A 32 éves, háromgyermekes Zechárjá Haber biológusként kutatta a forróságnak és szárazságnak ellenálló gabonafajtákat a Tel-Avivi Egyetemen. Nem sokkal kutatási programjának befejezése előtt hívták be tartalékos szolgálatra Gázába, ahol hősi halált halt. Az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy munkássága előtt tisztelegve doktorrá avatják. A megható ünnepségen özvegye és szülei vették át a diplomáját – írja a Times of Israel.

„Családunk nagyon hálás az egyetemnek a gyönyörű megemlékezésért, és annak a több száz kollégának és családtagjaiknak is, akik megjelentek itt. Támogatásuk sokat jelent nekünk. Büszkék vagyunk Zechárjára és kutatási eredményeire, de örömünkbe sok keserűség vegyül”

– mondta Miriam Haber, Zechárjá édesanyja.

Dr. Haber az egyetem Gabonakutató Intézetében dolgozott tézisén, mely „A termények stressz-ellenállásának és terméshozam-jellemzőinek rendszerbiológiai megközelítése” címet viseli.

„Haber kutatása a szélsőséges klimatikus körülmények között termesztett gabonafélék terméshozamának javítására összpontosított, ami napjainkban az egyik legfontosabb kutatási terület világszerte. Zechárjá sokat foglalkozott a számítástechnika biológiai alkalmazásával és génmanipulációval. Elsősorban vad és háziasított búzafajtákkal és paradicsommal dolgozott.

Eredményeit neves szaklapok közölték és számos kutatásra voltak hatással” – magyarázta dr. Nir Száde, a laboratórium vezetője.

Zechájának nagy tervei voltak tudósként.

„A jövőben a sivatagi és tengeri növényekkel szeretnék foglalkozni, melyek egyszer élelmiszer előállítására alkalmas terményekké válhatnak. Ez segíthet felvenni a harcot a termőterületek elsivatagosodásával, a biodiverzitás csökkenésével és a vízhiánnyal”

– nyilatkozta 2021-ben egy amerikai tudományos folyóiratnak.

Zechárjá Haber az Egyesült Államokban született és gyermekkorában vándorolt Izraelbe szüleivel és három testvérével. Érettségi után a neves Hár Ecion jesiva vallási tanulmányokat és katonai szolgálatot ötvöző programján tanult. Ez idő alatt talmudi enciklopédiát írt, melyet a jesiva adott ki. Miután leszerelt a hadsereg egyik páncélos hadosztályától, a Héber Egyetem Rechovotban működő mezőgazdasági tanszékén szerzett mesterfokozatot. „Számos területen mutatott kiemelkedő tehetséget, mely az eredményein is meglátszott. Kevés fiatal kutató jut ilyen messzire pályája elején. A kíváncsiságát nem lehetett kielégíteni. De ami a legfontosabb: nagyon kedves ember volt” – mondta Silo Rosenwasser proofesszor, Zechárjá egyik tanára.

 

Megszakítás