Az izraeli állami mentőszolgálatnak, a Mágen Dávid Ádomnak szánt golyóálló járművet a szervezet központjában, Rámléban adták át ünnepélyes keretek között. A mentőautó a Hezbollah siíta terrorszervezet rakétái által fenyegetett északi régióban áll munkába – írja az Arutz7.

A járművet Eli Bin, a mentőszolgálat igazgatója vette át Gilád Ben-Jehudától, a müncheni zsidó hitközség biztonsági főnökétől. A hitközség elnöke, Charlotte Knobloch a következő üzenetet küldte Münchenből:

„Október hetedikét semelyikünk sem képes elfeledni. Azon a szombaton kést döftek a zsidó nép szívébe és nemcsak Kfár Ázában, Beeriben vagy Nir Ozban. Az egész zsidó világot érintette a tragédia.

Nemcsak a gyászunkra, hanem pillanatnyi gyengeségünkre is emlékeznünk kell. Ez soha többet nem ismétlődhet meg. Ma azért vagyunk itt, mert a hatalmas csapás ellenére Izrael erős ország maradt.

Izrael nem csupán a saját állampolgáraiért harcol, hanem az egész zsidó népért.

Éppen ezért támogatást kell nyújtanunk mindenben, amiben szükséget szenved. Ez a páncélozott mentőautó ezt a törekvésünket szimbolizálja. Olyan helyen nyújt majd segítséget a bajba jutottaknak, ahol a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. München Izrael mellett áll most is és jövőben is. Izrael népe él!”.

Eli Bin, a Mágen Dávid Ádom igazgatója így reagált Knobloch szavaira: „Köszönet illeti München zsidó közösségét és elnök asszonyát a nagylelkű adományért. Egy golyóálló mentőautó hatalmas értéket jelent számunkra, hiszen Izrael egész területén biztosítjuk a mentési szolgáltatást az ország minden lakosa számára. Ez a mentőautó számos életet fog megmenteni és biztonságosabbá teszi az ellátást az ország északi részén.”

 

Megszakítás