Benjamin Netanjahu fontos eredménynek tartja a döntést.

„Ez egy olyan eredmény, amiért évek óta dolgoztunk” – mondta elismerően Benjamin Netanjahu szerdán az izraeli kormány vezetői előtt. A miniszterelnök bejelentése szerint a zsidó állam készen áll arra, hogy elfogadja a NATO nemrég tett ajánlatát, és egy új együttműködés keretein belül hamarosan irodát nyit a szervezet brüsszeli székhelyén.

„Úgy gondolom, hogy ez fontos mutatója annak a pozíciónak, melyet Izrael a világban tölt be. A világ országai együttműködést keresnek velünk, köszönhetően – többek között – a terrorizmussal szemben elszántan vívott harcunknak, a technológiai know-howunknak és hírszerző szolgálatainknak” – tette hozzá Netanjahu.

Izrael jelenleg nem tagja a nemzetközi szervezetnek, és a média információi szerint azért nyert új lehetőséget az együttműködésre, mert Törökország hajlandó visszavonni vétóját, melyet a Mavi Marmara nevű akció után emelt Izraellel szemben. A 2010-es incidens során izraeli katonák szállták meg azokat a Gázába tartó hajókat, amelyek át akarták törni Izrael tengeri blokádját. 

Az Izraellel szembeni török ellenállás gyengülésének egyik jeleként nemrég Tayyip Erdogan köztársasági elnök és Ahmet Davutoglu miniszterelnök bejelentette, hogy országuk közel áll ahhoz, hogy rendezze kapcsolatait Izraellel.

zsido.com

Kép forrása: CBS News