A zsidó élet központjában a közösség áll: a zsidók együtt élnek, imádkoznak és tanulnak, olvassuk az Aish írásában. A Talmud szerint minden zsidó felelős a többi zsidóért. Ez a gondolat olyan összetett spirituális rendszert feltételez, melyben minden zsidó mély lelki kapcsolatban áll minden más zsidóval. Ez az oka annak, hogy a zsidó imák többes számban íródtak és hogy bizonyos imák elmondásához legalább tíz felnőtt zsidó férfira van szükség. A zsidó törvények (pl. szombat, házassági tisztaság, ünnepek, kóserság) feltételezik, hogy az ember közösségben él, és a Tóra megköveteli tőlünk, hogy gondoskodjunk zsidó testvéreink jóllétéről, biztonságáról, egészségéről, sőt, ha úgy adódik, szeretettel meg is dorgáljuk őket, ha letérnek a jó útról.
A Tóra Izrael gyermekeinek nevezi a zsidókat, népként, családként, Isten gyermekeiként tekint rájuk.
A zsidók testvérek, a Talmud pedig még a vitás kérdésekben is barátoknak nevezi az ellenérdekelt feleket. A zsidók párban vagy kis csoportokban tanulnak, közösen gyászolnak és együtt ünnepelnek. Misztikus szinten a zsidó lelkeknek közös gyökere van, és a messiási időkben az egész zsidó nép egységben él majd Izrael Földjén. Vagyis a kehila, a közösség a zsidó élet velejárója.
Az imádkozás intenzív, személyes kapcsolódás Istenhez. A zsidó ima mégis közösségi élmény,
sok elemében minjenhez, legalább tíz zsidó férfi részvételéhez kötött. Ennek eredete a kémek tórai története, melynek végén az Örökkévaló így reagál a történtekre: „Meddig tűrjem e gonosz gyülekezetnek, hogy zúgolódnak ellenem?” (4Mózes 14:27). A Tóra itt az „édá” szót használja erre a tíztagú csoportra, és bölcseink szerint ebből tanuljuk, hogy egy legalább gyülekezet tíz főből áll.
Nem minden imádkozáshoz szükséges minjen, de elengedhetetlen az esküvő hét áldásánál, a temetéseken a kádismondásnál, a tóraolvasásánál, stb. Az imák szövege többesszámú: Isten az Atyánk, a Királyunk, az Ámidá állóimában arra kérjük, hogy hallgassa meg imáinkat, jom kipurkor, hogy bocsássa meg bűneinket és az áldásokban is rendre szerepel, hogy megszentelt minket parancsolataival. Ennek az az oka, hogy az ember egy közösség tagja, azonosulnia kell a közösséggel és a saját igényein túlmutató dolgokért is kell imádkoznia.
A szombat méltó megtartásához az embernek közösségben kell élnie: járótávolságra kell lennie az imádkozásnak teret adó zsinagógától és a házassági tisztaság törvényeinek betartását lehetővé tevő mikvétől, hiszen szombaton tilos utazni. A zsidó közösségben élő embereknek könnyebb kóser élelmiszerhez jutnia, hiszen nagyobb eséllyel van a közelben kóser bolt, pékség, húsbolt vagy étterem. A közösségnek szüksége van közösségi épületekre: zsinagógára, mikvére, iskolára és egyéb zsidó intézményekre, temetőre, bíróságra, találkozókat lehetővé terekre.
A tanulás különleges zsidó módja a chávrutá, a páros tanulás: a párok különféle témákat vitatnak meg, és a többféle nézőpont teret nyit az érvelésnek, a vitának és végeredményben mélyebb megértést tesz lehetővé.
A zsidó közösségi élet alapvetése a kölcsönös felelősségvállalás, a szükséget szenvedőkért való felelősségvállalás. Az embernek keresete tizedét a rászorulóknak kell juttatnia, szívélyesen kell fogadnia a vendégeket, meg kell látogatnia a betegeket, eltemetni a halottakat, támogatni a házasulandókat, stb. A közösség vezetőjének fontos szerepe van az esküvők és temetések levezetésében, a vitás felek kibékítésében és jó példával kell elöl járnia, hogy a közösség őt követve fejlődhessen és a Tóra útján haladhasson előre.
A zsidó nép tagjai mind kapcsolatban állnak egymással. Az Örökkévaló a szövetségét nem csupán a sivatagi nemzedékkel kötötte: „hanem avval, aki itt van velünk állva ma az Örökkévaló, a mi Istenünk színe előtt és avval, aki nincs itt velünk ma.” (5Mózes 29:13-14). A nagy középkori tóramagyarázó, Rási (1040-1105) szerint az „aki nincs itt velünk ma” kitétel a következő nemzedékekre vonatkozik. Minden egyes zsidó a nép fontos része, gyökerei a nemzet születéséig nyúlnak vissza, lelke pedig egybefonódik a nép sorsával.
A teljes egészhez mindnyájunkra szükség van.