Mikor válaszol már Isten imáinkra?

Mikor válaszol már Isten imáinkra?

Németh Zoltán beszélget Oberlander Baruch rabbival az imáról a nagyünnepek kapcsán

A válasz Maimonidész, Az ima törvényei 1. fejezete alapján:

Az ima lényege, hogy az ember Istenhez forduljon minden kérésével, minden problémájával. Istenhez fordulni elsősorban azt jelenti, hogy az ember felkelti magában az érzést Isten nagyságával kapcsolatban, az Iránta érzett szeretetét és félelmét, azáltal, hogy elmond különböző dicséreteket és mélyen elgondolkodik a Világ teremtésének különlegességén, a teremtés sokszínűségén, a semmiből valamit teremtés csodáján, stb. Amikor a fenti érzések már átjárták, elmondja Istennek problémáit, gondjait is. Ez a 613micvá egy cselekvő parancsolata.

Eredetileg nem volt megadott időpontja az imádkozásnak, mikor az ember úgy érezte szüksége van rá, akkor spontán módon imádkozott. Ugyanígy a szöveg, amit mondott, amire koncentrált, sem volt előre megadott.

Amikor a zsidó nép száműzetésbe ment Babilóniába, akkor változtak a fent leírtak. Mivel a legtöbben elfelejtették a héber nyelvet, nem tudták elmondani az imákat héberül, vagy keverték a nyelveket (ld. Nechemjá 13:24.), vagy csak nagyon szegényes szókinccsel mondták el az imákat. Ezra és kollégái állították helyre imádkozást. Az egész imának adtak egy egységes formát (leírtak héberül egy megadott szöveget, az Ámidát), és meghatározták az imádkozás időpontjait is, melyet a Szentélyben hozott áldozatokkal hoztak összefüggésbe, ebből lett a napi három illetve a Szombat és ünnepnapi négy imádkozás. Az ima külső formája csak segítség, valójában a lényeg még mindig az, hogy az elmélyülést átélhesse az imádkozó és ugyanabba a szellemi állapotba jusson, mint a spontán imádkozás idején. A zsidóságra jellemző, hogy még a szellemi elmélyülés is cselekvéshez van kapcsolva.

A Tórában olvashatjuk: „Szolgáld Istent teljes szíveddel” (5Mózes 11:13.), amire azt kérdezi a Talmud: „Melyik micvá az, amit a szívvel kell csinálnunk?” A válasz: „az ima”, mert itt a hangsúly a szívünk érzésein van (Szifré uo., Táánit 2a., Maimonidész uo.). [Igaz másmicváknál is fontos a káváná, pl.: a szombatot azért tartjuk, mert az Örökkévaló megparancsolta ezt, a Teremtés emlékére, stb., de a micvának a tárgya a többi esetben nem a szív.]

Az ima szabad (saját szavakkal) elmondása az Ezrát megelőző években megbukott, mivel már nem tudtak héberül elmondani egy szöveget. Ezzel kapcsolatos a következő dolog is: nem minden ember költő, és nem tud ilyen emelkedett stílusú szöveget mondani. Emiatt Ezra segítségül kezünkbe adta az imakönyvet. Természetesen a meghatározott szövegen kívül mindenkinek joga van elmondani saját gondolatait is (lásd még: Sámuel Imája 64. oldal alja).

Ami a nyelvet illeti, szabad minden nyelven imádkozni, hisz Isten – mint azt jól tudjuk – minden nyelven ért! Ahogy a Talmud is mondja: „Smá Jiszráél!”, azaz „Halljad Izrael!”, szó szerinti fordításban viszont: „Értsd meg Izrael!” – vagyis azon a nyelven kell mondani, amin érti (Talmud Bráchot 13a.). Tehát lehet a magyar fordításból is imádkozni annak, aki egyenlőre még nem tud héberül. Azonban a hivatalos zsidó nyelv a héber, ezért a közösség csak héberül imádkozhat (Chátám Szofér responzumai, Likuté sut 84.). Viszont ha a magánembernek alkalma nyílik rá, mindenképpen tanuljon meg héberül!

Miért határozták meg, hogy mikor imádkozhatunk, és miért nem tehetjük meg bármikor?

Istenhez akármikor fordulhatunk. Három időpont kötelező csupán (reggel, délután és este), ez a minimum. Miért? Mert ezzel a három imádkozással, azaz a napi teendők előtt, alatt és után, az egész napunkat összekapcsoljuk Istennel. Ebből a szemszögből mondja a Talmud (Bráchot 6b.): A minchá, azaz a délutáni ima az, amit az Örökkévaló a leginkább meghallgat, mivel ekkor az embernek meg kell szakítani a napi teendőit, hogy Hozzá fordulhasson.

Milyen részekből áll az ima, és mit mondjunk, ha kevés időnk van imádkozni?

A reggeli ima hat részre osztható (oldalszámok a Sámuel imája – Zsidó Imakönyvalapján): 1. a reggeli áldások (8–9., 15–17. old.); 2. „bevezető rész” (18–33. old.); 3. Pszuké Dözimrá (33–48. old.), ahol Isten nagyságát és fenségét hirdetjük; 4. Smá Jiszráel fejezetei és a hozzá kapcsolódó áldások illetve szövegek (50–57. old.); 5. Ámidá, vagyis a 18 áldás (57–69. old.); 6. „befejező rész” (70. oldaltól).

Ezekből, ha az embernek nincs sok ideje, a legfontosabbak: 1. a reggeli áldások, 4. aSmá fejezetei és 5. az Ámidá (lásd még: Kicur Sulchán Áruch 14:6-7.). Ezt viszont nem lehet általánosan bevezetni, előbb vagy utóbb az egész imát kell rendszerességgel elmondani.

Isten mindig örül, ha az emberek teljesítik az Ő parancsolatait és „tartják vele a kapcsolatot” (Sifré, Bámidbár 107.). Azonban az imára elsősorban nekünk van szükségünk. Ez tulajdonképpen lehetőséget ad számunkra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, aminél nagyobb élményt el sem lehet képzelni (vö. pl.: egy sztárral való fényképezkedés…). Ezáltal elérhetjük azt is, hogy Isten kiegészítse szükségleteinket.

Hogyne válaszolna?! Igaz, hogy valamikor a Válasza: nem, de minden ember a saját tapasztalatai alapján tudhatja, hogy nagyon sokszor igennel válaszol. Természetesen e válaszokat szimbolikusan kell érteni, a körülöttünk zajló eseményekben láthatjuk meg Isten válaszát imáinkra.