Hegedűs Géza 1912-ben született Budapesten. Nagyváradon kezdte iskoláit, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust. Már ismert író, amikor megjárja a doni pokol után Mauthausent és Günskirchent is. A lágeréletben egy kopottá olvasott Tóra jelenti számára a vigaszt.
Hazatérése után újra könyveket ír, tanulmányokat publikál, tanít: több főiskolán máig ezreket nevelt a klasszikus irodalom szeretetére. Regényei, irodalmi ismeretterjesztő művei, önéletírásai, rádiójátékai rendkívül népszerűek. Számunkra külön öröm, hogy zsidóságára mindig büszke volt.
Hegedűs Géza, aki meghívást kapott Menachem Mendel Oberlandernek, szerkesztő-kiadónk hároméves fiának hajnyírási ünnepségére, az alábbi levélben fejezte ki jókívánságait.
Kedves Barátunk!
Megkaptuk meghívótokat fiatok 3 éves korában tartandó családi ünnepségére. S bárha erről – zsidó hitfelekezetem ellenére – még sohase hallottam, nyilvánvalónak tartom, hogy ez örömünnep, elsősorban a szülők részére. Tehát köszönjük az értesítést, és kívánunk neked és feleségednek igazi örömömet, otthoni boldogságot, szép reményeket.
Számomra nagyon érdekes volt és maradt az értesítés erről a bizonyára igen régi szertartásról. Én ugyan minden elődömnél fogva úgy vagyok zsidó vallású, hogy mindig is érdekelt a zsidó kultúra több évezredes multja. Apai-anyai elődeim belátható hosszú múlton át zsidó vallásúak voltak, mindkét oldalról a 17. század óta nyilvántartott famíliák, elég sokat tudok is róluk. … És mindig is szerettük hitfelekezetünket. Szüleim péntek esténként templomba is jártak, diákként magam is elmentem az ifjúsági istentisztelekekre. Apám nagyváradi gyermekkorában még hagyományos „kóser” étrenden élt. Apai nagyszüleimet ott ortodoxként tartották nyilván, mert a férfiak fedett fejjel, hagyományos ételeket ettek, a fogások előtt áldásokat (ezeket héberül „bróhéknak” nevezték) mondtak. … Engem az iskolában nagyon is érdekelt a hittanóra, nagyjából még a héber betűket is megtanultam, sőt egy-két imakezdetet héberül is tudok idézni. Egyébként amíg szüleim éltek, hosszúnapkor (ezt a nagyváradi zsidók „Jankipernek” mondották) magam is böjtöltem. De talán ennél is fontosabb, hogy az Ótestamentumot máig is újraböngészem, mint a középkori magyar krónikákat. Hiszen kultúrám kettős alapja a zsidó és a magyar múlt. Írtam már bibliai tárgyú regényt Bárák és Debóra harcáról. Közel tucatnyi verses hangjátékot írtam a Szentírásmotívumaiból. (Legutóbb A Szentírás nagyasszonyai címen három verses hangjátékom ment a Rádióban: Debóráról, Juditról és Eszterről.)
Szüleim baráti köre is vegyesen volt zsidó és keresztény … Nagyváradi kisgyerek koromban szüleimnek még ortodox ismerősei is voltak. … Héber szót csak a templomban hallottam, jiddist pedig sehol. A „jiddis” szót csak a háború után – az 1940-es években – ismertem meg. Ezt a nyelvváltozatot „zsargonnak” nevezték és a német nyelv galíciai változatának tartották. Egyes szavai és kifejezései belekerültek a magyar szlengbe is, de beszélni vagy beszélgetni sohase hallottam ezen a nyelvváltozaton.
És habár a hagyományos zsidó szokások legalább nevükben ismertek voltak (nekem még „barmicvó” ünnepségem is volt, templomban, Tóra előtt), de ez a hároméves korban bekövetkező hajnyírás egyenesen meglepő volt számomra. Hírét se hallottam soha. Ez is ősi szokás, vagy belátható időn belül került a családi szertartások közé? De hogyan is lehet megvalósítani, hogy a kisfiúnak hároméves koráig ne nyírják a haját? El se tudom képzelni, hogy a soha nem vágott haj milyen torzonborz. Vagy ez csak jelkép, hogy ez a hároméves hajnyírás csak az első az életben? Ha egyszer találkozunk, örülnék, ha beszélnél erről a szertartásról is. …
Baráti üdvözlettel:
Hegedűs Géza
Megjelent: Egység Magazin 5. évfolyam 19. szám – 2014. július 29.