnikai, vagy egyéb kisebbségek számára egyaránt.

Az emberi méltóság védelme a megalázásokat elszenvedők érdekében

Ha az emberi méltóság védelme fon­tos minden ember esetében, akkor biztos, hogy még inkább lényeges olyan embereknél, akiknek először méltóságát sértették meg, majd ennek folytatásaként kegyetlen anyagi és fizi­kai pusztításnak voltak kitéve. Gondo­lunk itt például mindazokra a túlélőkre és leszármazottaikra, akik először faji megkülönböztetéseknek majd pedig gázkamrákban való elpusztításnak vol­tak áldozatai. Ezek az emberek először verbális agressziónak voltak a prédái, majd az agresszió fizikaivá vált, sőt, a magyar jogrendszer része lett. Olyan emberek, akik minden megaláztatás és életveszély után csodával határos módon hazatértek a haláltáborokból, és 30-40 kilósán újra kezdték az életü­ket, érthető módon az átlagosnál is jó­val érzékenyebbek a gyűlölködésre és a félelemkeltésre.

A Biblia azt tanítja, hogy bizony egyes esetekben az átlagosnál fi­gyelmesebbnek kell lennünk a fizi­kailag vagy érzelmileg sebezhetőbb személyekkel szemben. A Tóra a következőket mondja:²⁴ „Az idegent el ne nyomd, és ne szorongasd őt, mert idegenek voltatok ti Egyiptom orszá­gában. Egyetlen özvegyet vagy árvát se sanyargassatok…” Láthatjuk tehát, hogy az általános emberi méltóságot védő kötelesség²⁵ mellett, van egy kü­lön bibliai felszólítás, az idegenek, a mások, az árvák és az özvegyek te­kintetében. Maimonidész, a közép­kori zsidó filozófus és törvényalkotó, a következőket írja:²⁶„Kötelessége minden embernek ügyelnie az árvákra és az özvegyekre, hiszen nagyon ér­zékeny a lelkűk, és rossz a hangula­tuk. Ez még akkor is igaz, ha anyagi­lag rendezett a sorsuk… csak gyengéd hangon szabad hozzájuk beszélnünk, különleges tisztelettel kell velük visel­tetnünk, nem szabad nehéz munká­val fizikailag vagy szavakkal lelkileg megaláznunk őket. Vagyonukra job­ban kell ügyelnünk, mint saját javaink­ra… A Világ Teremtője kötött velük szövetséget, hogy bármikor, ha ők a megaláztatásukban Hozzá kiáltanak, akkor ő azon nyomban megadja a vá­laszt…”.

A népirtás túlélői nem maguk vá­lasztották tragikus életsorsukat; azt a kegyetlen fajelméletet valló nemzeti szocialisták és a velük kollaboráló álla­mok kényszerítették rájuk. Szerencsét­len megaláztatásukat nem tudjuk visszafordítani, de megtehetünk mindent, hogy dupla szeretetben és tisztelettől övezve tarthassák meg emberi méltó­sághoz való jogukat. Ők is, és a ha­sonló lelki atrocitásoknak fokozottan kitett gyermekeik, unokáik is. Ez olyan erkölcsi kötelesség, amely alól egyet­len ember sem vonhatja ki magát.

Oberlander Báruch rabbi                                                         Köves Slomó rabbi
a Közép-Kelet Európai Rabbik Tanácsának elnöke     az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija

¹ Lásd pl. Oberlander Báruch: Cenzúrázott talmudi idézetek Jézusról és a kereszténységről,ín: Zsidó Ismeretek tára, XIII. kötet, Chábád Lubavics Zsidó Oktatási Alapítvány, Budapest, 2007, 34-39. 1.; ² Midrás tánchuma, Pinchász l.; Talmud, Bráchot 58a.; ³ Talrnud Szánhedrin 32a., Maimonidész, Misne Tora, A Szán-hedrin és a büntetőjog szabályai 11:6.; ⁴ Joszéf Chávivá rabbi (15. sz. eleje, Spanyolország), Nimuké Joszéf értelmezésében a Talmud,Szánhedrin 36a-hoz.; ⁵ 2Mózes 23:2.;⁶ Példabeszédek 11:14., 24:6.;⁷ Lásd részletesenTalmudic Encyclopedia (héber), XXVI. Kötet, Köuod hábriot cikkszó, 477-542. L; Slomó Ison rab­bi: Az emberi méltóság és szabadság a háláchá fényében, in: Tchumin, XVI. köt., 313-339. L; ⁸ Talmud, Atyák tanításai 2:10.; ⁹ Talmud, Ávot dörabbi Nótán 15:1.; ¹⁰ SMózes 12:2.; ” Torát kohánim, Ködosim 11:6.; ^K Bráchot 19b; ” Talmud, Bává möciá 59a.; ¹⁴ A Talmud Jehudá és Támár esetéből (IMózes 38:25.) következtet erre, hiszen Támár kész volt inkább meghalni, minthogy volt apósát szégyenbe hozza.; ¹⁵ Példabeszédek 18:21.; ¹⁶Talmud, Bává möciá 58b.; ¹⁷ SMózes 19:16.; ^I8 Jáákov Réscher prágai rabbi (16707-1733): Sut Söuut Jáákou, l köt. (Halié 1710) 164. fej. végén.; ^M Talmud, Pszáchim 25b.;²⁰ SMózes 19:16.;²¹ 2Mózes 22:27.; ²² SMózes 19:14.; ‘^a Jesájá 45:18.; ²⁴ 2Mózes 22:20-23.; ^2f>SMózes 25:27.; ²⁶ Misné Tora, Az emberi magatartás szabályai 6:10.