Kamaszkor – a fiataloknak a szabadság, a szülőknek a néma szorongás kora. Amikor túl leszünk rajta, egy kedves, fiatal felnőtt fog visszanézni ránk – ha mindent jól csináltunk. De mit tehetünk addig? Hogyan éljük túl ezt az időszakot? Máshogy lázadnak-e a vallásos családok tizenévesei?

 

Mit tehetnek a szülők, ha kamasz van a családban?

A kamaszok sündisznóznak, mint a külföldi szakirodalom mondja, minden tüskéjüket kifelé meresztik. Robbanásszerű agyi érés is zajlik, nemcsak a csövescsontok nőnek, nemcsak a hormonális rendszer bolydul fel; eddigi kapcsolatok eltűnnek, újak alakulnak ki nagy számban. A kamasz ítélkezik, mert karikatúraszerűen lát. Ezért szemtelen. Mint Németországban a tanárok mondták, mikor ez az agyfiziológiai kutatásokból kiderült: tulajdonképpen ki kellene rájuk írni, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva. Ilyenkor a szülők és a család többi tagja nem tehetnek mást, mint hogy elviselik a jelenlétét.  Bármilyen szemtelen és kibírhatatlan, hadd legyen ott velünk. És a kamaszkori tekintet! Néz rám és én látom a szeméből, hogy „hülye vagyok”. Ha a pillantással ölni lehetne, már háromszor meghaltam volna… De van egy jó meg egy rossz hírem, mint mondani szokták. A jó hír, hogy ha „jól viselkedtem”, a kamaszkor elmúltával egyszer csak egy kedves, fiatal felnőtt fog visszanézni ránk ugyanezekből a szemekből. A rossz hír, hogy mikor. Hát igen. Majd valamikor a huszadik-huszonharmadik életév között. Mi az, hogy jól viselkedtem? Tessék kapaszkodni: ha szabadon tudtam engedni a kamaszt. Igen, nagy amerikai vizsgálatokból is tudjuk, hogy a kamaszt szabadon kell engedni. Védett lesz, ha az első 8-10-12 év nagy érzelmi biztonságban telt el, ha a kisgyereket „melegen ölelték”, ha már újszülött- és csecsemőkorától megtanult (dögönyözésekben, csiklandozásokban, melyeket mondókákkal is kísérünk) személyes érzelmet kapni, elfogadni és viszonozni. Ő is fog akarni személytelenül sodródni talán, de nem fog tudni elég jól; az érzelmi igényesség, mely a személyes kapcsolódásra irányul, vissza fogja őt tartani. A nagy érzelmi biztonságot és a védelmező családi hátteret illetően tipikus jiddise mámék esetében nem lehet gond. A szabadon engedés viszont már sokkal problematikusabb.

 vekerdy1

Hogyan engedheti szabadon a gyerekét egy szülő? Féltjük őt az alkoholtól, drogoktól, az éjszakázástól…

Persze, hogy féltjük, aggódunk érte, hogy milyen ingerek érik, mit fog kipróbálni. A drog-ambulanciák adatai alapján azonban elmondható, hogy azt fenyegeti a függővé válás, aki érzelmi deprivációval, érzelmi nélkülözéssel érkezett a kamaszkorba. Jó érzelmi háttérrel rendelkező gyerekek, ha ki is próbálják valamelyik drogot, nem lesznek függők. El kell őt engednünk, de csak úgy, mint a jó tréner, hogy közben készen állunk arra, hogy ha zuhan, bármikor elkaphassuk. Igen, a kamaszkor egy újabb dackorszak, ilyenkor a szülő nem tehet mást, kedvesen és némán szorong. Nem faggatózik. A kamaszok mániákus igazságkeresők, de a faggatott kamaszok hazudnak. Nem akarják, hogy beléjük lássak, óvják magukban a születő személyiséget. Ha azt mondom a gyereknek, hogy elengedlek a buliba, de ha fél tizenegykor nem hívsz fel, többé nem mehetsz el, ha a kamaszodó jó állapotban van, nem fog telefonálni. Vagy csak tizenegy-tizenkettőkor fog. Dacol.

 

Az interjú folytatása az Egység friss számában olvasható el.

 

Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintson http://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.