PATAI JÓZSEF: A középső kapu 14.

Áldozás Jeruzsálemben

    Jom-kipur napján csak a délutáni órákban tartott fogva a zsinagóga. Amikor sorra került az “Ávóda”, a jeruzsálemi jomkipuri áldás leírása. Mikor a misztikus melódia szárnyán megjelent a jeruzsálemi főpap az Urimmal és a Tumimmal, arany csengetyűkkel és gránátalmákkal és arany pántba vésett Isten nevével a homlokán… És a Szentély ajtaján megfehéredik a vörös karmazsinfonál a bűnbocsánat jeléül… És a kohaniták és a nép letérdelnek, meghajolnak és arcra borulnak… Milyen érdekes megfigyelni, ahogy az előimádkozó összetett lábakkal hátraugrik, leborul és a földre hajtott arccal folytatja a melódiát, mely mintha titokzatos mélységekből jönne. Azután milyen művészettel emelkedik fel és ugrik vissza a helyére továbbra is összetett lábakkal. Milyen lehetet ez az áldozás Jeruzsálemben! “Valóban milyen fenséges volt a főpap, mikor kijött a szentek szentélyéből! Mint a rózsa, mely virul a díszkert közepén, olyan volt a főpap… Boldog a szem, mely látta mindezt… De amióta elpusztult a szentély és nincs sem főpapunk, sem királyunk, sem prófétánk, sem oltárunk, sem áldozásunk…” Boldog Reb Jicchok, az legalább látta a helyét…

    De még szívesebben vártam a Jom-kipur utáni napokat. Amikor ismét tevékenykedhettem, a teljes vakáció élvezetében. Amikor segíteni lehetett sátrat díszíteni, színes papírokat faragni és csillagokat fonni. És gyűrűket és vékony tornyokat készíteni a tavalyi “lulav” pálmaleveleiből. Apám fönn állt a sátornak támasztott létra tetején és én felnyújtottam neki a tölgyfagallyakat, miket szépen egymás mellé rakosgatott, óvatosan, vigyázva, hogy ne legyen se túl sok nap, se túl sok árnyék és hogy jól egymásba fogózzanak a gallyak, nehogy könnyen elvigye az őszi szél. Aztán még felmenni a Kecskekőre és kakukfűvet szedni és teleszórni és teleaggatni vele a templomot. És este ülni a félhomályos sátorban és várni, hogy jönnek a túlvilági vendégek, Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Sámuel próféta, Dávid király… És reggel megfogni az eszrogot és a lulavot és rázni föl és le és a világ négy tája felé… És a félünnep hűvös reggelein kimenni a patakfolyáshoz, a hegyek közé és tiszta, friss fűzfaágat szedni a szentföldi mirtusz mellé… És a Hozsannák nagy napján hangos riadóval addig csapkodni a fűzfaágakat a padhoz, míg lehull minden levelük, mint lehulltak a vétkek a bűnbánatok és sanyargatások hosszú napjai alatt… És este virrasztani éjfélig és lesni a pillanatot, mikor meghasad az ég és minden kimondott kívánság teljesedésbe megy. És törjük a fejünket: Mit is kívánjunk? Ki tudná közülünk, mit kívánjon? –

A Nagyok játéka

    És a bekoronázás: A Tóra ünnepe. Amikor gyertyás, csillagos zászlókkal kísérhetjük a körmenetet. Amikor minket gyermekeket mind egyszerre a Tóra elé idéznek, fejünk fölé borítanak egy nagy taliszt mint egy mennyezetet és mandula és dió és mogyoró potyog köröskörül, mint a vőlegényre, mikor először hívják fel a Tórához… És nézni és hallgatni, mikor a nagyok a Tóra mámoros örömében játszani kezdenek, mint a gyerekek égi atyjuk előtt. Kikapkodják egymás szájából az imát és összehajtott taliszokat vágdosnak egymás fejéhez. Reb Chezkel, a botfülű, aki minden melódiának melléje talál, áll az előimádkozó szék előtt, hogy a muszafba fogjon, de éppen e percben, mikor hármat hátralép, belekezd a hangos imába Reb Dovid, de tőle is, mialatt a hátulról feléje hajított talisztól egy pillanatra meghökkenve elhallgat, elkapja az imát és folytatja a fürge Reb Falik… És a sok tánc és ének a templomban és a Tóra három vőlegényének házában. Mikor végül a “Már minálunk babám” dallamára kezdik énekelni Dávid zsoltárait… Micsoda örömük lehet odafönn, ha az angyalok lenéznek az ég ablakán és látják, hogy tudnak itt lent igazán örülni a Tórának!…

Visszatérés a Középső Kapuhoz

    A nagy ünnepek mámora elszállt. A négyheti vakáció után vissza kellett térni a “Középső Kapu”- hoz. A napok egyre rövidülnek és ki kell pótolni az estékkel is. Négy hét nagy idő. Sokat lehet felejteni. Ismételni kell mindent elölről. És mégis “olyan legyen előtted minden nap, mintha új volna”. Az “Arany” szakaszánál kezdtük. Milyen pontos előírások, szabályok a kereskedők számára, minden lehető esetre. Mikor lehet egy vételt felbontani és mikor nem. De ha lehet is, akkor is azt mondották: “Aki büntette a vízözön nemzedékét és a bábeli torony nemzedékét, büntetni fogja azt, aki nem állja a szavát”. Túlságos drága vétel, vagy túlságosan olcsó eladás esetén vissza lehet lépni. Hivatásos kereskedő azonban, Rabbi Jehuda szerint, sohasem léphet vissza. Mert a kereskedőnek nem szabad tévednie. Ha olcsóbban adta, nem volt tévedés, hanem más áruja akadt, amin többet tud keresni és erre kellett a pénz.

Rabbi Jehuda és a boltosok

    Ez a Rabbi Jehuda általában nagyon szigorúan bánik a kereskedőkkel és különösen a közvetítő ügynökökkel. Ha valakinek víz keveredett a borába, csak akkor adhatja el üzletben, ha minden vevőnek tudtára adja, hogy a bor kevert. Ügynöknek pedig így sem adhatja el, mert ez csalhat vele. Rábá bort hozatott egy üzletből és felöntette vízzel. Megkóstolta nem ízlett neki. Visszaküldte az üzletbe. Kérdezte Abájé: “Hátha csal vele és tiszta bornak adja el?” – “Az én keverésemet ismerik – feleli Rábá – olyan gyönge, hogy nem lehet tiszta bornak kimérni!” – “De hátha feljavítja s hozzáönt még bort?” – “Akkor nincs a dolognak vége – felelt Rábá, – akkor tiszta vizet sem volna szabad kereskedőnek adni, nehogy bort öntsön hozzá!”

    Sértődötten gondoltunk Reb Jicchakra és Reb Chezkelre, Reb Dovidra, a mi falunk három kocsmárosára, akik óriási kádakban ezer meg ezer literjével készítik a bort, elképzelhető-e, hogy egy pár liter vízen akarnának nyerészkedni? Amikor úgy ömlik nálunk a bor, mint a víz.

És mit mond a következő misnában Rabbi Jehuda?

    “A boltosnak nem szabad osztogatnia pörkölt kalászokat és diót a gyermekek között, mert ezzel magához szoktatja őket a többi boltos kárára.” Kissé nehezteltünk a szigorú mesterre, aki úgy éreztük, mintegy személyes sértést követ el ellenünk. De csakhamar megnyugodtunk, amikor tovább folytattuk, hogy “a bölcsek ellenben megengedik”.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 32. szám – 2014. augusztus 13.