Négyes ikrek Ábrahám szövetségében

 

A zsidóságban semmi sem túl késő. Mindig van lehetőség a korábbi hibák kijavítására, a mulasztások pótlására. Igaz, ehhez néha nagy bátorságra és elszántságra van szükség. Talán semmilyen más micva esetében sem igaz ez olyannyira, mint a körülmetélés esetében, mely egy kisebbfajta műtétet igényel.

Miután azonaban valaki átérezte ennek jelentőségét, azt, hogy csak ezáltal válhat a zsidó közösség teljes tagjává, csak így kaphat igazi, zsidó nevet, már nem is olyan félelmetes az egész, mindenestre érdemes belevágni.

Így érezte az a négy fiatal (20 és 45 év közöttiek), hogy amit szüleik elfeledtek, nem mertek, eseteleg nem akartak megtenni, most ők pótolják.

Oberlander rabbi gyors szervezőmunkájának köszönhetően itt termett a moszkvai mohél,és egy délután alattelintézte a négy bátor zsidó felvételét Ábrahám szövetségébe, Sherman rabbi segítségével pedig megkapták zsidó nevüket, mellyel már a Tórához is felhívhatókká váltak, ahogy ez meg is történt a következő szombat délelőtt. Ezen a délutánon egy Gáddal, egy Jesájáhuval, egy Nátánnal és egy Ákivával lett gazdagabb a zsidó nép, reméljük a közeljövőben sokan követik példájuklat.

Az érdeklődőknek egy telefonszámot kell csupán feljegyezni: 268-0183.

 

Lapzártánk ideje alatt éppen négy másik fiatal esik át a brit milán, és kap zsidó nevet. Várjuk a további jelentkezéseket…

Megjelent: Egység Magazin 12. évfolyam 46. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás