Mi dolgunk a világban? – avagy Einstein és az óvódások

Németh Zoltán beszélget Oberlander Báruch rabbival

Az első információ, ami eljutott hoz­zánk Istenről, a Bibliában található (IMózes 1:1): „Kezdetben teremtet­te Isten az eget és a földet”, vagyis azt mondhatjuk, hogy Isten az aki a vilá­got teremtette.

Erre a következtetésre az egyszerű logika útján is eljuthatunk:

Ahogy ránézünk egy épületre rög­tön nyilvánvaló előttünk, hogy valaki azt megtervezte és felépítette. Egy cso­dálatos épületnél még inkább nyilván­való, hogy magas szintű tudás voltszükséges a létrehozásához. Ha a Vi­lágra tekintünk, ami az elképzelhető legcsodálatosabb „épület”, még nyil­vánvalóbb kell legyen létrehozójának egyedülálló mivolta. Ki lehetett az, aki képes volt arra, hogy a Világot létre­hozza?

Milyen tulajdonságokkal kell rendel­keznie annak a lénynek, aki képes volt a Világot megteremteni? Nem lehet ennek a Világnak a része, mert ha az volna, nem tudta volna megteremteni. Akkor milyen lehet Ő? Csak olyan, akire nem érvényesek azok a fizikai szabályok, amik a Világot jellemzik. Nem lehet sem térben, sem időben behatárolva. És ugyanígy a Világbantalálható összes létezési forma fölött kell álljon ahhoz, hogy létre tudja hoz­ni azokat.

Sokan mondják: „Hiszem, hogy egy felsőbb lény hozta létre a Világot, de nem Isten, hanem egy olyan Felső Lény, akit nem tudunk felfogni.” Iga­zuk van, én is így definiálom Istent: Képtelenek vagyunk felfogni Őt, nem tudjuk megfogni vagy látni, mert a fi­zikai világnál magasabb szinten létezik.

Érdekes módon pont a modern tu­domány az, amely óriási lépésekkel kerül egyre közelebb a Biblia szerinti teremtéshez. Az Ősrobbanásra gondo­lok. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez szemben áll a teremtés történetével. Én azonban épp ezt szeretném felhozni a Világ teremtésének igazolására.

Arisztotelésznek az volt a vélemé­nye, hogy a Világ – ugyanúgy, ahogy Isten – örökkévaló. Maimonidész, A Tévelygők útmutatójában (11:13-22. fejezetek), több fejezeten keresztül vi­tatkozik Arisztotelésszel és cáfolja ér­veit. Például Arisztotelésznek arra az érvére, hogy a világban nem találunk semmiféle jelet arra, hogy valamikor létrejött volna, így válaszol: Képzeljük el, hogy egy kisgyerek az apukájával elkerül egy szigetre, ahol csak ők ket­ten vannak, esetleg még más férfiak. A gyerek felnő és egyszer csak meg­kérdezi az apukájától: mondd, én ho­gyan lettem? Erre azt válaszolja az apja: van egy olyan lény, akit nőnek hívnak, és aki kilenc hónap terhesség után meg tud szülni egy kisbabát, így születtél te is. Vajon hány bizonyítékot fog felhoz­ni a gyerek arra, hogy ez képtelenség, hiszen még soha nem látott ilyen lényt. Egy emberből kijöjjön egy másik em­ber, hát ki hallott már ilyet? Magából indul ki, és bebizonyítja, hogy ez lehe­tetlen, és természetesen se visszaem­lékezni nem tud a születésére, se elkép­zelni nem tudja azt. Ugyanígy, a világ­ban keresni bizonyítékot a világ létre­jöttére, nem lehet.

Tehát még Maimonidész idejében is óriási vita volt arról, hogy a Világ örökké létezik-e ahogy Arisztotelész állította, vagy pedig határozott kezde­te van. ahogy a Bibliában áll. Az Ős­robbanás mai elmélete egyértelműen támogatja az utóbbi álláspontot, vagyis azt, hogy a Világ mostani állapota nem öröktől fogva való, hanem egy kezdeti állapotból kiinduló fejlődés eredménye.

Erre egy kis történettel válaszolnék. A zsidó irodalomban nagyon híresek a Chelemi történetek. Minden népnek van olyan városa, melynek „bölcsei” a mesékben híresen buták. A zsidó iro­dalomban ilyen a lengyelországi Chelem. A történet így hangzik. Elju­tott Chelembe a hír, hogy Varsóban létezik egy olyan vonat, mely úgy megy, hogy nem húzza se ló, se sza­már. Erre összeültek a város bölcsei, hogy megvitatni, hogy létezhet-e ilyes­mi. Elhatározták, hogy egy tudomá­nyos bizottságot küldenek Varsóba a hír ellenőrzéséit¹. Nu, el is ment a chelemi bizottság Varsóba, két hétig tartózkodtak ott, majd visszajöttek, összehívták a bölcseket és így szóltak: Valóban megy Varsóban egy olyan húsz kocsis vonat, amit nem húz se ló se szamár, de rájöttünk arra, hogyan képes mégis menni. Közelről megvizs­gáltuk a vonatot és rájöttünk, hogy ahuszadik kocsi össze van kötve a tizen­kilencedikkel, és mivel a tizenkilence­dik megy, ezért húzza maga után a huszadikat. Igen, de hogy megy a tizen­kilencedik – kérdezték? Nagyon egy­szerű, a tizenkilencedik oda van kötve a tizennyolcadikhoz és mivel az megy, ezért húzza maga után a tizenkilence­diket. .. és így tovább míg a végén fel­tették azt a kérdést: Igen, de hogy megy a legelső? No igen erre az egy kérdésre még nem jöttünk rá, de 95%-ban már megoldottuk a problémát. Nu, azt az 5%-ot is fogadjuk el!

Lényegében ez pontosan olyan, mint az Ősrobbanás. Az ember azt mondja megoldottam a problémát, rájöttem, hogyan jött létre a Világ. Az Ősrobbanással kezdődött, onnantól már mindent tudományosan be lehet bizonyítani. Igen, de mi okozta az Ős robbanást? Ha valami felrobbant, an­nak előzménye is kellett, hogy legyen. Erre a válasz vagy az. hogyha az Ős­robbanásig vissza tudjuk vezetni, akkor 95%-ig meg tudtuk oldani a „problé­mát”, a maradék 5%-ot pedig majd megmagyarázzuk valahogy, vagy pe­dig, hogy egy felső lény volt az, akimegteremtette az Ősrobbanás előtti világot és előidézte a robbanást. Igen ám, de ha már felső lény általi terem­tésről beszélünk, akkor minek beszél­ni Ősrobbanásról, hiszen van egy komplett forgatókönyvünk a felső lény, azaz Isten, általi teremtésről?

így lehet levezetni a világ teremté­sét logikával, ahogy az a Bibliában ta­lálható.

A kérdésre, hogy ki Isten, tehát a válasz: Isten az a felső lény, aki képes volt megteremteni ezt a világot, aki épp ezért minden fizikai dolog felett kell, hogy álljon, minden olyan korlát ami számunkra, a ,,bechir hánivráim”, a teremtés legkiválóbb részének létezik, az természetesen Őrá, a Teremtőre nem vonatkozik. Ez Isten.

Erre válaszképpen azt a példát említe­ném, mint mikor egy nagy bölcs el­megy az óvodába. A gyerekek nem fognak tudni kapcsolatot teremteni

vele, mert bármit mondanak vagy éne­kelnek, az az ő világában semmit sem ér. Vegyük pl. Einstein-t mint nagy bölcset. Hát milyen játékot tudnak a gyerekek készíteni, vagy eljátszani, arniigazán érdekelni fogja őt? De abban a percben, hogy a bölcs odafordul az egyik gyerekhez és kér tőle egy ceru­zát, egy papírt vagy egy pohár vizet, akkor egy óriási megtiszteltetés lesz agyereknek, hogy ez a nagy bölcs tőle kért valamit és ő képes ezt teljesíteni és ezáltal kapcsolatba kerülni vele. Természetesen, ha a bölcs ezt nem kéri. csak bejön az óvodába a gyere­kek pedig odafutnak hozzá, az egyik, kezében ceruzával, a másik, kezében papírral, a harmadik, egy pohár vízzel, a bölcs számára ez rnind érdektelen lesz és bárhogy igyekezzenek a gyere­kek nem tudnak igazán hasznára len­ni.

