Véget ért a jesivai, megkezdődött a bócherek egyhónapos vakációja. Három budapesti sliách családhoz is hazaérkeztek külföldön tanuló fiaik. Nógrádi Eliezer és Fuchs Elisa Dávid Antwerpenben, a néhány éve alapított Meszivta Chabad Lubavics Antwerpen jesivában tanulnak, míg a Hurwitz család két fia, Mendel és Lévi az izraeli Cfát városában, a Ceiré háSluchim jesiva tanulói. A szülőkkel és a fiúkkal a jesivaéletről beszélgettünk.
A szülők mind kiemelték: a 13. életév – vagyis a bár micva kora körül – egy hirtelen szellemi fejlődés következik: kinyílik a világ és valóban felnőtté kezdenek válni a gyerekek. „Ha itthon lenne, akkor is tanulna, szerezne ismereteket” – mondta Nógrádi Sára. – „De a jesivában egy teljesen új világot ismernek meg, a Talmud-tanulással, a közösségi élményekkel ez egy különleges lehetőség, hogy valódi bócherekké érjenek.”
„Szülőként nagyon nehéz elengedni a gyerekeinket.” – ismerte be Hurwitz Sholom rabbi. – „De ők már menni akartak, hogy kiterjesszék a szárnyaikat. Nekünk nehéz, de ők rengeteget fejlődnek. Nem szabad elvesztegetni ezt a különleges időszakot.”
A fiúk rengeteget fejlődnek a távol töltött idő alatt: „Felnőttebben, motiváltabban jöttek haza. Már nem kell őket biztatni, hogy zsinagógába menjünk, ők biztatnak engem, hogy induljunk.” – mesélte Hurwitz rabbi. A tanulás nem korlátozódik a jeisvában töltött tanórákra: a fiúk – legyenek Izraelben, vagy Belgiumban – rengeteg új dolgot tanulnak, új szokásokat is megismernek, mint például a hazai közösségek szokásos imadallamaitól eltérőeket. Emellett a kollégiumi élet együttműködésre és alkalmazkodásra is neveli őket – emeli ki Herrman Judit, Elisa Dávid édesanyja.
A jesivák saját belső világában hamar otthonosan mozognak a fiúk, akik szigorú napirend szerint élnek. A cfáti jesivában – ahogy Hurwitz Mendeltől megtudták – például a 6.45-ös ébresztő és a 22.30-as lámpaoltás között pontosan meghatározott ideje van az imának, a mikvébe menésnek, a tanóráknak és a szabadidőnek. A fiúkat gyakran viszik kirándulni és lehetőség van különböző sportokra
is. A bóchereket bevonják a helyi Chábád közösség munkájába, és részt vesznek például a közismert tfilinrakási kampányban is. Antwerpenben is részt vesznek a fiúk a helyi közösség életében: „Segítünk az ottani Chábádban, például, amikor ünnepek vannak, vagy napközis tábor.” – meséli Elisa Dávid. Itt háromhetente egyszer helyi családok látják vendégül sábeszre a jesiva diákjait, amit nagyon élveznek a fiúk. „Nagy a közösség, sok zsidó él itt és ez nagyon jó” – teszi hozzá Nógrádi Eli.
Az alapvetően angol nyelvű cfáti jesivában több, mint kétszáz diák tanul, akik a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek: „Szép látni, hogy mindenkiben van valami hasonló és mégis mindenki mennyire más.” – meséli Mendel. Ezzel szemben a nemrégiben alakult antwerpeni iskolában, ahol a fő nyelv a jiddis, harminc diák tanul. Éppen ebben látják a szülők az erősségét: a családias légkörű iskolában hasonló hátterű gyerekek tanulnak: „Mind európai sliáchok gyerekei, akik eddig kis létszámú osztályokban, vagy az interneten keresztül tanultak.” – meséli Eli édesanyja. Ugyanezt erősíti meg Eli maga is.
Elisa Dávid édesanyja, Judit még hozzáteszi: „Itt személyes figyelmet kapnak a gyerekek és mindent megtesznek azért, hogy mindenki teljesíteni tudja a magas követelményeket. Ugyanakkor önállóságot és együttműködést is tanulnak a diákok ebben a családias, otthonos légkörben.”
A fiúk egy dologban mind egyetértettek. Amikor megkérdeztük, mi a legjobb a jesivában, mind rávágták: a tanulás.