A pénzt kétezer évvel ezelőtt, a polgári időszámítás szerinti 66 és 73 között zajló felkelés negyedik évében verték a zsidó felkelők, tudósít az Arutz7. Ezen kívül összesen három hasonló érme ismert. Ezt a darabot évekkel ezelőtt csempészték ki Izraelből. A kontinenseken átívelő, több ország hírszerzőinek tevékenységét is igénybe vevő kutatást követő átadásra hivatalos ünnepség keretén belül került sor a manhattani főügyészségen.

A Római Birodalom uralkodói lehetőséget adtak a helyi uraknak saját bronzpénz kiadására, ám az ezüstpénzek verését nagyon szigorú szabályokhoz kötötték, és csak az igazán nagy jelentőségű és központi helyen fekvő városokban engedélyezték.

„A felkelők vezetőinek részéről tehát saját függetlenségük deklarációját is jelentette az ezüstpénz verése, mely állásfoglalás az ellenséges és rendkívül erős birodalommal szemben. A felkelők ezüstpénzei közül sokakat a birodalmi ezüstre vertek, zsidó motívumokkal takarva el a császár arcképét, így a pénzek szimbolikus értéke jóval nagyobb volt, mint a névértéke”

– magyarázta az Izraeli Régészeti Hatóság lopásmegelőzési osztályának vezetője, Ilán Hádád.

A felkelés negyedik évéből korábban nem került elő negyedsékeles a régészeti ásatásokon. A néhány ismert darab között van a British Museumban 1930 óta őrzött példány, valamint néhány másik, melyek hol gyűjtőknél, hol pedig a feketepiacon tűnnek fel.

2002-ben arab műkincstolvajok hoztak felszínre az Elá-völgyben számos pénzérmét a nagy felkelés korából, köztük egy, a felkelés negyedik évéből, egy évvel a Szentély pusztulása előttről, vagyis 69-ből származó ezüst negyedsékelest. Az Izraeli Régészeti Hatóság két évtizeden át kergette a hol Izraelben, hol Jordániában vagy Angliában felbukkanó érmét, mely végül néhány évvel ezelőtt érkezett – hamis papírokkal – az Egyesült Államokba. Itt sikerült végül a helyi hatóságoknak – izraeli kollégáikkal példaszerűen együttműködve, más izraeli, egyiptomi és jordániai szakemberek kísérete mellett – rátalálniuk a pénzre.

Ászáf Zámir főkonzul, Izrael New York-i nagykövete kiemelte:

„Ez a darab erőteljes emlékeztetőként szolgál a számunkra a zsidó nép és Izrael földjének évezredes kapcsolatára”.

Izrael ENSZ-nagykövete, Gilád Erdán pedig elmondta:

„Izrael ENSZ-nagyköveteként rendkívül fontos számomra ez az esemény, mert a palesztinok azon dolgoznak az ENSZ-ben, hogy eltüntessék népünk történelmét és kiradírozzák a népünk és Izrael Földje között fennálló kapcsolat tényét. Azonban nem számít, hogy mennyi hazugságot terjesztenek, az igazságot nem lehet kiradírozni és az igazság itt fekszik most előttünk, mindenki szeme láttára. Ez a pénzdarab igazolja a zsidó nép és Izrael Földjének örök kötelékét és Izrael ENSZ-nagyköveteként arra használhatom, hogy segítségével harcoljak ellenségeink hazugságai ellen.”

A kis érme egyik oldalán három pálmaág látható, körben „negyed sékel” felirattal. A másik oldalon növények látszódnak, középen egy dáled betű, melynek számértéke négy, ezért itt a felkelés negyedik évét jelenti.

Fotó: Manhattani kerületi ügyészség