Az Istennel való kapcsolatteremtés ugyanilyen. Isteni parancsolatok nélkül olyanok vagyunk, mint az az óvodai vagy bölcsődés gyerek, aki próbál va­lami okosat mondani Einsteinnek, de természetesen semmi olyat nem tud, ami Einsteinnek tetszene, vagy megfe­lelne. Mindeközben azt se felejtsük el. hogy a bölcsődés gyerek és Einstein között nincs végtelen távolság, rnint köztünk és Isten között. Hiszen Einstein is volt egyszer kisgyerek, és a kisgyermekből is lehet majd Einstein, mégis jelen pillanatban olyan nagy a távolság a kisgyerek és Einstein között, hogy a gyerek magától nem tud létre­hozni kapcsolatot Einsteinnel. De vég­telen a távolság a teremtmény és aTeremtő között. A teremtményből so-sern lesz teremtő. Ha jobban belegon­dolunk, bármi, amit mi el tudunk kép­zelni, ami a legszebb és legfinomabb ebben a világban, egy éneklés, egy meditáció, sokkal viccesebb lehet Isten­nek, mint amit egy óvodás gyerek ját­szik vagy mond, mint „nagy bölcsessé­get’¹ Einsteinnek.

De abban a pillanatban amikor Is­ten odafordult hozzánk Sinai hegyen és azt mondta: kérem tegyétek fel a tfillint, tartsatok Szombatot, egyetek kósert, ezzel megvan az az út. aminkeresztül kapcsolatba tudunk kerülni Istennel. Ugyanúgy, ahogy a gyerekek is kapcsolatot tudtak létesíteni a nagy bölcsei.

Mi van akkor, ha a gyerek a pohár víz helyett inkább énekelni szeretne egy szép dalt, inert az sokkal szellemibb? Akkor megint ugyanott vagyunk, a Bölcs ott fog állni és nem érti, mit akar tőle a gyerek ha egyszer ő vizet kért. Abban a pillanatban, hogy az ember azt mondja: Isten ezt kérte, de ez túl egyszerű én valami sokkal szellemibbet és szebbet akarok adni neki, akkor megint nem jött létre semmiféle kap­csolat.

Valójában hálásak lehetünk Isten nek hogy kinyilvánította akaratát, mert ha ezt nem tette volna, magunktól nem lennénk képesek kapcsolatba kerülni Vele.

A chászidizmus magát a micuá szót is kétféleképpen értelmezi. Egyfelől a micuá a ..cáu” (parancs) szóból szárma­zik, másfelől egyesülést, kapcsolatot is jelent (ahogyan a Talmudban előfordul sokszor a cáutá szó – lel. Kidusin 63a.). A mícuák, a parancsolatok által lehet kapcsolatba kerülni Istennel. Azzal, hogy megtesszük Isten akaratát, már kapcsolatba is kerültünk vele.

Fizikai szemünkkel csak fizikai dolgo­kat láthatunk.

Istennél sokkal egyszerűbb dolgokat sem láthatunk. Fizikai szemünk nem látja pl. a logikát. 2+2=4. Ezt nem vagyunk képesek látni. Az eredményt talán igen, hiszen be lehet mutatni 2+2 fizikai tárggyal, hogy valóban 4 fizikai tárgy lesz belőlük, de magát a logikát nem láthatjuk szemünkkel. Vagy néz­zünk egy ennél még finomabb dolgot, a szerelmet. Ezt se láthatjuk a szemünk­kel, ezt vagy érzi valaki a szívében, vagy nem. Lehet, hogy a szerelem különbö­ző megnyilvánulásait láthatjuk, de ma­gát az érzést nem. Még kevésbé láthat­juk Istent.

Eszembe jut az a történet, ami a harmincas évek Szovjetuniójában ját­szódik, amikor megpróbálták kiirtani az istenhitet: az emberekből. Egy tanár be akarta bizonyítani, hogy Isten nem lé­tezik, ezért a következőt mondta az osztálynak. Mutassatok rá a táblára –

a gyerekek rámutatnak -, van itt táb­la? Igen – hangzott a válasz. Mutassa­tok rá a székre – a gyerekek rámutat­nak -, van itt szék? Igen. Mutassatok rá Istenre – a gyerekek nem mozdul­nak -, tehát van Isten? Nincs. Mire fel­áll egy zsidó gyerek és azt mondja: Szeretném folytatni tanár úr. Mutassa­tok rá a tanárra – a gyerekek rámutat­nak – van itt tanár? Igen. Most mutas­satok rá a tanár eszére – a gyerekek nem mozdulnak – tehát van a tanár­nak esze?

