A jellemzően visszafogottan fogalmazó izraeli elnök szégyenteljesnek nevezte az arab politikusok viselkedését és az arab csőcselék pusztítását. Izraeli politikusok egyhangúan arra szólították fel a zsidó lakosságot, hogy ne vegyen részt semmilyen erőszakos akcióban.

„A Lodban rendezett pogrom, a vérszomjas arab bandák országszerte zajló lázongása, melynek keretében embereket támadnak meg, anyagi kárt okoznak és a zsidóság vallási intézményeit sem kímélik, egyszerűen megbocsájthatatlan” – jelentette ki Rivlin.

Az elmúlt napokban olyan vegyes lakosságú izraeli városokban rendeztek pogromot a helyi arabok, ahol korábban békében éltek együtt zsidó szomszédaikkal. Zsinagógákat gyújtottak fel, autókat dobáltak kövekkel és molotov-koktélokkal és zsidók otthonait ostromolták meg. Az erőszaknak súlyos sérültjei is vannak. A rendőrség a legtöbb helyen tehetetlen volt. Szemtanúk elmondták, hogy arab szomszédaik, akikkel korábban baráti viszonyt ápoltak, az utcán kísérték a csőcseléket és megmutatták, hogy melyik gépkocsi tartozik zsidó családokhoz, illetve, melyik lakásban tartózkodnak zsidók.

A forrongás központja a Ben-Gurion repülőtér mellett fekvő Lod, ahol emiatt éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el és katonai egységeket is a városba vezényeltek. A vandalizmust azonban így sem tudták teljes mértékben megállítani.

Az arab pártok képviselői egy alkalommal sem ítélték el az erőszakot, sőt, egyes esetekben együtt vonultak a csőcselékkel. Erre reagálva mondta Rivlin: “Az arab vezetés csendje a pogromok kapcsán szégyenteljes és ezzel csak olajat öntenek a terrorizmust és lázongás tüzére. Viselkedésükkel óriási károkat okoznak a társadalom szövetében, márpedig továbbra is együtt kell élnünk, miután ez az időszak véget ér. Az izraeli kormány feladata, hogy letartóztassa a pogromok elkövetőit, kemény kézzel helyreállítsa a rendet, továbbá kompromisszumok nélkül harcoljon a gázai terroristák ellen”.

Az izraeli elnök beszédében felszólította az izraeli lakosságot, hogy mindenben kövesse a polgárvédelem utasításait. “Kérem mindannyiukat, hogy hallgassanak az utasításokra és gondoskodjanak a saját és a hozzátartozóik biztonságáról. Harcban álló csapataink legyőzik az ellenséget, ahogy mindig is tették. Mindannyian mögöttük állunk. Mi ezt az életet választottuk: készen állunk arra, hogy fegyverrel védjük meg otthonainkat. Erősen és elkötelezetten. Túl leszünk ezen az embert próbáló időszakon. Magabiztosan és megerősödve vészeljük át ezeket a napokat. Ez az ország a miénk és a legfőbb feladatunk, hogy lojálisak legyünk hozzá és törvényeihez”.

Rivlin megemlékezett a tegnap megölt 21 éves katonáról is. “Ebben a nehéz pillanatban szeretném együttérzésemről biztosítani az áldott emlékű Omer Tabib őrmester családját, aki tegnap vesztette életét a Hámász rakétájától, miközben minket védelmezett. Izrael egész népe átérzi a fájdalmukat. Imádkozom, hogy a támadásban megsérült katonák gyorsan felépüljenek, továbbá imádkozom a rakétatámadások minden további sebesültjéért is. Mindannyian a gyászoló családok mellett állunk és osztozunk fájdalmukban. Folytatjuk a terroristák elleni küzdelmünket. Nem engedhetjük, hogy tűz alatt tartsák országunkat”.

Az őrjöngő arabok elleni gyenge és gyakran hatástalan rendőri fellépést látva egyes helyeken néhány zsidó is önbíráskodásba kezdett. Tverjában megvertek egy arab autóst, Bát Jámban pedig arab tulajdonban lévő üzletekben okoztak kárt. Szemben az arab vezetőkkel, az izraeli politikusok egyhangúan elítélték az erőszakot. Becálel Szmutrics, a Vallásos Cionista Párt vezetője a következőt mondta: “Megrázó felvételeket láttam, melyek szégyenérzéssel töltöttek el. Támadás alatt állunk, mindenki frusztrált, de hogy lehet egy zsidó ilyen kegyetlen? Zsidó testvéreim, elég! Mi nem vagyunk olyanok, mint ők. Csak az önvédelem elfogadható, a provokatív támadás semmi estre sem!”

A miniszterelnök is elítélte az erőszakot: “Megértem, hogy forr a véretek, de ez most teljesen irreleváns. Senki sem veheti a saját kezébe a törvényt. Nem tűrhetjük, hogy arabokat lincseljenek meg, ahogy az arab erőszak is elfogadhatatlan zsidók ellen. Ez nem a mi utunk”.

Jicchák Joszef, az országos szfárádi főrabbi is igyekezett lehűteni a kedélyeket: “Ártatlan izraeliek szenvednek a terrorszervezetek támadása miatt. A vérünk forr, a szívünk dühvel telik meg, amikor a pogromokról készül felvételeket látjuk. De mi nem vehetünk részt más emberek elleni provokációkban és nem tehetünk kárt a testi épségükben és a tulajdonukban. A rendfenntartás a rendőrség feladata. A mi feladatunk az, hogy fény legyünk a népek számára, nem pedig ennek az ellenkezője”.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás