Nógrádi Sarah amerikai külvárosban nőtt fel egy világi zsidó családban, és tinédzser korában fordult a vallás felé. Férjével Bálinttal, 21 éve érkeztek Magyarországra Chábád-küldöttként. Sarah 7 gyermek édesanyja és 2 unokája van, a Bét Menáchem óvoda vezetőjeként dolgozik, és szívesen tart előadásokat a nők zsidóságban betöltött szerepéről. Úgy véli, hogy a nők mindig is központi helyet foglaltak el a judaizmusban, és hogy az otthon a zsidó élet talán legfontosabb intézménye. Interjú.
Nagyon kíváncsivá tett, amikor kiderült, hogy a szüleid, a 60-as évek lázadó politikai és háborúellenes mozgalmainak aktív részesei voltak. Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról!
Egy Washington melletti városban nőttem fel, és valóban a szüleim aktívan politizáltak, és minket is abban a szellemben neveltek a testvéremmel, hogy a világ jobbítása, a gyengébbek és a különféle diszkriminációkkal küzdők támogatása fontos kötelesség. Egy rekonstrukciós gyülekezethez tartoztunk (ez még az ismertebb reform zsidó mozgalomnál is lazább), más hasonló gondolkodású zsidó családokkal együtt, akik olyan értékeket hangsúlyoztak, mint a „tikkun olam” (világ jobbítása) és a társadalmi igazságosság. Szerettem ezt a közösséget, jártam itt héber órákra, részt vettem a szombati vacsorákon és tartottam az ünnepeket.
Ez a szellemiség mégis elég messze áll attól, ahogy ma élsz. Hogyan fordultál a hagyományos judaizmus felé?
Talán nem meglepő, hogy ennek az idealista környezetnek a hatására nem voltam tipikus kamasz. A kortársaim a legújabb öltözködési stílusok és a legújabb klipek iránt érdeklődtek, én viszont sokat olvastam, nagyon érdekelt a történelem, különösen a zsidó történelem. És ez felkeltette az érdeklődésemet a hagyományos zsidó élet és a titokzatos „ortodox” zsidók iránt, akiket időnként távolról láttam, amikor Baltimore-ban jártam. Először 15 évesen ismertem meg közelebbről ezt a közösséget, amikor egy Chábád-házaspár által vezetett nyári táborban dolgoztam. Az édesapám találta nekem ezt a helyet, ő egy nagyon nyitott gondolkodású ember volt mindig is, a rabbiházaspár pedig örült a jelentkezésünknek.
ÉS mik voltak az első benyomásaid a vallásos világról azon a nyáron? Befogadtak?
Abszolút! A táborban dolgozó többi lány vallásos családból származott, és minden vágyuk az volt, hogy szórakoztató, felejthetetlen zsidó élménnyé varázsolhatják a nyarat a világi táborozók számára. Nagyon tetszett, mekkora ambícióval, lelkesedéssel és hittel vetik bele magukat a feladatba, ezt a fajta elköteleződést gyakran hiányoltam a kortársaimból. És bármit kérdeztem tőlük, mindenre örömmel válaszoltak.
Gondolom, a pozitív élmények kedvet csináltak a folytatáshoz. A tábor után tartottad a kapcsolatot valakivel?
A tábort vezető fiatal Chábád küldöttcsalád is nagyon nyitott volt, úgyhogy minden héten eljártam hozzájuk a szombat reggeli imára. Egy óra sétára laktak tőlünk, általában együtt tettem meg az utat egy középkorú egyetemi tanár házaspárral, nagyon élveztem a hosszú beszélgetéseinket, és azt, hogy a rebecennek köszönhetően egyre jobban megismertem a chaszid filozófiát. A középiskolai szünidő alatt a vallás felé forduló fiatal nőknek szóló programokon vettem részt Minnesotában, és egyre mélyebben belemerültem a chaszid tanításokba. Fokozatosan kezdtem egyre több micvát tartani, végül saját kis kóser konyhám lett otthon, nadrágról szoknyára váltottam, és teljesen szombat-tartóvá váltam.
Hogyan reagáltak a szüleid?
Természetesen meglepődtek, és először abban reménykedtek, ez csak egy kis tinédzserkori lázadás lesz. Amikor látták, hogy többről van szó, akkor egy ideig aggódtak, hogy tényleg boldoggá fog-e tenni engem ez az út, de végig támogatóak voltak. Nagyon tisztelem őket ezért (főleg most, hogy én is tinédzserek édesanyja vagyok, és el tudom képzelni, mit éreztek). Hálás vagyok azért is, hogy a hatásukra én is idealista lettem, és hiszem, hogy mindannyiunknak feladata, hogy jobb hellyé tegyük a világot. Azt gondolom, hogy az én életformám nem ellentétes a neveltetésemmel, hanem annak a továbbfejlesztése.
Volt, amit problémásnak vagy nehéznek találtál a vallásos életmódban?
Persze. Az egyik nagy kérdés számomra a nők szerepe volt. Minket a feminizmus szellemében neveltek, és arra tanítottak, hogy a nők egyenlő jogokat érdemelnek. A zsinagógánkban a nők mindenben részt vettek, a tóraolvasástól az ima vezetésig, és természetesen a férfiak és a nők egy térben ültek. Mindig azt hallottam, hogy a hagyományos zsidó életben a nőktől megtagadják ezt az egyenlőséget, elnyomják és hátrányos helyzetbe hozzák őket a zsidó törvények. De a valós életben látottak ellentmondtak ennek a magyarázatnak. Tevékeny, intelligens nőket láttam, tinédzsereket és felnőtteket egyaránt, akiknek fontos és aktív szerepük volt a közösségükben. Nemcsak hogy nem tűntek elnyomottnak vagy boldogtalannak, de még lelkesedtek is, hogy megosszák másokkal a zsidó életmód iránti szeretetüket. Többet akartam erről tudni, és megérteni ezt a paradoxont. Sok éven át kutattam a témát, és lenyűgözött, amit találtam.
És mire jutottál a nők szerepét illetően?
Ez egy hatalmas témakör, úgyhogy itt most csak egy kis ízelítőt adnék. Ha egy világi neveltetésű ember besétál egy zsinagógába reggeli ima közben, természetes, hogy az tűnik fel neki, hogy itt férfiak imádkoznak imasálban és tfilinben, férfiak vezetik az imákat, ők olvasnak a Tórából, miközben a női oldalon nem történik sok minden, és nincsenek rituális tárgyak sem. Érthető, ha azt a gondolják, hogy itt is – mint minden hagyományos társadalomban – a férfiaké a felelős, fontos szerep. Nehéz lenne vitatkozni ezekkel a következtetésekkel… hiszen saját szemével látták a jelenetet, nem igaz?
Ez a helyzet számomra is sok kérdést vetett fel és még vet fel most is, pedig már többet tudok a zsidóságról. Te miként értelmezed a nőknek ezt a „sajátos” helyzetét?
Először is fontos tisztázni, mit értünk azon, hogy „láttunk” valamit. Tegyük fel, hogy egy gyönyörű, világos szobát nézek, de napszemüvegben… mondhatom, hogy sötét szobát látok, de a benyomásomat természetesen a napszemüveg is befolyásolja. Mindannyian valamilyen szemüveget viselünk, és a világot a neveltetésünk során megtanult értékek alapján értelmezzük. Tehát amikor először találkozunk a hagyományos zsidó élettel, azt (természetesen öntudatlanul) a modern, nyugati társadalom szemüvegén keresztül szemléljük, amelyet például a kereszténység, a felvilágosodás filozófiája és a modern politikai mozgalmak eszményei befolyásolnak. Az autentikus zsidó tanítások és filozófia olyasmi, amivel viszont keveset vagy egyáltalán nem találkoztunk kialakuló éveinkben.
Például azt hisszük, tudjuk, miről szól a vallás általában: olyan hit, amely elsősorban hiedelmeken és rituálékon keresztül jut kifejezésre, szent helyen (templomban), szent személy (pap) vezetésével, bizonyos különleges pillanatokban (imaszolgáltatások, szent napok). A probléma az, hogy bár ez igaz lehet egyes vallásokra, a judaizmus esetében azonban egyáltalán nem. A judaizmus a „mitzvot” vagyis a Tóra isteni parancsolatainak betartásáról szól. Minden pillanat, minden tér, minden ember válhat szentté. A hétköznapi életünk (férfiaké, nőké és a gyerekeké egyaránt) tele van olyan apró cselekedetekkel, amelyek megszentelnek minden pillanatot: áldást mondunk evés előtt, gyertyát gyújtunk, adakozunk a szegény embereknek.