Istent azért nem láthatjuk, mert nincs ehhez megfelelő „eszközünk”, ám érezni, érezhetjük az isteni jelenlé­tet. A Sulchán Áruch Orách Chájim első fejezete idézi (Zsoltárok 16:8.): „SiuítiHásém lönegdi támid” — Kép­zeljük mindig magunk elé Istent! Ez mit jelent? Azt, hogy elmélkedjünk Róla, pl. milyen lehet Ő, milyen tulajdonsá­gokkal rendelkezhet, hogy képes volt megteremteni ezt a Világot? Ha így teszünk, akkor előbb-utóbb az eszünk­kel fogjuk „látni” Istent, mert ésszel olyasmit is lehet látni, amit a fizikai szemünkkel képtelenek vagyunk.

Azonban, ha belegondolunk, Isten nagyon is megnyilvánul számunkra. Ha az ember csak körbenéz, láthatja mind­azokat a csodálatos dolgokat, melyek körülvesznek bennünket. Ezekben is megláthatjuk Istent. Ha elgondolko­dunk azon, milyen .óriási csoda az, hogy minden nap feljön a nap és le­megy, utána ugyanígy a hold és más­nap újra megtörténik mindez, ez olyandolog amin érdemes elcsodálkozni. Miért nem csodálkozunk mégis? Azért, mert mindezt már megszoktuk. Az a baj. hogy mindezt már természetesnek vesszük. Nagyon szépen fogalmazza ezt meg a Cháchám Cui (Responsum, 18. fej.), mikor azt mondja: „A termé­szet állandó csoda . Egy olyan dolgon, ami csak egyszer fordul elő, azon elcso­dálkozunk ami többször fordul elő, azon kevésbé míg ha valami állandóan megismétli magát, azon már egyál­talán nem csodálkozunk. De úgy, ahogy a ritka csodát valaki okozza, az állandó csodát is valakinek okoznia kell.

Ha pedig valaki csak az egyszeri nagy csodákat akarja meglátni, olyat is találhat, hiszen minden ember életében történnek kisebb-nagyobb csodák, amikben megnyilvánul számára Isten.Apukám szokta mondani, hogyha a Holocaust előtt nem lett volna hívő ember akkor a Holocaust után biztos az lett volna, mert az, hogy ő túlélte, míg barátai és ismerősei nem, ennél nagyobb csoda számára nem kell, nem beszélve a részletekről, hogy milyen csodák folytán tudott megmenekülni. Mindig mondja, hogy nála a Holoca­ust megerősítette a Hitet. (Ha az em­ber hisz Istenben ez nem jelenti azt, hogy érti is Istent, ezért természetesen neki sincs válasza arra, hogy barátai és rokonai közül oly sokan miért nem él­ték túl a háborút, de látja, hogy min­denképpen irányítja valaki a dolgokat.)

Az állandóságot úgy kell érteni, hogy mivel Ő a teremtő, ezért időn és téren kívül létezik. Maga a változás csupán a fizikai világban van jelen, ott ahol tér és idő létezik. Az, hogy Isten állandó, aháláchában is szerepel (Sulchán Áruch, Orách Chájim 1:1.). Mikor az ember kimondja Isten nevét (HVJH) akkor arra kell gondolnia, hogy az Is­ten haja, hővé uejihje vagyis volt, van és lesz egyszerre. Ami azt jelenti, hogy Isten az idő fölött van. Mégis változik?

      Isten lényegében mindig „alkalmaz­kodik” az adott helyzethez: ha az em­berek rosszak, akkor Isten büntet, ha pedig az emberek megtérnek, akkor megbocsát, ha az emberek hozzá for­dulnak és kérnek akkor ad nekik, ha nem kérnek, nem ad. Isten úgy dön­tött, hogy „alkalmazkodik” a Világhoz és a teremtményeihez. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudná előre lépéseinket, csupán a visszacsatolásra vár, arra, hogy mi, teremtmények, tegyük meg a lépéseket. Valójában az imának is ez a lényege. Az ember azt mondhatná: minek kell kérni, ha az Isten úgyis tud­ja, hogy mi az, amire nekem szükségem van? Ez igaz, de Isten azt akarja, hogy az ember közeledjen hozzá és kérjen.

