Támuz 17-ének böjtjével kezdődik meg a zsidó év legszomorúbb időszaka, amelyet héberül sloset hásávuotnak, jiddisül drájvochennek neveznek.
830 éven keresztül állt Jeruzsálemben, a Morija-hegy tetején, ég és föld találkozásánál a Szentély, az ember és Isten közötti szoros kapcsolatot megtestesítő épület. Fontosságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a 613 tórai parancsolat majdnem kétharmada a Szentéllyel kapcsolatos. Lerombolása a zsidóság történelmének legnagyobb, máig is gyászolt tragédiája, újjáépítése pedig a végső megváltás eljövetelét és a világban eredendően fennálló harmónia visszaállítását hozza majd el.
Évente három teljes hetet – támuz 17-tól áv 9-ig, illetve, ha ezek a napok szombatra esnének, akkor támuz 18-tól áv 10-ig – szentelünk ennek a gyásznak. Gyászoljuk a Szentélyt és a lerombolásának eredményeként kialakult, és a mai napig is tartó testi és spirituális száműzetést. E három hét mellett, melyeket béjn háméjcárimnak, vagyis a szorongatások közötti időszaknak is nevezünk, természetesen egyéb jelei is vannak a gyásznak egy zsidó életében, ilyen például az esküvőn a pohártörés, vagy az a tény, hogy a vallásos zsidók egy darabot festetlenül hagynak a házuk egyik falán, hogy mindig emlékezzenek Jeruzsálem lerombolására.
E három hétben a zsidó történelem évezredei során egyéb csapások is sújtották a zsidó népet, éppen ezért az örömteli, vagy megújulást hozó eseményeket elhalasztjuk a három hetet lezáró tisá beáv utáni időpontra. Így nem tartanak esküvőket, nem zenélnek, nem mondják el az új ruhákra, vagy az abban az évben még nem fogyasztott új gyümölcsre mondandó sehechejánu áldást, és nem nyiratkoznak, vagy borotválkoznak.
A böjt és a gyász szokásainak megtartása mellett egyébként érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a böjtnapok a próféta szerint a jóakarat napjai az Örökkévaló előtt, melyek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy felismerjük és meghatározzuk a múlt hibáit és azokból tanulva megújult és a korábbinál jóval mélyebb szinten kötődhessünk az Örökkévalóhoz. A böjtölés a megtisztulás érzését és a megváltás ígéretét hozza magával, amikor majd a gyász örömmé változik, és így a szomorúság mellett némi örömöt is érezhetünk. Különösen azért, mert – ahogy bölcseink mondják – a háromhetes időszakot lezáró teljes böjtnap, tisá beáv nemcsak a zsidó népet ért számos tragédia, többek között a Szentélyek lerombolásának évfordulója, de egyben a másiách, a messiás születésének napja is.
A gyakorlati szabályok és megkötések mellett ebben az időszakban szokás időt szakítani arra, hogy elgondolkozzunk a világnak az ideálisat még el nem ért állapotáról, valamint arról, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy jobbá tegyük a világot. Milyen jótetteket, micvákat tehetünk ehhez?
A Rebbe mindig arra biztatta a híveit, hogy a három hétben a szokásosnál is több Tórát tanuljanak és cedákát (adományt) adjanak. Ennek, mint mondta, a következő prófétai mondat az alapja (Jesája 1:27): „Cion jog által váltatik meg és megtérői adomány által.” A Rebbe emellett arra is javaslatot tett, hogy mit tanuljanak ebben az időszakban. Számos alkalommal beszélt arról, hogy a legmegfelelőbb, ha olyan tórai szakaszokkal foglalkoznak, melyek a Szentély megépítéséről szólnak.
Miért éppen ezeket tartotta helyénvalónak e napokra a Rebbe? A midrás (Tanchuma, Vájikrá 14) beszámol egy párbeszédről, mely az Örökkévaló és Jechezkél (Ezékiel) próféta között zajlott. Isten megparancsolta a prófétának, hogy az éppen akkor száműzetésben levő zsidó néppel közölje a felépítendő Szentély pontos méreteit és kialakítását. „Világ Ura” – felelt Jechezkél. – „Miért mondod nekem, hogy menjek és mondjam el Izrael népének a Ház alakját? Száműzetésben vannak éppen ellenségeink földjén, tudnak-e valamit is tenni érte [a Szentélyért]? Hagyd őket, amíg vissza nem térnek a száműzetésből. Akkor majd elmegyek és mindent elmondok nekik.”
Azt felelte erre az Örökkévaló: „Vajon figyelmen kívül hagyhatjuk-e Házam felépítését csak azért, mert gyermekeim száműzetésben vannak? A Szentély felépítésének tanulmányozása olyan, mint a tényleges felépítése. Menj, és mondd meg nekik, hogy tanulmányozzák a Szentély formáját. Tanulmányaik és a vele való foglalkozásuk jutalmaként úgy tekintek majd erre, mintha valójában felépítenék a Szentélyt.”
A Rebbe így folytatta a gondolatot: különösen a mi nemzedékünkre igaz, hiszen már a végső megváltás küszöbén állunk, hogy ezeket a törvényeket úgy kell tanulnunk, hogy közben mindig észben tartjuk, hogy az igencsak közeli jövőben meglehetősen hasznos lesz, ha ismerjük e szabályokat.
Adja az Örökkévaló, hogy hamarosan eljöjjön az az idő, amikor a háromhetes gyász az öröm időszakává változik, ahogyan Jirmijáhu (Jeremiás) próféta könyvében olvassuk (31:12):
„Akkor örülni fog a hajadon körtáncban meg ifjak és vének egyaránt; átváltoztatom gyászukat vígsággá, megvigasztalom és megörvendeztetem őket bánatukban.”
Forrás: chabad