Idén ijár hónap 3., a magyar haszidizmus naptárának ez a különleges napja az elmúlt évekhez hasonlóan különleges vibrálással telt meg. Ekkor van ugyanis a Bodrogkeresztúri rabbi, Reb Sájele jorcájtja, azaz halálának évfordulója. Bizonyos tekintetben azonban minden évben egyre különlegesebb ez a nap, ugyanis évről évre többen jönnek a világ minden pontjáról Bodrogkeresztúrra a cádik sírjához imádkozni, a szent rabbi áldását és segítségét kérni a legkülönbözőbb ügyekben.
Reb Sájele öröksége
Reb Jesájá, vagy ahogy később „becézték”, Reb Sájele nemcsak a helyi közösség és a régió, de az egész zsidó nép gondját a vállán viselte, számtalan legenda és történet kering arról, miként segített mindenkinek, aki hozzá fordult. Nagyon hamar híre ment, hogy Reb Sájele igazi csodatevő, imái, áldásai, úgy tűnik, minden Égi „ellenállást” legyőznek, amit kér, Isten teljesíti, ahogy a Talmud tanítja az igaz emberekről, cádikokról: „ha egy cádik elrendel valamit, Isten teljesíti azt, ha pedig megszüntet valamit, Isten megszünteti azt” (Moed Kátán 16b.) egy Jób könyvében található írásvers alapján: „rendeld el, mondjad és Én teljesítem” (Jób 22:28.).
Nem tellett sok időbe, hogy zsidók és nem-zsidók egyaránt sorokban álljanak Reb Sájele ajtaja előtt, ki megélhetésért, ki egészségért, ki gyermekáldásért fordult hozzá, a cádik mindenkit mosollyal, empátiával fogadott. A keresztúri haszid udvar mind a mai napig él és virágzik, követői többsége az Egyesült Államokbeli Brooklyn Boro Park és Williamsburg negyedében, illetve Izraelben és Angliában élnek.
Haszid-turizmus
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a különböző cádikok sírjának „népszerűsége”, melynek alapvetően három oka van. Ezek közül a legfontosabb az, hogy ezek a szent
rabbik nemcsak életükben, de halálukban is az Égből segítik a zsidó népet, közbenjárnak értünk a Teremtőnél, segítenek imáinkat a „megfelelő helyre juttatni”. Második, ennél profánabb ok, hogy manapság sokkal szabadabban és nem utolsó sorban olcsóbban lehet utazni olyan helyekre is, ahová az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen lett volna az eljutás. Így óriási népszerűségnek örvendenek az olyan desztinációk, mint az ukrajnai Umán, a breszlovi Náchmán rabbi sírja, a luzsenszki Reb Elimelech sírja vagy a korábbi lubavicsi rebbék sírjai, legyenek azok az ukrajnai Hádicsban vagy Lubavicsban. Harmadik ok pedig az, hogy egy ortodox, vallását aktívan és hittel megélő zsidónak remek célt adhat egy spirituális tartalommal is bíró utazás.
A „célállomások” közt kiemelkedik a már említett Umán, ahova a cádik Reb Náchmán jorcájtján Ros Hásánákor, a zsidó újéven évente egyre többen és többen jönnek el, hogy az ünnepet elmélyült imádkozással a cádik sírjánál töltsék. Ta-
valy a becslések szerint majd százezer zsidó ünnepelt Umánban, ahol immár vagy 400 zsidó család lakik az év folyamán, óvoda, iskola és négy kóser étterem is üzemel.
Az elmúlt években Bodrogkeresztúr is egyre népszerűbb, olyannyira, hogy évről évre nagyjából megkétszereződik a zarándokok száma. Reb Sájele házában, a „hojz”-ban párhuzamosan több minjenben is imádkoznak az egész nap folyamán, az udvarban profi ipari konyha üzemel. A rabbiház melletti épületben vendégházat alakítottak ki, ahol az év során folyamatosan tudnak megpihenni a zarándokok.
Keresztúr az új Umán
Személyes jóbarátom, a New Yorkban élő Grünwald Feivel, Sanyi, aki maga is Bodrogkeresztúron született, szervezi az ellátást immáron 15 éve. A jorcájtkor elmesélte, hogy idén több mint 40 ezer chálát (bárhesz avagy kalács) sütöttek a vendégeknek, ami jól mutatja, mekkora tömegre számítottak a szervezők, emellett persze jó pár konténernyi élelmiszer érkezett Amerikából és Izraelből, hogy a zarándokokat meg-
felelő módon ki tudják szolgálni.
