A tegnap, március 20., szerda este kezdődött és ma, március 21., csütörtök estig tartó purim napján az eredeti purimi csoda 2372. évfordulóját ünnepeljük. Bölcseink állásfoglalása szerint purim ünnepe még a Messiás eljövetele utáni időben is a zsidó naptár része marad.
A purimi történet egyik főhőse, a zsidó Mordecháj Binjámin törzséből származott, Saul király leszármazottja volt. Hámán, a gonosz az Ámálek népéhez tartozó Ágág király kései utóda volt. Ez a király volt az, akit Saul – az Örökkévalótól Sámuel prófétán keresztül kapott parancs ellenére -, nem ölt meg. Mintegy 517 évvel Saul király és Ágág harca után utódaik a Perzsa Birodalomban (ez a mai Irán) harcoltak egymás ellen. Mordecháj célja az volt, hogy nagy elődje, Saul király néhány hibáját helyrehozza. Ennek érdekében egyrészt elpusztította Hámánt és Ámálek más, Perzsiában élő utódait. Másrészt pedig elrendelte, hogy a zsidó harcosok ne jussanak semmiféle haszonhoz a háború nyomán, ahogyan Saul esetében lennie kellett volna. Az ő idejében ugyanis az általa vezetett hadsereg a tilalom ellenére zsákmányként magával vitte a legyőzött ellenség állatait. A megila viszont háromszor is megemlíti, hogy a purimi történet idejében a zsidó harcosok nem orozták el ellenségeik javait.
Purim története az első Szentély lerombolása és a második felépítése közötti időszakban történt, ellentétben a második Szentély korában játszódó hanukával.
a teremtéstől számítva | polgári évszám | |
3389 | Kürosz, perzsa király arra biztatja a babilóniai zsidókat, hogy térjenek vissza Izrael Földjére, és építsék újjá a Szentélyt. Csupán 42 ezren tértek vissza Jeruzsálembe. | -371 |
3391 | megkezdődtek a második Szentély építési munkálatai | -370 |
3392 | a királyi elődökkel nem rendelkező II. Áchásvéros lesz Kürosz halála után a király, és felesége, Vásti nyomására elrendeli, hogy hagyják félbe a Szentély építését („megengeded, hogy újjáépítsék azt a Szentélyt, melyet atyáim romboltak le?” – kérdezte Vásti) |
-369
|
3395 | három évvel trónra lépése után Áchásvéros hatalmas fogadást tartott |
-366
|
3399 | Esztert Áchásvéros király uralkodásának hetedik évében vitték el a palotába, Mordecháj, az igaz ember akarata ellenére |
-362
|
3404 | Hámán Áchásvéros uralkodásának 12. évében, niszán hónapban sorsot vetett, megkezdve ezzel az egész zsidó nép megsemmisítésére irányuló törekvését. Eszter még ugyanebben az évben elkezdett Hámán terve ellen dolgozni. |
-357
|
3405 | 11 hónappal az ítélet után, ádár 14. (és 15.) napján a zsidók végre boldogan fellélegezhettek. Az egész purimi történet 9-10 év alatt játszódott le. | -356 |
3406 | Mordecháj kihirdette purimot. Áchásvéros meghal, II. Dareiosz, Eszter fia követi a trónon. Így Eszter nagyjából hét éven át élt együtt a királlyal (3399-3406 között) | -355 |
3408 | 70 évvel az első Szentély lerombolása után II. Dareiosz rendeletére folytatják a második Szentély építési munkálatait. | -353 |
3412 | Ádár hó 3-án befejezik a Szentély építését. Perzsia uralkodója ragaszkodott ahhoz, hogy a Perzsa Birodalom fővárosa, Susán kőbe vésett képét helyezzék el a Szentélyben, utalva arra, hogy ki engedélyezte az újjáépítést. A követ a keleti kapu mellett helyezték el, melyet ennek következtében Susán-kapunak neveztek. | -349 |
3413 | Ezra, a Szánhedrin (zsidó legfelsőbb bróság) feje vezette az Erec Jiszráelbe való második visszatérést. | -348 |
Mordechájt és Esztert egymás mellé temették el a Perzsa Birodalom fővárosában. Az iráni zsidók nemzedékeken át imádkoztak a sírhelynél, és azt mesélték, hogy muszlim családok is jártak a sírhoz egyedül, vagy családosan, hogy ott imádkozzanak, miközben teljes mértékben tudatában voltak annak, hogy Mordecháj és Eszter a zsidó nép vezetője volt.
A ma Hámádánnak nevezett városban napjainkban is zarándokhely e síremlék. Egy másik vélemény szerint Mordechájt és Esztert Izrael földjén temették el, az északi határnál fekvő Bárám településen.
zsido.com
Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.
A zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről. A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.
Az EMIH technikai száma: 1287
|
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.