Az őszi nagyünnepekre jelent meg az Egység magazin legújabb száma, melyben rengeteg izgalmas interjút olvashatunk.

Elsőként két rebecen, Oberlander Bathseva és Köves Dvora életútját ismerhetjük. Emellett bemutatkozik az új miskolci rabbicsalád, Braun Avraham és Jehudit is. Megtudhatjuk, milyen programokkal készülnek a most megnyílt miskolci Zsidóházban, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük és mit szeretnek legjobban Magyarországon. Ennek kapcsán Judapest rovatunk rendhagyó módon Miskolcról jelentkezik, ahol egykor különleges jesiva működött, ennek életébe nyerünk bepillantást.

Az iskolaév kezdetével utánajártunk, hol és milyen zsidó oktatásban részesülhetnek azok, akik nem zsidó iskolában tanulnak. Ifjúsági szervezetekről a CTeen és a Ckids vezetői, Bassman Tzemmy és Greenberg Chaya beszéltek. Többek között olyan témákat érintettek, hogy hogyan lehet a Z-generáció érdeklődését felkelteni a zsidóság iránt, milyen célokat szeretnének elérni a fiatalokkal és mi várható a CTeen vadonatúj klubházában. Szilánk Zsuzsát, a Maimonidész Gimnázium igazgatónőjét az általa szervezett hittanoktatásról kérdeztük. Végezetül egy különleges, nemzetközi online iskoláról is beszámolunk: a Zehud iskoláról annak megálmodója és megteremtője, Tal Bassali mesélt.

Az ünnepekre készülődve a kohanita áldás kapcsán az éneklés, a zene és az imák kapcsolatáról olvashatunk a Jiddiskájt rovatban. Szintén a nagyünnepekhez kapcsolódva egy kevesek által ismert szokásról, a világ teremtésének évfordulójához kapcsolódó gasztronómiai érdekességekről olvashatunk a Mispóhe rovatban, a gyerekekre pedig egy különleges jom kipuri mese vár.

Ahogy már megszokhatták, az újság mellékleteként egy falinaptárral, valamint a luách könyvnaptárral segítjük az új év szervezését, tervezését.

 

Kellemes olvasást és édes évet kívánunk!

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 55. szám – 2024. szeptember 26.

 

Megszakítás