Letették az alapkövét, annak a múzeumnak, amely Köln egykori zsidó negyedében épül. A zsidó múzeum neve MiQua lesz, ami egy szójáték, utal a régi negyedre és úgy hangzik, mint a rituális fürdő neve, a mikve.
A múzeum a tervek szerint 2021-re készül el. A projektre 77 millió eurót (csaknem 25 milliárd forintot) szánnak, az építtető a város lesz.
A zsidókat 1424-ben elűzték a német városból, mert azzal vádolták őket, hogy ők felelősek a korábbi pestis járványért. Az 1800-as évek elején térhettek vissza. Zsidók már sokkal korábban, a IV. században is éltek a környéken, az első írásos utalás 321-ből való, ez lehetett a legrégebbi zsidó közösség ezen a vidéken – olvasható a jewish-heritage-europe.eu cikkében. A város polgármestere azt nyilatkozta: egyetlen német városnak sincs ennyire régi kapcsolata a zsidósággal, mint Kölnnek.
Az új múzeum környékén 2007-ben kezdődtek ásatások, ekkor találták meg egy nagyjából 700 éves zsinagóga és egy mikve maradványait.
zsido.com
Kép: deutschland.de
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.