Megemlékezés az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szervezésében

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által a budapesti gettó felszabadulásának 72. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre kedd este került sor. Az eseményen többek között részt vett Yossi Amrani, Izrael Állam nagykövete, Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Bagdy Gábor főpolgármester helyettes és az Oscar díjas Saul Fia című film rendezője, Nemes Jeles László is. A méltóságteljes megemlékezést a Dohány utca 32. szám előtt található Budapesti Gettó Emlékfalnál tartották, amelyen többek között interaktív térkép mutatja be a városrész történetét.

2017. január 17-én kedden, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) megemlékezést tartott a budapesti gettó felszabadulásának 72. évfordulója alkalmából a Budapesti Gettó Emlékfalnál. A különleges emlékművet az EMIH Erzsébetváros önkormányzatával közösen állította két évvel ezelőtt, a gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából. A megemlékezésen Köves Slomó az EMIH vezető rabbija beszédében kiemelte: „Van egy híres mondás, mely Napóleontól származik: egy olyan nép, melynek nem fontos a múltja, jövője sem lehet. A zsidó vallás telis-tele van az emlékezés kötelékével, de az előző gondolat legalább ugyanolyan igaz fordítva is: aki nem gondol a jövőre, el fogja felejteni a múltját. 1945-ben azon zsidó honfitársaink, akik túlélték a budapesti gettó szörnyű körülményeit, kaptak egy lehetőséget az életre, a jövő megélésére. Rájuk is emlékezünk most. A mi feladatunk az emlékezés és a jövő építése: ezzel összhangban a mostani megemlékezésünk helyszínén, az egykori gettó határától pár lépésre található egy zsidó iskola, így most már ez az újjáépülés, a jövő és a remény helye is egyben.”

Az eseményt díszvendégként megtisztelte jelenlétével Yossi Amrani, Izrael Állam nagykövete, és Dr. Bagdy Gábor, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes is.

Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen emlékezés mindig személyes jellegű, így a túlélést az ember elsősorban önmagában éli meg. Az államtitkár Elie Wiesel írót idézve elmondta azt is, a puszta tény, hogy itt állhatunk, azért is lehetséges, mert nem akarjuk, hogy a mi múltunk valaha bárki jövője legyen. Az államtitkár – aki mindössze három éves volt a budapesti gettó borzalmainak idején – személyes hangvételű beszédében elmesélte továbbá, hogy családja megőrizte a nagynénjétől származó levelezőlapot, melyet a haláltáborba induló vonatról dobott ki. Ez állt a papíron: „Ha megérkeztem írok!”, de soha többet nem érkezett tőle levél.

Nemes Jeles László, az Oscar díjas Saul Fia című film rendezője szerint: „Amikor itt állunk a néhai gettó falainak helyén, tudnunk kell, hogy a mellettünk lévők is azért vannak velünk, mert hajlandóak még emlékezni. Ha én nem lennék itt, nem is emlékeznék. Most azokra kell gondolnunk, akik több mint 70 éve lelkükben lettek megnyomorítva. Ami ránk maradt, az az emlékezés kötelessége, hiszen meggyőződésem szerint ezzel tartozunk az áldozatoknak, a túlélőknek és azt gondolom, hogy magunknak is.”

Az este Oberlander Báruch, a Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbijának vezetésével közös zsoltárénekléssel zárult a mártírok emlékére. Az úgynevezett pesti „nagy” gettó 1945. január 18-án, azon a napon szabadult fel, amikor az utolsó német katonákat is elűzte a Vörös Hadsereg a Duna pesti oldaláról. Bár a közhiedelem szerint – a deportálások leállítása miatt – a fővárosi zsidóság megmenekült a holokauszttól, a valóságban a vészkorszak a budapesti zsidóság körében is hatalmas pusztítást végzett. A „nagy” gettó néhány hónapig működött, de a zsúfoltság, az élelmiszerhiány és a nyilas razziák miatt az áldozatok száma napról napra nőtt.