A témával kapcsolatban tulajdonképpen háromféle rendszerről kell beszélni, írja az anash. Ezek: hónap, év és a hét napja. A hagyomány szerint a héber naptár hónapjait kell a hónapok megjelölésére használni, hogy az ember eleget tegyen a „niszán, a hónapok elseje” parancsolatának. Ennek nyomán vannak, akik teljesen elutasítják a szekuláris naptár dátumainak használatát. Mások csakis szükség esetén használják a polgári évszámot, mégpedig úgy, hogy vagy csak az utolsó két számjegyet írják le, vagy pedig hozzáteszik: lemiszpárám – az ő számításuk szerint. E döntéseknek részben az az oka, hogy a polgári naptár nem-zsidó alapokon nyugszik. A legtöbb döntvényhozó azonban úgy véli, hogy semmilyen parancsolat nem tiltja, hogy szükség esetén a polgári dátumot használjuk, és korábban nagy rabbijaink közül többen is tettek így.
Ettől függetlenül az a legjobb, ha elsőnek a zsidó évszámot írjuk le, így jelezve, hogy elsődleges számításunk alapját a héber naptár jelenti. Fontos, hogy a Kr.e./Kr.u., illetve angolul a BC/AD rövidítést semmiképpen ne használjuk, hiszen ezek ellenkeznek a zsidó hagyománnyal.
Bár a híres középkori tudós, a Rámbám (Maimonidész) szerint az a leghelyesebb, ha a hét napjait a szombathoz képest számítjuk (ahogyan héberül első, második, harmadik, stb. nap a napok neve vasárnaptól péntekig), az elterjedt szokás az, hogy az adott nyelv szavával jelezzük a hét napjait. Mivel a vasárnap keresztény ünnepnap, a lubavicsi Rebbe szerint az a leghelyesebb, ha nem pihenőnapként vagy szünnapként hivatkozunk rá, hanem úgy, hogy „az a nap, amikor nincs tanítás az iskolában”. A születésnapokat mindenképpen helyes a héber dátum szerint ünnepelni.