„Csináljunk egy őszinte filmet Izraelről!” – ezt kérte Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke Müller Dániel dokumentum-filmrendezőtől. Ezek után született meg a „The Untold Stories of Israel”, vagyis „Izrael el nem mesélt történetei”.
Március 27-én a Toldi Moziban mutatják be Müller Dániel új dokumentumfilmét a „The Untold Stories of Israel”-t. Az alkotás hostja az EMIH közösségének oszlopos tagja, Szalai Kálmán. A film megszületéséről, kulisszatitkokról Gaskó Balázs műsorvezető beszélgetett az alkotókkal a Klasszik Rádió Vetítő rovatában. A beszélgetésből szemezgettünk.
Szalai Kálmán a dokumentumfilm céljairól beszélt
Gaskó Balázs: A Tett és Védelem Alapítvány fő célja, hogy hatékonyan lépjen fel az antiszemitizmussal szemben. Ennek az egyik eszköze a film, vagy teljesen más vízre eveztek ezúttal?
Szalai Kálmán: Nagyon szorosan kapcsolódik a tevékenységünkhöz, mivel az oktatás és a tájékoztatás egy kiemelten fontos lába az alapítványunknak. Az antiszemita előítéletességet a tudatlanság határozza meg, ezért feladatunk, hogy pontos képet adjunk a zsidóságról, úgy a magyar közösségről, mint az Izraelben található zsidó életről.
G. B.: Én egy átlagos újságolvasó és hírfogyasztó vagyok. Amit én kapok, az nagyon kicsi szelet, hamis szelet. Mi az igazság?
Müller Dániel: Ennek a filmnek az apropója, és üzenete is az, hogy ahhoz képest, amit a szokásos hírfogyasztó olvas, – hogy zsidók, arabok, két ellentét, ami feloldhatatlan – Izrael egy fantasztikusan befogadó, izgalmas és sokszínű társadalom, ahol élnek drúzok, arámi keresztények, beduinok, szamaritánusok stb. Ezt szerettük volna megmutatni a filmünkben, hogy ezen a nagyon-nagyon pici szelet földön lehet boldogan is együtt élni, hogyha az ember betartja a minimális játékszabályokat.
Ismerethiányból fakad a gyűlölködés
G. B.: Amit én olvasok az újságban, egy nagyon szertágazó komment-mezőben Magyarországon, az tudatlanság, direkt rosszat akarás vagy butaság. Szabad-e így beülni a filmre, hogy amit tudok, az nem biztos hogy igaz?
Sz. K.: Ezek erős kifejezések. Én azt mondom, hogy inkább ismerethiány. Éppen ezért szerettük volna árnyalni azt a képet, ami most a médiában Izraelről megjelenik, hogy egy háborús övezet, hogy ott emberek halnak meg. Izrael a modernitás országa a Közel-Keleten, az egyetlen demokrácia. Izrael az, aki békében akar élni a saját polgárai védelmében. És ezek a polgárok nem csak zsidók, hanem vannak köztük keresztények, vannak köztük muzulmánok. Az izraeli társadalomban szolgálják az országot, élvezik annak előnyét, és természetesen viselik a terhét is.
M. D.: Számomra az egyik legizgalmasabb mozzanat az volt, hogy Kovács Bence, aki fantasztikusan tehetséges operatőr, a háromfős stábunk harmadik tagja félelemmel indult el. Folyamatosan kapta a családtól azokat a híreket, hogy miért ne utazzon, háború zajlik stb. De szerencsére eljött, és minden este, amikor együtt leültünk vacsorázni, akkor elmesélte, hogy milyen szédületes új tapasztalatokkal gazdagodott, és mennyire jó hely Izrael. Nem is gondolta volna, hogy ennyire jól fogja érezni magát. Szeretném, hogyha mindenki ilyen élményekkel gazdagodna és tudná, hogy Izrael egy sokszínű társadalom.
G. B.: Március 27-én a Toldi Moziban, a vetítés után lesz beszélgetés is?
Sz. K.: Igen, mi mindhárman, az alkotók ott leszünk. Mesélünk arról, hogy mit tapasztaltunk Izraelben, mi volt a szándékunk ezzel a filmmel.
M. D.: Eddig mi kérdeztük a nehéz kérdéseket az interjú alanyainktól és most remélem, hogy a közönségből tőlünk fognak kérdezni nehéz kérdéseket, amiken majd nekünk is el kell gondolkodni.
A dokumentumfilm műfajának előnyeiről
G. B.: Dániel, értem, hogy önnek abszolút alapvető volt a forma megválasztása, hiszen dokumentumfilmekkel foglalkozik. De nem lehet, hogy egy szép, szerelmes történet egy palesztin lány és egy zsidó fiú között könnyebb kapcsolódási pont lett volna a nézőknek?. Direkt a nehezebb oldalt fogta meg?
M. D.: Izrael a legnehezebb történet, amiben beletenyerelhetünk. Nagyon sok oldalról vizsgálható. Történelmi adottságok miatt a zsidó közösség Izraelen kívül mindenhol kisebbségben él a diaszpórában. Innen merül fel a kérdés, hogy milyen lehet a kisebbségek dolga Izraelen belül. Az ő helyzetük ugyanúgy mesél a zsidóságról, és az izraeli társadalom működésének egészéről. Így talán egy pici érzékenyítés azokhoz is eljut, akik nem feltétlenül foglalkoznak mindennap Izrael kérdésével, vagy akár a zsidósággal.
G. B.: A fiatalokkal még talán lehet valamit kezdeni. A hozzám hasonló boomerek és idősek viszont hihetetlen betokozódottsággal bírnak. Kiknek szól a film?
M. D.: Nem szerettünk volna olyan filmet csinálni ami egyértelmű, és válaszol mindenre. Szeretnénk a nézőre bízni, legyen fiatal vagy idős, hogy döntse el maga mit látott, mit tapasztalt.
Sz. K.: A Danitól azt kértem, hogy csináljunk egy őszinte filmet Izraelről. Hogy mutassunk egy képet Izraelről, ami érzelmileg bárki számára megfogható, amivel könnyen lehet azonosulni, ami egy kicsit reflektál arra is, amilyen problémákkal akár a magyar társadalom küszködik.
Szalai Kálmán szerint a zene nagyon fontos a zsidóságban
G. B.: Zenére fogok rákérdezni, mert mi sok zenével operáló rádió adó vagyunk. Izraelben fontos-e a zene, mennyire van jelen a hétköznapokban?
Sz. K.: Nagyon fontos. A vallási életnek is mindennapos kelléke a zene. A napi háromszori imádkozás közben is vannak olyan dallamok, amelyek egyszerűen elmaradhatatlanok, mert emelik az imának a szintjét, és melyek segítenek magasabbra juttatni a fohászokat az ember lelkében is. Izrael egyébként nem csak egy start-up nemzet, de nyugodtan mondhatjuk azt, hogy olyan sokszínű zene a világon nincs ami Izraelben megtalálható. Az előbb kérdezted, hogy mi az, amit mondjuk Magyarországon üzenhet ez a film. A legfontosabb üzenete talán az az, hogy rengeteg córesz, nehézség, baj ellenére igenis az életnek a vidám oldalát kell megnézni, élni kell, a jövőbe kell tekinteni.
M. D.: A zene jelenlétét számtalanszor átéltük a forgatás közben is. Amikor például ott voltunk a sukon, vagyis a piacon, hihetetlen spontán buli tört ki a semmi közepéből, és elkezdtek énekelni és táncolni az emberek. Egyszerűen felemelő volt. A film aláfestő zenéje egyébként két haszid srác, a Zusha nevű brooklyni zenekar tagjainak alkotása.
A nevelés és oktatás mindig építő jellegű
G. B.: Vajon a jövő generációja és a miénk még átszoktatható, hogy nézzen a hírek mögé? Megtanulhatjuk azt, hogy egy ilyen filmet is meg kell nézni, nem csak a fősodort?
M. D.: Szerencsére igen. Több dokumentum filmfesztivál is van Magyarországon, amik teltházzal szoktak menni, és az emberek állva tapsolnak a végén. Egy valós történet bemutatása sokszor erősebb, mint egy fikciós sztori, amit halomra gyártanak.
Sz. K.: Maimonidésznek van az a híres mondása, hogy tanítsd meg a gyermeket a maga útján, és soha nem fog letérni róla. Ami azt jelenti, hogy minél korábban kell elkezdeni a gyermekhez igazodó oktatási szinttel kell, a gyereket képezni és oktatni, amire befogadó tud lenni a gyermek. Éppen ezért az alapítványunknál az oktatási tevékenység jelentős részét erre építjük.
Bővebb információt a filmről a zsidóprogramok.hu oldalon talál.
További cikkeinket a Facebook-oldalunkon is megtalálja!