Nem mindennapi eseménynek lehettünk tanúi idén január 7.-én, a Vasvári Pál utcai Sász Chevrá lubavicsi zsinagógában a Holocaust óta először ortodox rabbit avattak. Riporterünk az avatást levezető három rabbit és az ünnepelt Köves Slomót faggatta a „rabbi” szerepéről”
Mi tulajdonképpen a feladata a mai világban egy rabbinak, különösen itt Magyarországon?
Jehuda Jeroszlavszky: A rabbiavatás eredete bibliai forrásokhoz (4Mózes 27:15:23.,5Mózes 31.) nyúlik vissza, amikor negyven éves vezetés után Mózes felavatta Jozsuét a zsidó nép leendő szellemi vezetőjét. A felavatás úgy történt, hogy Mózes Jozsué fejére tette a kezét – innen ered a szmichá kifejezés is.
Habár a párhuzam nem teljes, annak idején, a hatvanas években, közvetlenül az esküvőm után, amikor a lubavicsi rebbe a rabbiságra ösztönzött, a helyzet sok mindenben hasonló volt Magyarország és a volt szocialista országok mai helyzetéhez. Nagyon sok olé chádás (új bevándorló) jött az akkori kommunista országokból, és ők útmutatást kerestek. Egy olyan nemzedék érkezett, amelynél már igencsak kimaradt a zsidó neveltetés. A lubavicsi rebbe azon a véleményen volt, hogy a mai rabbiknak nem kell megvárniuk, míg hozzájuk fordulnak tanácsért. Tanítaniuk kell, és városról városra járniuk – kimenni a nagyvilágba, és erősíteni a zsidóságot, ahogy az a Midrásban (Táná döbé Élijáhu rábá 12.) is olvasható.
Köves Slomó: Ha már a Rebbét említjük – ha a nemzedékünkben valakiről azt lehet mondani, hogy minden zsidóra saját gyermekeként tekintett, akkor a Rebbe ilyen volt. Egy jó barátom mesélte nekem, hogy amikor az akkor hetven éves nagymamája egy vasárnap a hosszú sorban arra várt, hogy a Rebbe ezrek között őt is fogadja, egyre csak azt csodálta, hogy a nála több évvel idősebb Rebbe mennyire fáradhatatlanul foglalkozik az emberekkel. Mikor sorra került, kérdésére a Rebbe azt mondta: „ha egy ember köveket számol, akkor igen hamar elfárad, ha azonban ezek a kövek gyémántok, az illető soha nem fog kimerülni…
Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor tizennégy éves lehettem, és a Rebbe áldását kértem, hogy jesivában tanulhassak. A Rebbe, aki akkor már egy agyvérzés után volt, áldását adta. Akkor még nem hittem, hogy szüleim ebbe bármikor beleegyeznek majd, abban pedig pláne nem, hogy a mai ünnepségen édesapám már héberül is beszédet mond.
Mordecháj Elijáhu: A lubavicsi Rebbétől talán azt is eltanulhatjuk, mekkora hatással lehet akár egyetlen ember is az egész világra. A Rebbe életet lehelt a Holocaustot átvészelt, reményét vesztett zsidóságba. A világ minden pontján megtalálhatjuk a Rebbe küldötteit. Utazásaim során nemegyszer olyan helyekre is eljutok, ahol legszebb álmomban sem gondolnám, hogy zsidó közösség, vagy rabbi van. Pár évvel ezelőtt egy kis amerikai városban voltam. Az ott bebörtönözött híres Jonathan Pollardot látogattam meg. Amikor odaérkeztem, egyszer csak telefonhívást kaptam. A város lubavicsi rabbija telefonált. Meghívott reggeli imára, és legnagyobb meglepetésemre az imán még minjen-gond sem voltak. A Rebbének és tanítványainak különleges küldetése a tanítás, és a Tóra végtelen tengerének feltárása minden zsidó számára.
K. S. A Tóra azt írja (3Mózes 19:17.), hogy „Fedd meg bátran honfitársad…”, mindezt azonban a „Ne gyűlöld szívedben atyádfiát!” (uo.) fényében. Ez volt a Rebbe hitvallása – tanítani úgy, ahogy Bölcseink tanították (Atyák 1:12.): „Légy… békére törekvő, emberszerető, aki közel hozza őket a Tórához”. Ez ma is minden rabbi feladata.
J. J. A chászidok azt szokták mondani: „Vizsgáld körmeid, mielőtt valakit megrósz!
De hol kell a tanulást és a tanítást kezdeni, egy olyan közösségben, ahol a zsidók nagy része több nemzedék óta nem csak, hogy nem tartja, hanem sok esetben nem is ismeri az autentikus zsidó szellemiséget?
K. S. A Talmud meséli (Ávot Derábbi Nátán 6:2) a híres rabbi Akiváról, hogy negyven éves korában még tudatlan ember volt. Egy alaklommal egy kút mellett állt, és észrevette, hogy a kis vízcseppek lyukat fúrnak a kút kövébe. Ekkor értette meg, hogy soha sem késő elkezdeni a tanulást, hiszen a Tóra cseppjei is majd csak befurakodnak az ember fejébe és szívébe. Rabbi Akivá később a talmudi kor egyik legnagyobb bölcse lett.
