Reb Berel a fehéroroszországi Novozsibkovban élt. A lubavicsi rebbe hászidja volt, ezt mutatta kalapja, szakálla és kaftánja, vagyis hosszú kabátja is. Szorgalmasan tanulta a Tórát, szeretettel fordult zsidó testvérei felé és szívesen vett részt a közösség különféle eseményeiben is. Egyre növekvő családját kis boltjának bevételéből látta el egészen addig, míg el nem határozta, hogy feleségével, fiaival és lányaival a Szentföldre költözik. Ekkor előreutazott, hogy feltérképezze a lehetőségeket és a lehető legjobban megkönnyítse családtagjai számára a költözést, ami akkoriban, a repülőgépek feltalálása előtt, egyáltalán nem volt gyerekjáték.
Reb Berel Izrael földjén rögtön munkához látott. A tengerparti Hadera mellett telepedett le, egy vallásos településen. Az ott lakók többsége a közeli mocsarak lecsapolásával foglalkozott: kiszárították a hatalmas lápokat, hogy szántóföldet, termőföldet nyerjenek, ahol zöldséget-gyümölcsöt tudtak termeszteni. Nehogy azt gondoljátok, hogy ez egyszerű munka volt! Sőt! Berel nehéz és veszélyes feladatot vállalt annak érdekében, hogy a családja is Izraelbe költözhessen! Berel a Tóráról sem feledkezett meg: az egész napos fárasztó munka után minden este leült egyszerű asztalához tanulni. Berel soha nem panaszkodott, épp ellenkezőleg! „Köszönöm az Örökkévalónak, hogy megengedte nekem, hogy a Szentföldön dolgozzam!”
Néhány hét telt el így. Ám egyszer csak Berelt is utolérte a mocsarak lecsapolásán dolgozók betegsége: magas lázzal dőlt ágynak, és végül kórházba szállították. Az orvosok és nővérek áldozatos munkájának köszönhetően Berel lassan felépült, ám az orvosok azt mondták neki, hogy vagy visszaköltözik Oroszországba, vagy elköltözik Jeruzsálembe, ahol jobb a levegő, mint a gőzökkel-gázokkal teli mocsaras környezetben. Berel sajnálta, hogy nem teljesítheti tovább Izrael földje megművelésének micváját, de megtette, amit az orvosok javasoltak. Jeruzsálemben telepedett hát le és a muszlim negyedben nyitott egy kis vegyesboltot. Cukrot, lisztet és más effélét árult. Az áru messze földről, Odesszából érkezett Izraelbe.
Jól ment az üzlet, annyira, hogy nem sokkal később Berel felesége és gyerekei is megérkezhettek Jeruzsálembe, a szent városba. A környékbeliek mind szerették az istenfélő boltost, akit – ahányszor csak beléptek – mindig a könyve fölé görnyedve találtak. Az üzletben mindig béke honolt, a polcokon rend, Berel arcán pedig mosoly ragyogott, ahogy kedvesen és jó szívvel szolgálta ki a vevőit. Teltek-múltak az évek, Berel gyerekei felnőttek és nekik is gyerekeik születtek. A bolt pedig csak működött tovább.
Izrael földje ekkor hosszú évszázadok óta az Ottomán Birodalomhoz tartozott. Egy napon a birodalom egy hivatalnoka lépett be az üzletbe, és szigorú hangon így szólt: „Berel! Rengeteg pénzzel tartozol a mi urunknak, a pasának! Ha holnap délig meg nem fizeted minden adósságodat, elvesszük a boltodat és mindent, ami benne található!” Azzal egy hivatalos iratot is átadott Berelnek. Reb Berel figyelmesen meghallgatta a hivatalnokot, majd leült a Talmudjához és mintha mi sem történt volna, tanulni kezdett. Unokája, aki addig mellette sertepertélt és megrémült a szigorú tisztviselőtől, azt kérdezte: „Nagyapa, hát nem hallottad, mit mondott ez az ember?” Az idősödő férfi így felelt: „Ne aggódj, fiam. Isten segítsége egy szempillantás alatt ideér.”
Másnap reggel Berel a szokott időben kinyitotta a boltot. Unokája, mint mindig, megint ott volt mellette, de ahányszor megkérdezte: „Nagyapa, most mi lesz?”, Berel mindig azt felelte, Talmudjából felnézve: „Isten segítsége egy szempillantás alatt ideér.”
Negyed 12-kor, alig 45 perccel a kitűzött időpont előtt, hirtelen kivágódott a kis üzlet ajtaja, és egy feldúlt városi tisztségviselő rontott be rajta. „Egy egész század török katona érkezett előzetes figyelmeztetés nélkül! Nincs semmink, amivel megetethetnénk őket. Adj lisztet, jó sok lisztet, hogy kenyeret süthessünk nekik!” Berel nyugodtan becsukta szeretett Talmudját és a raktárba ment, hogy néhány zsák lisztet hozzon a rémült embernek. A férfi sietősen előkapott egy köteg pénzt a zsebéből és számolatlanul Berel kezébe nyomta, majd éppolyan sietősen, ahogy érkezett, elviharzott. Mit csinált ekkor reb Berel? Kényelmesen elsétált a sarkon túl levő hivatalba és egyszerre kifizette minden adósságát. Aztán visszatért a boltba, és kényelmesen leült tanulni. Egy kicsit azért elmosolyodott. Isten valóban egy szempillantás alatt tett csodát.
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 143. szám – 2021. június 1.