A kérdés helyes és jogos is. A Berdicsevi híres chászid rabbi, arról is nevezetes volt, hogy ő volt mindig a zsidó nép védőügyvédje az Örökkéva­ló előtt. Egyszer azt mondta: .Jsten. rosszul csináltad a Világot. Van egy Résit Chochmá című könyv, melyben részletesen le van írva, milyen bünte­tés jár a halál után, az egyes bűnök el­követéséért. Ha az ember ezt elolvas­sa, minden bizonnyal megtér és nem követ el újabb bűnöket. A baj csak az. hogy a büntetések egy kis könyvben vannak, míg a világi hívságok kint van­nak az utcán és nem kell kutatnunk utánunk. Ha fordítva alkottad volna, sokkal jobb lenne. Kint a Világban lás­suk Istent és az O akaratát, és egy ki­csi könyvben apró betűkkel legyenek leírva, hogy milyen fajta bűnöket kö­vethetünk el…”

Igaz, hogy így sokkal könnyebb len­ne, de akkor nem lenne értelme az egésznek, hiszen akkor olyanok len­nénk, mint a robotok. Be lennénk programozva arra, hogy az Örökkéva­ló akaratát tegyük, ám az egész terem­tésnek az a lényege, hogy mi az, amit Isten velünk tud elérni és nem az an­gyalokkal. Az angyalok robotok, úgy lettek teremtve, hogy Isten akaratát tel­jesítsék, ők nem képesek másra. Isten azonban azt akarta elérni, hogy egy olyan teremtményben is, akinek szabadakaratot adott, a szellem és a lélek le­gyen erősebb testi vágyainál. Isten azt akarja, hogy ne menjünk a vágyaink után – arni pedig sokkal könnyebb -hanem az O törvényei szerint éljünk. Ezért olyan a Világ, amilyen. Azért, hogy választhassunk és azért, hogy ezzel a lehetőséggel Istent és az Ő tör­vényeit válasszuk.

A zsidóság legszentebb mondata a: Smá Jiszráel Hásém Elokénu Hásém Echád (5Mózes 6:4.).Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló Egy. Első ránézésre itt ar­ról teszünk tanúbizonyságot, hogy csak egy Isten létezik és nem több. Ennek a gondolatnak a hangsúlyozása azon­ban szinte fölös’ _?s hisz ha több Isten lenne, akkor mindegyik be lenne ha­tárolva, így egyik sem lehetne minden­ható és mindenek felett álló. Olyan lény, aki nem Mindenható és minde­nek felett álló nyilvánvalóan nem ne­vezhető Istennek. Ezért azt írja achaszidizmus, hogy Isten egységének hangsúlyozása, azt jelenti, hogy való­jában csak Ő egyedül létezik.

Hogy kell ezt érteni? Hiszen az egész Világ létezik!? Sőt maga a Tóra is erről tanúskodik mondván: „Isten teremtette az eget és a földet”!?

Igen, minden létezik, viszont mindennek a létezése Őtőle függ. Lé­nyegében nincs semmi, ami létezhet­ne rajta kívül, hisz a világ folytonos lé­tezése és fennállása kizárólag rajta mú­lik. Akkor mi az igazi létezés? Csupán Isten létezése az. rajta kívül nincs igazi létezés. Valójában minden csak azért létezik, mert Isten minden pillanatban élteti.

Itt érdemes hangsúlyozni azt is, hogy ha azt mondjuk minden Istentől függ, akkor ez azt jelenti, hogy valóban minden, beleértve a Sátánt is. Miért térek ki erre? Mert más vallásokban van egy olyan elmélet, miszerint a Sá­tán mint Isten ellensége létezik, és Is­ten nem képes uralkodni fölötte. Ez viszont nem lehetséges, hiszen hogyan lehet valami Isten teremtménye, akit Isten minden pillanatban tovább éltet és mégsem képes uralkodni felette?

A Zohár (H: 163a.) szerint, a Sátán­nak is, mint minden más teremtmény­nek, megvan a saját isteni küldetése, mégpedig az, hogy próbára tegye az embert Isten akaratával szemben. Ámvalójában ő örül a leginkább, ha valaki nem enged a csábításának és Isten akarata szerint él. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy király próbára akarja tenni fia lelki erejét, és felbérel egy ut­calányt, hogy az próbálja meg bűnre csábítani az ifjú herceget. Egyértelmű, hogy a cél az. hogy a herceg kiállja a próbát. A király is csak akkor fogja iga­zán megjutalmazni az utcalányt ha kül­detése kudarcba fullad. A nő tehát egy­felől megpróbálja teljesíteni a rá kitű­zött küldetést, de szíve mélyen mégi abban reménykedik, hogy terve nem fog sikerülni. Hasonló a Sátán külde­tése is, amelyet mint egy szabad aka­rattal nem rendelkező angyal, nem is lenne képes megmásítani.

A fenti gondolatokhoz hozzászólása kát és észrevételeket szívesen látunk postán és e mail-en:oberlander@zsido.com