Becslések szerint idén körülbelül tízezren érkezhettek a jeles napra ebbe a nemrég még álmos kis faluba. A legtöbben már néhány nappal korábban, sábeszre megérkeztek, de akadtak jó páran olyanok is, akik a jorcájtot követő szombatra maradtak Keresztúron vagy a környékén. A legtöbb zarándok természetesen, ha már erre jár, meglátogatja a környék más nevezetes rabbisírját vagy zsidó emlékhelyét, így az EMIH által két éve felújított mádi rabbiház is zsúfolásig telt turistákkal.
Szürreális élmény volt végigsétálni Bodrogkeresztúr főutcáján, amely leginkább Bné Bárák vagy Williamsburg főutcájára emlékeztetett, hiszen amerre a szem ellátott, fekete kaftános, kalapos férfiak, kendőzött fejű asszonyok, pajeszos gyerekek siettek, ki imádkozni, ki a temetőbe a Rebbe sírjához.
Reb Sájele küldöttjei
Miközben ebben a kétségtelenül megható látványban gyönyörködtem, három gondolat jutott eszembe, mindegyik a zsidó nép különlegességét, a zsidó élni-akarást szimbolizálja számomra. Az egyik, hogy vajon van-e még egy ilyen nép, aki pénzt, energiát, fáradságot nem kímélve utazza át a fél világot, hogy egy kiemelkedő tudós, egy szentéletű rabbi sírjánál mondhasson egy imát. Van-e még egy olyan nép, aki szabadidejét és vagyonát arra áldozza, hogy ahelyett, hogy egy napos tengerparton nyaralna, távol otthonától olyan helyre zarándokol, ahol a zsidó hit tüzének szikrája még mindig ég, ennyi év után is? Vajon van-e olyan nép, akinek az jelenti az igazi örömet, ha segíthet a másiknak, ha gondoskodhat arról, hogy a megfáradt zarándoknak legyen hol lehajtania a fejét, kóser ételhez jusson és minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy nyugodtan, tiszta szívből csak az imára tudjon koncentrálni? „Mi keámchá Iszráel?”, „ki olyan, mint a néped, Izrael?”
Másodsorban az jutott eszembe, hogy Keresztúr tényleg különleges hely, ha azután, hogy a környék zsidóságát szinte teljes mértékben kiirtották, néhány évtizeddel később ismét büszke, vallásukat és hitüket nyíltan megélő zsidók népesítik be utcáit.
Harmadsorban pedig lenyűgöznek, mint ahogy minden alkalommal, amikor valamilyen szent helyen járok, legyen az a Siratófal Jeruzsálemben, vagy akármelyik stíbl vagy zsinagóga a világon, azok, akik pénzt kérnek a látogatóktól. Nem szívesen hívnám őket koldusnak, mert legtöbb esetben ezek az emberek nem maguknak vagy magukért kérnek, hanem valamely intézménynek, egy szegény családnak, egy kiházasítandó lánynak stb. Mi zsidók, ezekre az emberekre a legnagyobb tisztelettel tekintünk, hiszen tudjuk, hogy olyan munkát végeznek, ami nem csak szent, de egyben a mi kötelességünk volna. Vállukon hordozzák azok sorsát, akik nehézségekkel küzdenek, akik nélkülöznek. Lenyűgöz, hogy sehol a világon nem tapasztal az ember olyat, hogy egy zsidó ne tisztelettel és hálával adakozna ezeknek az embereknek. Hiszen vajon tud-e az ember úgy imádkozni saját boldogulásáért, ha látja, hogy közben vannak, akik nélkülöznek? Bodrogkeresztúron lépten-nyomon ilyen embereket is lehetett látni, azt gondolom, ők Reb Sájele küldöttjei, akik lehetőséget adnak nekünk, hogy imáinkon és jócselekedeteinken keresztül helye legyen minden áldásnak, amiért könyörgünk a Teremtőhöz.
Bodrogkeresztúr elképesztő hely tehát, tele spiritualitással, tele jókedvvel és élettel. Mi, akik talán nem is tudjuk, milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen közel, alig két órányi autóútra van hozzánk ez a különleges kis tokaj-hegyaljai falu, ki kell használnunk a lehetőséget, ha másért nem is, azért, hogy saját szemünkkel lássuk, hogy „ám Iszráel cháj”, „Izrael népe él!”
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 106. szám – 2018. május 1.