Megrázott a hír: Zorándy Saul nincs többé. Magam előtt látom szálas alakját, szép szakállát, barátságos szemeit. Bár általában a zsinagógában találkoztunk, de az istentisztelet alatt csak hátulról láthattuk, mert az első sorban, a falnál, imaköpenyébe burkolózva egy percet sem mulasztva buzgón imádkozott. Csak utána lehetett vele beszélgetni, élvezni humorát, történeteit. Volt miről beszélnie! 

Fordulatos életének  helyszínei, eseményei regényíró tollára hivatkoznak, de szerénysége miatt csak kérdésekre válaszolva beszélt róluk. Édesapját elvesztette, anyja vidékre költözött. Itt kereste fel a 15 éves fiú, az 1956-os forradalom leverése utáni nagy emigrációs hullám alatt, hogy a déli határ melletti tanyáról próbáljon átszökni a határon. Segítség és tanácsok kérése után egyedült indult 1957 januárjában neki a havas mezőnek. Eltévedt , kétségbeesetten kúszott a hóban, már a megfagyáshoz közel volt , csüggedt fejét a földre ejtette és ekkor egy pár csizmás lábat pillantott meg  maga előtt. Meggyőződése volt hogy nem sikerült a kísérlet, a kommunista magyar határőrség elfogta. Amikor megszólalt szerbül válaszolt a csizma gazdája: kommunista határőrséggel találkozott, de nem a magyarral, hanem  a jugoszláv testülettel. A bánásmód is ezt tükrözte! Nem toloncolták őket vissza, de nem nagyon őrültek a Nyugatra igyekvőknek. Az Ohridi tó melletti táborban rossz volt az ellátás, a nemzetközi szervezetek által küldött adományokat megdézsmálták és lassan ment a különböző országokba való távozás is. Saul (akkor még inkább Atillának szólították) Amerikába szeretett volna menni, de erre nem volt mód, ahogy tanulmányai folytatására sem. Végül az akkori  Nyugat-Németországba került fizikai munkásnak. Gyárban és autószereldében dolgozott, munkatársai gyakran gúnyolták zsidósága miatt, hja még friss volt a náci korszak hagyománya.  Hollandiába ment innen, ahol szintén keményen, de több sikerrel dolgozott. Főiskolát végzett, családot alapított,  három szép lánya született. Izraelben egy kibucban  dolgozott  négy  évet, kivette részét a zsidó állam felépítéséből, lánya ma is Jeruzsálemben lakik.  Életének érdekes állomása volt a törökországi munkával  töltött esztendők – ma is jól beszél  törökül. Visszament Hollandiába, de már évek óta Budapesten él, oszlopos tagja a lubavicsi közösségének, minden nap látogatva a Vasvári Pál utcai zsinagógát.

Itt találta meg nyugalmát – most már végleg.

Róbert Péter