Mindig van még egy esély felállni, végiggondolni, újrakezdeni.
Nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás első évfordulója előtt Isten megparancsolta Izrael népének, hogy niszán hó 14. napjának estéjén mutassák be a peszách áldozatot, egy-egy bárányt süssenek meg a tűz fölött, és egyék meg még aznap, macesszel és keserűfűvel (tormával), ahogyan tették azt egy évvel korábban, amikor elhagyták Egyiptomot.
A peszách áldozatból azonban csak az részesülhetett, aki rituálisan tiszta volt. A Bámidbár (Mózes IV.) könyve így ír:
- De voltak férfiak, kik tisztátalanok voltak emberi holttest által és nem készíthették el a peszách áldozatot azon a napon; azért odaléptek Mózes elé és Áron elé azon a napon, 7. és mondták neki azok a férfiak: Mi tisztátalanok vagyunk emberi holttest által, miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között? 8. És mondta nekik Mózes: Álljatok itt, hadd halljam, mit parancsol az Örökkévaló felőletek.
Az Örökkévaló meghallgatta a kérésüket, és a következő hónap, ijár 14. napját jelölte ki második peszáchként (peszách séni, idén május 22.) bárkinek, aki valamilyen oknál fogva nem tudta bemutatni időben a peszách áldozatot. Az első jeruzsálemi Szentély felépítésétől fogva a peszách áldozatot csakis a Szentélyben lehetett bemutatni, és a Templom-hegyen kellett elfogyasztani. Akinek valamilyen komoly ok, például betegség miatt nem volt lehetősége Jeruzsálembe zarándokolni peszáchkor, szintén pótolhatta azt peszách sénikor. Ezt az áldozatot pontosan úgy kellett bemutatni, mint az elsőt niszán hónapban, és ugyanúgy kellett elfogyasztani is, kovásztalan kenyérrel és keserűfűvel, de fogyasztása nem követelt rituális tisztaságot.
A nap ilyen módon a második esélyt képviseli, melyet a tsuvával, vagyis a bűnbánattal és megtéréssel kaphat meg az ember az Örökkévalótól. A hatodik lubávicsi Rebbe, Joszef Jicchák Schneerson (1880-1950) szavaival:
עס איז ניטא קיין פארפאלן, מען קען אלע מאל פאריכטן – „Nincs elveszett ügy, az ember mindig javíthat.”
A második peszách azt jelenti tehát, hogy akármi is történt, mindig van még egy esély felállni, végiggondolni, és újrakezdeni. Még akkor is, ha valaki megbotlott és hibázott, vagy egyszerűen csak nem tett meg valamit, amit megtehetett volna, mert annyira eltávolodott Istentől és az Ő népétől. Peszách séni így a megtérés erejét képviseli.
Szokás ezen a napon maceszt enni. Vannak, akik odafigyelnek arra, hogy ilyenkor is smurá mácát fogyasszanak. A lakást azonban nem kell kitakarítani úgy, mint peszách előtt, nem kell elővenni a peszáchi edényeket, vagy eladni a chámeces dolgokat, és kovászost is ehetünk nyugodt szívvel. A vallásos családokban és intézményekben szokás megtartani néhány szelet maceszt peszách sénire. Az iskolások és az óvodások nagy része maceszt eszik ezen a napon tízóraira. Vannak olyan haszid csoportok, amelyek tist – a rebbéjük által vezetett összejövetelt – tartanak ezen a napon, és olyanok is, például a nádvornai rebbe hívei, akik négy pohár bort, maceszt és tormát is fogyasztanak ez alkalomból.