Az Örökkévaló elgondolása szerint a peszáchi konyha igen egyszerű: először a megsütött peszáchi áldozati bárányt kell ennünk macesszal és keserűfűvel, majd az ünnep hét napján tartózkodnunk kell mindentől, ami chámec, vagyis kovászos. Az évezredek során azonban a különféle helyeken élő zsidó közösségek kifejlesztették saját peszáchi konyhaművészetüket, olyan ételekkel, amelyek kizárólag az ünneppel hozhatóak összefüggésbe. Lássunk hát egy válogatást ezek közül:

  1. Tojásból készült loksn (tészta)

Mivel peszáchkor nem jöhet szóba a liszt alapú tészta, sokan vékony palacsintákat készítenek tojásból és krumplikeményítőből, melyeket azután feltekernek, és vékony csíkokra metélnek. Ez a peszáchi tészta, jiddisül loksn, mely csodálatosan illik a csirkeleveshez. (Fontos: hűtőszekrényben is csak néhány napig áll el. Minél vékonyabbra sütjük a palacsintákat, annál finomabb lesz a loksn.)

fXKo8836040

  1. Smálc

Igen, csirkezsír. Számos hászid közösségben szokás, hogy semmiféle feldolgozott élelmiszert nem használnak peszách alatt, nehogy véletlenül chámecet fogyasszanak. Ezért vannak, akik olaj helyett smálccal – alacsony hőfokon olvadásig főzött csirkezsírral – főznek, és még a salátaöntetet is abból készítik. A smálc szobahőmérsékleten krémes állagú.

VZTe8836031

  1. Gribenesz

Finom, ám igencsak egészségtelen peszáchi étel a gribenesz: smálcban ropogósra sült hagyma és csirkebőr darabok.

OcIZ8836032

  1. Puha macesz

Ismerjük a ropogós, sokáig elálló maceszt. Valaha azonban szokás volt puha és vastag maceszt sütni, de ezzel a gyakorlattal a legtöbb közösségben évszázadokkal ezelőtt felhagytak, számos oknál fogva. A keleti zsidóknál azonban ma is gyakori, hogy puha maceszt sütnek. A képen látható puha maceszokat londoni szfárádi zsidók készítik.

lrLa8836033

  1. Kókuszos sütemények

Ezek a kis, kókuszreszelék alapú sütemények olyanok, mint a koriander: vannak, akik imádják, mások pedig fejvakarva próbálnak rájönni, hogy mi is lehet olyan jó bennük.

MCnI8836034

  1. Ragacsos széder bor

Vannak, akik arról is meg vannak győződve, hogy a széderen használt bornak ragacsosan édes, akár egy köhögés elleni szirup, az üvege pedig szögletes. Egy időben egy jiddis nyelvű hirdetés úgy hirdette a Schapiro cég borát, hogy szinte késsel kell vágni annyira sűrű. Szerencsére százával találhatók a jó minőségű kóser borok is a piacon, de tiszteljük azokat, akik ragaszkodnak a hagyományaikhoz.

VmLM8836035

  1. Borst

Régen, az óhazában tél végére nagyon kevés friss zöldségféle maradt. Így amikor peszáchkor kihagyták a menüből a gabonaféléket, akkor a hideg pincékből előkerültek a hosszasan tárolható termények, például a krumpli és a cékla. Talán semmi nem jelenti annyira peszáchot, mint egy pohár sötétlila borst.

PQSS8836036

  1. Cukros víz

Van egy érdekes szabály a peszáchi törvények között: egy kis darab chámec semmisnek tekinthető, ha még peszách előtt belekerül egy hatalmas adag nem-chámecbe, azonban az ünnep kezdete után már a legkisebb chámec-morzsa is tiltottá válik. Ennek megfelelően vannak, akik elővigyázatosságképpen minden olyan ételt elkészítenek még peszách előtt, amely esetleg chámecot tartalmazhat. Így sokan cukros vizet (vagyis cukorszirupot) főznek még az ünnep beállta előtt, és ezt használják az ünnep napjai során édesítésre.

WVzH8836037

  1. Csak semmi maceszgombóc!

Valószínűleg csodálkozik az olvasó azon, hogy a képen látható csirkelevesben miért nincs maceszgombóc. Hát nem peszách van?  A hászid közösségekben bevezették azt a szabályt, hogy a macesz semmilyen folyadékkal nem érintkezhet, hátha maradt benne még egy lisztszemcse, aminek az erjedését megindíthatná a folyadék. Vannak, akik Izraelen kívül, az ünnep nyolcadik napján (Izraelben csak hét napos peszách) mégis fogyasztanak gebrochtot (ez a valamilyen folyadékkal érintkező macesz megnevezése), így egy hét késéssel ugyan, de a hászid konyhákból is előbukkanhat a maceszgombóc.

rsuM8836038

  1. Mimuna

Csak azért, mert befejeződött az ünnep, még nem kell abbahagynunk az evést! A marokkói zsidók közül sokan vendégül látják a családtagjaikat és a barátaikat a mimuna nevű, peszách kimenetelét követő lakomára. Hagyományosan az egyik felszolgált étel a palacsintaszerű, olajban sütött mufleta.

NCTG8836039

Forrás: chabad.org

Megszakítás