Az izraeli Steinsaltz Központ új kezdeményezésének célja az október hetedikén és az azóta elesett katonákra való méltó emlékezés. Az „Egy misna minden lélekért” elnevezésű projekt célja a zsidó nép védelmében elesett bátor katonák emlékének megőrzése.

A Steinsaltz Központ célja a néhány évvel ezelőtt elhunyt rabbi, talmudista, kabalista, oktató, filozófus és számos mű szerzője, Ádin Even-Jiszráel Steinsalz örökségének megőrzése és terjesztése. Steinsaltz rabbi annak a célnak szentelte az életét, hogy a Tóra mindenki számára elérhető és megközelíthető legyen. Vezérelve a „tudja meg a népem” volt, és ennek jegyében számtalan zsidó ember számára világította meg a zsidó tanítások mélyebb megismerése felé vezető utat. Munkássága kiterjedt a zsidó források, többek közt a teljes Tánách (a zsidó Biblia), a Talmud, a Misné Torá (Maimonidész) és a Tánjá (Álter Rebbe) magyarázatára. Even-Jiszráel rabbi különleges stílus a modern olvasó számára is közérthetővé teszi az ősi szövegeket. A chabad.org weboldallal való együttműködésben a központ misnatanulással állít most emléket az elesett hősöknek.

A zsidó hagyomány szerint a Misna tanulmányozása az elhunytakra való emlékezés különösen alkalmas módja, hiszen a héber „misna” és „nösámá” (lélek) szó ugyanazokból a betűkből áll.

„A háború kitörését követő hónapokban fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy a Misna Töhárot elnevezésű részét azon hősök emlékének szenteljük, akik október hetedikén estek el” mondta Meni Even-Jiszráel rabbi, a Steinsaltz Központ igazgatója.

„Ebben a projektben mindenki részt vehet és minden elesett lelkéért szól. A nyitóoldalon a népünk védelmében elesett katonák mindegyikének feltüntetjük a nevét. Ezek az emberek meghozták az elképzelhető legnagyobb áldozatot, és azzal, hogy ezen a módon tesszük halhatatlanná őket, felemeljük a lelküket”. Így a Misna utolsó, a rituális tisztaság törvényeivel foglalkozó része, a Töhárot tisztelgés lesz e tiszta lelkek bátorsága és elhivatottsága előtt.

A Steinsaltz Központ úgy teszi lehetővé a szélesebb közönség számára a csatlakozást, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy egy vagy több misnát egy-egy meghatározott hősnek szenteljenek. További információ és jelentkezés a mishnayot@steinsaltz-center.org e-mail-címen.

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 53. szám – 2024. szeptember 12.

 

Megszakítás