Julio Castro matematikatanár késve érkezett a modern-ortodox középiskola, a YULA fiúgimnázium ünnepségére, így már nem volt ideje sorsjegyet venni. Nem tudta azonban, hogy az egész ünnepséget a számára rendezték meglepetésként és köszönetnyilvánításként, olvasható a Hamodia oldalán. A férfit legnagyobb meglepetésére konfettivel várták, videóüzenetekben mondtak neki köszönetet és végül következett a legnagyobb meglepetés: egy használt, ám garanciális Mazda 3-as, hogy a közkedvelt tanárnak megkönnyítsék a napjait.
Castro ugyanis mindeddig napi négy órát töltött a közlekedéssel rollerrel és buszon, hogy a Santa Clarita Valley-ben levő otthonából eljuthasson a Westside-on levő iskolába, a nap végén pedig haza.
A napját rendesen hajnali fél ötkor kezdte és este fél tízre ért haza, amikor a gyermekei már aludtak. A férfi ettől függetlenül mindig is teljes odaadással végezte munkáját, minden idejét a diákjaira szánja és mindent megtesz az előmenetelükért. A diákok az ünnepséggel és az ajándékkal mondtak köszönetet elhivatottságáért.
A lelkes diákok és hálás szüleik teljes titokban 30 ezer dollárt (12 millió Ft) gyűjtöttek össze néhány hónap alatt. Ebből a pénzből nemcsak az autót tudták megvenni, hanem egyévnyi biztosítást és üzemanyagot is fedeznek a tanár számára. Az, hogy az otthon és a munkahely között ilyen nagy távolságot kell megtennie a dolgozóknak, nem ismeretlen a környéken. Az ingatlanárak rendkívül magasak, ezért sokan kénytelenek rendkívül nagy távolságokat megtenni nap mint nap, hogy a fizetésükből megfizethető otthonukból elérjenek a munkahelyükre. Castro – vérbeli tanárként – ezt a tényt is arra használta fel, hogy diákjainak példaként szolgáljon:
„Igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből. Mindig azt mondtam nekik [a tanítványainak]: ha az élet nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, mit tehetsz? Ne siránkozz rajta. Ne nyavalyogj miatta. Legyél hálás azért, amid van és haladj tovább. Egy napon jó dolgok történnek majd”
– mondta és mosolyogva új autójára mutatott: „Itt a bizonyíték!”
A 31 éves tanár azonban hozzátette:
„Ne azért tedd meg, mert jutalmat vársz érte. Azért tedd meg, mert a szívedből jön”.
Ezzel egyébként a Misna Ávot traktátusának egyik gondolatát (1:3) fogalmazta meg más szavakkal: „A szochói Antignosz mondta: Ne legyetek olyanok, mint azok a szolgák, akik urukat a jutalom fejében szolgálják, hanem legyetek olyanok, mint a szolgák, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül szolgálják urukat és legyen rajtatok Isten félelme”.
Az egyik diák elmondta:
„Olyan értékeket tanítottak meg nekünk, mint például az empátia, vagy hogy úgy kell kezelnünk a másik embert, ahogyan azt mi másoktól saját magunkkal kapcsolatban elvárnánk. Mr. Castro ezt a gondolatot testesíti meg. Ezzel az autóval, ezzel az új lehetőséggel csak újabb és újabb lehetőségeket talál majd arra, hogy másoknak segítsen.”
Castro egyébként Peruban született és kalandos úton került a vallásos zsidó iskolába, ahol ezzel kezdte a jelentkezését: „Nem vagyok zsidó. Semmit sem tudok a zsidóságról. Ám értek a matematikához. Ha lehetőséget adnak nekem, a diákok reményeim szerint hamarosan megszeretik, amit tanulnak”.
Az adományokat több forrásból gyűjtötték össze a tanár számára a diákok és szüleik és az autókereskedő cég is különleges nagy engedményt adott a vételárból. Arye Sufrin rabbi, az iskola igazgatója azt nyilatkozta:
„Ez a gyűjtés a háláról és elismerésről szól. Arról szól, hogy tanítványaink elismerik tanáraink és köztük Mr. Castro áldozatos munkáját annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozhassák ki a diákokból.”
A matematikatanárnak mostantól pihenés és dolgozatjavítás helyett a kormánykereket kell fognia utazás közben. Esetleg néha, a forgalmi dugóban ülve eszébe jut majd, hogy nem éri meg autózni, mondta és hozzátette: „Az iskola megnyitotta előttem a kapuit és családtagként fogadtak be maguk közé. Ilyesmit sehol nem lehet megvásárolni.”
Fotó: JJ