A Jeruzsálemi Technológiai Főiskola (JCT) június elején tartotta első női hackatonját. A vártnál jóval több nő érkezett a megmérettetésre, néhányan csecsemőjüket is magukkal hozták.

 

Az asszonyok nagy elszántsággal küzdöttek, és a végeredmény minden várakozást felülmúlt. A hackaton számítógépes programozókat és érdeklődőket fog össze, akik viszonylag rövid idő leforgása alatt, kis csoportokban szoftvereket készítenek. A JCT hackatonja 44 órán át tartott és 120 nő dolgozott 4-9 fős csoportokban. A JCT – Lev Főiskolában végez az ország minden ötödik női számítógépes tudományokkal foglalkozó szoftvermérnöke. A főiskola tanulói a vallásos és a haredi szegmensből kerülnek ki. Ennek ellenére a hi-tech világában még mindig alulreprezentált az ortodox lakosság, főleg e csoportok női képviselői. Ők ugyanis elsősorban olyan pozíciókban dolgoznak, ahol felhasználhatják képességeiket, de csak nagyon kis arányban vesznek részt termékfejlesztésben, és általában nem hisznek abban, hogy képesek saját terméket létrehozni, vagy start-upot beindítani.

A JCT olyan fejlesztői programot indított az idén, mely az innovációhoz szükséges eszközökkel és lehetőségekkel látja el saját tanulóit, akik között jelenleg is túlnyomó többségben vannak a férfiak. A hackaton, melyre a várt 40-60 nőnél jóval többen, összesen 120-an mentek el, megmutatta a nőknek, hogy nekik is helyük van ebben az ágazatban. A szervezők szerint a nagyon rövid időkeret volt az, ami igazán csábította a nőket a részvételre.

Szoptató anyák, ölükben gyermekükkel dolgoztak. Elsőéves hallgatók, akik még nem tanultak meg programozni, az egész éjszakát ébren töltötték, hogy elsajátítsák a megfelelő nyelvet ahhoz, hogy végül internet-alapú, matematikát tanító programot fejleszthessenek ki.

Végül 19 termék készült el a különböző csoportokban. Három nyertest is hirdettek a szervezők:

  • elektronikus karkötő, mely több áldozattal járó eseményeknél segít az egészségügyi osztályozásban
  • szabadulószoba, melyben vakok és látók egyenrangú partnerként játszhatnak számítógépes technika és zene segítségével
  • a határok biztonságát veszélyeztető helyzetek felismerése képfeldolgozás és gépi tanulás útján (e két technikát a fejlesztők a hackaton ideje alatt sajátították el!)

A bírókat lenyűgözte a versenyzők leleményessége és technikai tudása, a résztvevő nők energiája, akarata és elszántsága, hogy a siker érdekében akár teljesen új technikákat is elsajátítsanak igen rövid idő leforgása alatt. Sokan haza sem mentek a 44 óra leforgása alatt, inkább helyben, padokon pihentek, hogy be tudják fejezni a fejlesztéseiket. A sikeres esemény után a főiskolai szervezők célja, hogy megtalálják azokat a szervezeteket és társaságokat, amelykekel továbbvihető a megkezdett munka.

zsido.com

Forrás

 

Megszakítás