Tehát azt mondod, ha ezt a nagyon eltérő, zsidó szentségi koncepciót tartjuk szem előtt, akkor a fent leírt reggeli imajelenetet egészen más megvilágításban fogjuk látni?
Pontosan! Ha úgy lépek be a zsinagógába, hogy tudom, ez nem A zsidó szent hely, hanem egy a sok közül, akkor más lesz az értelmezésem. A zsidó közösség számos intézményből áll, amelyek mindegyikének megvan a maga fontos és szent funkciója: iskolák, ahol a gyerekek zsidó oktatásban részesülnek, egy kóser hentes, aki ellátja a közösséget a zsidótörvények szerint levágott hússal, a zsidó törvények betartását lehetővé tevő rituális fürdő és a közösségi imádság helyéül szolgáló zsinagóga mind-mind fontos helyszín.
De még mindig nem látom, hogy van ez kapcsolatban a nők helyzetével.
Van egy másik nélkülözhetetlen zsidó intézmény, amely nélkül a legkisebb közösség sem működhet: a zsidó otthon. Itt kapják meg a gyerekek először az ízelítőt a zsidó életből. Itt tapasztalják meg a szombat melegét és az ünnepi készülődés izgalmát, a zsidó történeteket, dalokat és tanításokat. Mire ezek a gyerekek elég idősek lesznek ahhoz, hogy formálisabb környezetben tanuljanak, már megkapták a zsidó identitás alapját, és amikor elérik a felnőttkort, remélhetőleg képesek lesznek saját otthonukban újrateremteni a zsidó családi életet.
A zsidó hagyomány szerint ennek a legfontosabb intézménynek az igazgatója a zsidó nő. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden idejét otthon tölti (a férfiak sem töltik egész napjukat a zsinagógában); a vallásos nőknek is van karrierjük és fontos közösségi pozíciókat töltenek be. Viszont a zsidó nőre bízták a legfontosabb küldetést, a következő nemzedék felnevelését, és ő az, aki rendelkezik az ehhez szükséges speciális képességekkel. Visszatekintve a zsinagógai jelenetre, most talán már érthető, hogy a férfiak főszereplésével zajló nyilvános imával párhuzamosan, ugyanolyan szép és szent jelenetek bontakoznak ki a szemközti lakásokban. Ott a nőké az elsődleges szerep, a legendás „jiddishe mame” generációinak nyomdokain haladva, ők biztosítják a zsidó nemzet folytonosságát.
Igen, én is ismerem ezeket a magyarázatokat, de valahogy úgy érzem, a nők nem kötöttek ezzel túl előnyös „üzletet”.
Ez az érzés összefügghet azzal, hogy a minket körülvevő társadalom még mindig nagyobb elismerést és megtiszteltetést biztosít a hagyományos férfiszerepeknek és hivatásoknak. Például az óvodákban dolgozók munkáját (szinte mindegyik nő), annak ellenére, hogy elengedhetetlen szerepet töltenek be a gyermekek korai fejlődésében, nem tartják nagyra és természetesen nem is fizetik meg jól őket. Sokat elmond a prioritásainkról, hogy csodálattal nézünk egy olyan nőre, aki például magas rangot ért el a katonaságban, és szánjuk azt, aki sikeresen nevel kisgyermekeket. Gyakran alkalmazzuk ugyanezt az elfogultságot a zsidó gyakorlatra, feltételezve, hogy a férfiak szerepe és a férfi micvák valamiképpen jelentősebbek, mint a női szerepkörök. Számomra ez a feminizmus ellentéte. Dédanyáink és őseink egészen a zsidó női ősanyákig tartalmas, szellemileg gazdag életet éltek, közösségeik tisztelték őket és ők bíztak a saját értékükben. Talán többet kellene tanulnunk az életükből, miközben saját utunkat keressük a judaizmuson belül. Ha valakit érdekel a téma, akkor érdemes olvasni a thejewishwoman.org webhelyet, és remélhetőleg egy előadássorozat is indulni fog a témában télen.
Ezek valóban elgondolkodtató szempontok, de most térjünk vissza egy kicsit hozzád. Mi történt miután vallásos lettél? Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel, és mi vezetett ahhoz, hogy Magyarországra költözz?
A középiskola befejezése után a Boston melletti Brandeis Egyetemen tanultam, ahol történelemből és angol irodalomból szereztem diplomát. Ezután egy évet a Brooklyn állambeli Crown Heights-ben, a Machon Chanában töltöttem, amely a vallásos élethez visszatérő fiatal nők jesivája. Ekkor találkoztam Bálinttal, aki világi családban nőtt fel Budapesten, és nem sokkal azután került kapcsolatba a Chábáddal, hogy Baruch rabbi és Batsheva Oberlander 1989-ben megérkezett ide. Bálint az Egyesült Államokba ment közgazdaságtant tanulni egy iowai egyetemre, majd a Hadar Hatorah jeshivába járt. 1999 nyarán házasodtunk össze, első néhány évünket New Yorkban töltöttük, ahol Bálint a Goldman Sachs befektetési banknál dolgozott. Itt született az első két gyermekünk. Amikor először hallottunk arról, hogy lenne lehetőség Chabad küldöttként Magyarországra jönni, elgondolkodtam azon, hogy képesek vagyunk-e a feladatra.
Mitől tartottál a leginkább a Magyarországra költözéssel kapcsolatban?
Biztos voltam benne, hogy a férjem gazdasági szaktudása nagy hasznára lehetne a növekvő magyarországi Chábád közösségnek, és maga a feladat is izgalmas (bár váratlan) lehetőségnek tűnt. De tartottam attól, vajon képesek lennénk-e gyermekeinknek jó zsidó oktatást biztosítani, egy nagyon kis, távoli közösségben. De végül belevágtunk, és nagyon örülök, hogy sikerült 🙂
Hogy reagáltak az ismerősök, a környezeted, hogy Budapestre költöztetek?
Az első néhány évben gyakran találkoztam döbbent pillantásokkal és olyan értetlen kérdésekkel, mint hogy „elhagytad Amerikát, és IDE jöttél?”. De aztán elmagyaráztam, hogy Amerikában élni azért nem feltétlenül azt jelenti, mint amit a filmek kaliforniai álomjeleneteiben látunk. Valójában nagyon boldog voltam, hogy itt élhetek. Természetesen az Egyesült Államok vallásos zsidó közösségei rengeteg kényelmi szolgáltatást kínálnak, például nagy kóser szupermarketeket, amelyek itt még ma sem elérhetőek. És voltak kihívást jelentő pillanatok, mire beletanultunk az itteni életbe, megismertünk egy másik kultúrát, mentalitást. De nem bántam, mert úgy éreztem, hogy mindez fontos célt és értelmet ad az életemnek.
Mi ez a cél? Valami hasonló, mint ami azokat a fiatal vallásos lányokat motiválta abban a bizonyos első nyári táborban?
Mindig is szerettem történelmet tanulni, de itt úgy éreztem, hogy a saját életünk, feladataink kapcsán a történelem a szemem előtt bontakozik ki. Találkozom olyan emberekkel, akik a kommunizmus alatt, a holokauszt árnyékában nőttek fel, van, akinek a gyerekkorában nem mondták meg, hogy zsidó, mások pedig súlyos tehernek vagy sötét titoknak élik meg a zsidóságukat. Mindezek ellenére sokan szeretnének többet megtudni a judaizmusról. Amikor programokat készítek a családoknak, tanítok az óvodában, vendégül látok valakit egy szombati étkezésre, vagy akár az utcán sétálok a nyilvánvalóan zsidó, kipát viselő kisfiaimmal, akkor úgy érzem, én is teszek azért, hogy ezeknek az embereknek lehetőségük legyen a zsidóság pozitív megtapasztalására.
Az évek múlásával azt is nagyon jó volt látni, hogy nagyobb gyermekeim bekapcsolódnak ebbe a fontos közösségi munkába, például önkéntesként tanítanak, vagy hogy önszántukból ajándékot visznek időseknek egy-egy ünnepen. A legidősebb lányom férjhez ment, férjével együtt választották az itteni életet, csatlakozva a budapesti küldöttcsaládok egyre növekvő táborához. Így számomra ez egy nagyon pozitív visszajelzés, és egy különleges „nachas” (öröm – szerk.).
