Nemzeti emléknap van Izraelben tisré 24-én (idén október 26., szombat estétől másnap, október 27., vasárnap estig).

A 2023. október 7-én kezdődött háború első évfordulójáról Izrael-szerte megemlékeztek a mészárlás polgári évfordulóján, ám a zsidó hagyományok értelmében a héber dátum szerint kell tartanunk a megemlékezést. Az izraeli kormány tisré 24-ét javasolta – ez két nappal van a vérengzés zsidó évfordulója (tisré 22.) után. A dátumot annak figyelembe vételével jelölték ki, hogy míg Izraelben szimchát Torá tisré 22-re eső ünnepe egynapos, addig a diaszpórában kétnapos, vagyis tisré 23. még munkatilalommal járó ünnep.

A törvény szerint a nap nemzeti gyásznap lesz, a szórakozóhelyek zárva tartanak és a zászlókat félárbócra eresztik. Ezen a napon, vasárnap délelőtt 11 órakor tartják meg a Vaskardok háború áldozatainak emléknapját is a jeruzsálemi Herzl-hegyen található katonai temetőben, a Nép nagy vezetői elnevezésű parcellában. A megemlékezésen magas rangú állami tisztségviselőkön kívül részt vesznek a védelmi rendszer vezetői, különféle szervezetek képviselői és a gyászoló családok is.

 

Megszakítás