Ezt kell minden zsidóval éreztetni: a tanulást soha nem késő elkezdeni.
Oberlander Báruch: Amikor tizenhárom évvel ezelőtt feleségemmel Budapestre jöttünk, fiatal házasok voltunk. Mindössze huszonhárom éves voltam. Bár szüleim magyarok voltak, csak törtem a magyar nyelvet. Mondanom sem kell, hogy senki nem jósolt nekünk nagy jövőt. A Rebbének az volt az elve, hogy a küldötteknek a lubavicsi központból nem anyagi, hanem csak szellemi segítséget, támogatást kell kapniuk. Az első két évben egy angol szponzor tartott el bennünket, a második év végén azonban írtunk a Rebbének, hogy a New York-i központból nyújtsanak nekünk anyagi segítséget. A Rebbe válasza ez volt: „ha valóban semmilyen körülmény között nem tudsz támogatókat szerezni, akkor ez égi jele az intézmény szükségtelenségének”. Először kissé megijedtem. Azt hittem, hogy a Rebbe úgy gondolja, hogy nincs ránk itt szükség. Aztán megértettem, hogy a Rebbe éppen arra céloz, hogy mivel minden bizonnyal nagyon sok tennivalónk van itt Magyarországon, Isten segítségével anyagilag is jobb helyzetbe kerülünk majd. Mondanom sem kell, akkor még nem gondoltam, hogy másfél évtized múlva ennyi mindent elérünk majd. Habár sokat elértünk, ez még mindig csak a kezdet. Célunk minden magyar zsidóhoz eljutni és eljuttatni az ősi forrás üzenetét.
Sokaknak a „rabbi”-ról ősz szakállú bölcs öregember jut az eszébe. Hogyan lehet, hogy a most avatott Köves rabbi mindössze 23 éves, és Oberlander rabbi is csupán ennyi volt, mikor a Rebbe hozzánk küldte?
M. E. Minden évben, a peszáchi széder-estén megemlékezünk Elázár rabbiról, aki azt mondta: „Íme hetvenfelé járok (vagyis úgy nézek ki, mintha már hetven éves lennék)”. A Talmud (Bráchot 12b., 28a.) elmondja, hogy Elázár rabbi kinézetre és tudásra hetven éves volt, de valójában csupán tizennyolc, amikor a hetvenegy tagú főbíróság, a szánhedrin feje lett.
J. J. Mikor 1979-ben az Izraeli Lubavicsi Rabbinikus Bíróság fejévé választottak, én is nagyon fiatal voltam még. Sokszor előfordult, hogy olyan rabbikkal tanácskoztam, akik 30-40 évvel idősebbek voltak nálam. A rebbe mindig is önbizalomra bíztatott.
Mit gondol a főrabbi úr a diaszpóra zsidóságáról, intézményeiről és vezetőiről?
M. E. Minden zsidó – zsidó, ahogy a Talmud tanítja (Szánhedrin 44a.): „még ha bűnözött, akkor is zsidó marad”. Így tehát nem lehet különbséget tenni vallásos és nem vallásos zsidó között, vagy a Magyarországon használt „ortodoxia” és „neológia” között. Ennek az elvnek nincs jobb példája, mint a lubavicsi mozgalom, amely mindenkit tanít, és mindenkit tárt karokkal fogad. Ugyanakkor nem minden zsidó rabbi! Izrael főrabbijaként nagyon sok kapcsolatom volt a világ minden táján működő vezetőkkel, és magukat rabbiknak tituláló személyekkel. Egy rabbinak nem elég, ha vallásos. Nagy tudással és hitelesszmichával kell, hogy rendelkezzen. Még a vizsgák letétele után is tanulással kell, hogy töltse ideje nagy részét. A Tóra végtelen tenger, amelyben egész életen át lehet, és kell is úszni.
Rabbinikus tevékenységeim során mindig is nagy probléma volt egy tőlem távoli rabbi hitelességét megállapítani. Hála Istennek itt Magyarországon az elmúlt években biztos támaszaink voltak Hoffman Áron és Oberlander Báruch rabbik, akikre mindig tiszta szívvel hagyatkozhattunk.
O. B. Sajnos a tudatlanság nagyon sok kárt tehet. A praxisomban gyakran tapasztaltam, hogy milyen félreértések vannak a kitéréssel kapcsolatban. Rövid idővel Magyarországra érkezésem után valaki betérés ügyében fordult hozzám. Pár perces beszélgetés után kiderült, hogy az illető minden oldalról zsidó. „Hát akkor miért akar betérni” – kérdeztem én „Azért, mert a nagymamám kitért” – válaszolta. Egészen addig, míg meg nem mutattam neki aSulchán Áruchban (Even Háezer 129:5.), nem is akarta elhinni nekem, hogy a kitért zsidó is zsidó marad. A zsidóságba csak belépni lehet, kilépni nem…
Megjelent: Egység Magazin 13. évfolyam 51. szám – 2014. augusztus 3.