A szülők kicsit kiakadtak, amikor kiderült miket írogat az a személy, aki a gyerekükkel foglalkozik.

Nancy Salem az arlingtoni “The Children’s Courtyard” óvodában dolgozott, mielőtt a világhálón felbukkanó antiszemita tartalmakra vadászó Canary Mission csoport leleplezte volna tevékenységét, 24 társával együtt.

Salem tagja a Texasi Egyetemen működő “Diákok Palesztina Igazságáért” mozgalomnak, és a zsidó állam bojkottját hirdető BDS mozgalmat is támogatja. Egyik – azóta törölt – Twitter üzenete így hangzott: “Hány zsidó halt meg a holokausztban? – Nem elég… HAHAHA.” Egy Izraelbe utazó ismerősének a következőt üzente: “Jó utat, Lulu! Három hét múlva találkozunk! Csókold meg Palesztina földjét a nevemben és ölj meg néhány zsidót!”

Nancynek a közel-keleti helyzetről is meg van a véleménye: “A Hámász csak a népünket védelmezi, nem úgy, mint az izraeli hadsereg, akik bárkit megölnek.”

Volt úgy, hogy Salem Hitler nevében írta üzeneteit: “Ma elgázosítottam egy zsidót. Jól beleizzadtam. Heil!”, vagy “Ha a hétfő egy személy lenne, akkor zsidó lenne!”

Miután a Canary Mission nyilvánosságra hozta az óvónő internetes munkásságát, az óvodába járó gyermekek szülei felháborodott üzenetek sokaságát juttatták el az intézmény Facebook oldalára.

Egy bejegyzés

“A kisgyermekekkel foglalkozó Nancy Salem zsidók meggyilkolásáról beszél. Nem éppen az a személy, akit a gyermekeim közelében szeretnék tudni. Azonnal ki kell rúgni!”

“Be kellene perelni ezt az intézményt. Hogyan foglalkoztathatják Nancy Salemet, aki a Diákok Palesztina Igazságáért mozgalom tagja, és aki szerint a “palesztin igazság” nem más, mint a zsidók meggyilkolása? Azonnal be kellene záratni az intézményüket!”

Válaszként az óvoda a következő nyilatkozatot tette: “Vezetőink a probléma megoldásán dolgoznak. Ez az ügy semmiképpen sem tükrözi intézményünk álláspontját. Arra törekszünk, hogy befogadó környezetet biztosítsunk a gyermekek, családjaik és alkalmazottaink számára. Munkavállalóinktól elvárjuk, hogy szakmailag és emberileg is méltó módon viselkedjenek.” A vizsgálat lezártával megszüntették Salem munkaviszonyát.

Az óvónő később kiadott egy nyilatkozatot, melyben sajnálkozását fejezte ki internetes bejegyzései miatt, melyeket “egy megtévesztett tinédzser” írt. Azt is közölte, hogy ma már egyáltalán nem vall “rasszista és antiszemita nézeteket” és hozzátette, hogy “palesztin származású amerikai muszlimként nagyobb együttérzésről kellett volna tanúságot tennie”.

Forrás: Dallasnews, Israellycool