A közelmúltban izgalmas felfedezéseket tettek nyugat-ukrajnai zsidó temetőkben, többek között a horodokiban kutatást végző középiskolások, akik egy olyan sírkövet találtak, amelyen a ritka „három nyúl” ábrázolás látható (ez a szimbólum zsinagógákban is megjelenik) – írja a Jewish Heritage Europe.

A fiatalok az orosz rakétatámadások által leginkább sújtott területekről érkeztek a biztonságosabb Nyugat-Ukrajnába, hogy legalább egy időre nyugodt körülmények között legyenek – számolt be róla a túrát szervező Dmytro Poljukovics. A különleges sírkő egy bizonyos Menachem(vagy Tanchum) sírját jelöli, aki a polgári időszámítás szerint 1817 február 20-án hunyt el. A „három nyúl” a környékre jellemző, fából épült zsinagógákban is megjelent, de ezek szinte mind elpusztultak a II. világháború idején.

Dmytro Poljukovics nem zsidó, de régóta aktívan dokumentál, ír a zsidó örökségről és történelemről, valamint kiáll a zsidó temetők megőrzéséért – írja a műemlékvédelmi portál.

A helyi hatóságok szerint a diákok munkája a zsidó örökség feltárásában fontos a régió számára, remélik, hogy amint az Ukrajna elleni orosz agresszió után újra béke lesz, fejleszteni tudják a turizmust.

A „három nyúl” jelentése nincs pontosan megmagyarázva a korabeli írott forrásokban, egyik középkori kultúrában sem, ahol megtalálható. Úgy gondolják, hogy a termékenységgel és a holdciklussal kapcsolatos szimbolikus vagy misztikus összefüggést jelöl.