Jeremy Corbynt az izraeli parlament legnagyobb ellenzéki pártjának vezetője invitálta meg a munkáspárti botrányok hatására.

Isaac Herzog a baloldali Cionista Unió vezetője még tavasszal küldte el meghívóját az antiszemita botrányokba rendszeresen belekeveredő szintén baloldali brit politikusnak. Néhány héttel később jelezte Corbyn, hogy bokros teendői miatt valamelyik helyettesét delegálná – írja a Guardian. A meghívás előzménye, hogy – mint, arról mi is beszámoltunk – London korábbi polgármestere, a munkáspárti Ken Livingstone Hitlert a cionizmus támogatójának nevezte.

Joan Ryen képviselő, a Munkáspárt Izraelt támogató csoportjának vezetője kiemelten fontosnak tartotta volna a pártelnök jeruzsálemi látogatását. „Csalódott vagyok, hogy Jeremy visszautasította a testvérpártunk meghívását” – nyilatkozta a politikus, egyben bírálva a pártelnököt amiatt, hogy a Hamászt és a Hezbollahot egykor barátként kezelte – olvasható a jta.org összefoglalójában.

Corbyn nem lép fel elég erélyesen a pártjában egyre gyakrabban felbukkanó antiszemita megnyilvánulások ellen. A párt egyik fontos zsidó támogatója Corbyn híveit „náci rohamosztagosoknak” titulálta, ezért szakított a szervezettel. Michael Foster és családja eddig legalább 500 ezer dollárral támogatta a Munkáspártot.

Kép: haaretz.com