Mi a zsidó misztika, honnan ered és hová vezet?

A zsidóságot misztikus vallásnak tartják, mennyire igaz ez a valóságban?

Mit is jelent a misztika? A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: “isteni lénnyel való lelki egyesülés hite, törekvése”. A zsidó misztika közvetlenül Istennel foglalkozó tudomány: Isten leírása, létezése és a Vele létrehozható kapcsolat tárgyalása áll a középpontjában. Tanulmányozása pedig közel vihet Istenhez, s ezáltal egyfajta “isteni” élményt nyújt.

A zsidó vallásban a 613 parancsolatból összesen 5 olyan állandó jellegű micvá van, mely közvetlenül Istennel foglalkozik [ezek: 1. az Örökkévalóba vetett hit, 2. másba vetett hit tilalma, 3. az Ő egyetlenségébe vetett hit, 4. az Iránta érzett szeretet, 5. az Iránta érzett félő tisztelet – lásd a Széfer Háchinuch című könyv előszavát]. Ezzel szemben, az összes többi micvá (parancsolat) teljesítésekor nem a Parancsoló létezésével foglalkozunk, hanem maguknak a parancsolatok teljesítésével, hogy ezen cselekedetek által kapcsolatot teremthessünk Vele. Tehát ezek nem meditációs gyakorlatok, hanem a mindennapi életre vonatkozó, gyakorlati, kézzelfogható, precízen végrehajtandó tennivalók. Például: a Szombat a pihenésé, ezért minden alkotó munka – még pontosabban, 39 féle munka – tilos e napon. Semmiféle utalást sem találunk azonban arra, hogy a 39 egy misztikus szám lenne, csupán ezeket a gyakorlati munkákat tiltotta meg az Örökkévaló. Ezen micvák megtartásához nincs szükségünk szellemi meditációra és e parancsolatokat nem is teljesíthetjük szellemi meditációval. A Háláchá csak annyit ír elő (Sulchán Áruch, Orách Chájim 60:4.), hogy ajánlott a micvák teljesítése közben arra gondolni, hogy azért tartjuk meg, mert Isten ezt akarja.

Hol kezdődik akkor a misztika és a Kabbala?

Mondhatjuk, hogy a misztika ott kezdődik, ahol a Sulchán Áruch (A zsidó vallás törvénykönyve) végződik. A misztika a micvák megtartásának egy magasabb dimenzióját fedi fel előttünk, ablakot nyit ki számunkra, melyből ráláthatunk erre a magasabb dimenzióra. A Kabbala foglalkozik továbbá Isten létezésével, az Általa végzett világteremtéssel, valamint a világ és az Örökkévaló kapcsolatával.

Maimonidész (aki nem írt misztikus műveket) és a kabbalisták különbözőképpen írják le pl. Isten szeretetét. Maimonidész (ld. A Tóra alapjainak törvényei 2:2.) úgy véli, hogy amikor az ember ráeszmél arra, hogy Isten milyen hatalmas és az Általa teremtett világ milyen különleges, akkor érzi át igazán, hogy ő maga csupán egy kis porszem. Következésképp természetes, hogy amit e hatalmas és félelmetes Isten a számára előír, azt meg is fogja tartani. Ebben a felfogásban inkább az Isten és az ember közötti távolság hatására ébredő szeretet jut kifejezésre, és ez az érzés az, ami megfelelő indíttatást nyújt a micvák teljesítéséhez. A kabbalisták azonban Isten bemutatásán keresztül, azt akarják elérni, hogy az ember egyfajta isteni élményben részesüljön, s ezután az Isten szeretete a Hozzá való közelségen alapuljon, úgy mint két barát egymás iránti szeretete.

De például arra a kérdésre, hogy miért éppen úgy kell feltekerni a tfilint, ahogy tesszük, és hogyan lehet egyáltalán egy bőrszíj felvételével közelebb kerülni Istenhez, csak a misztikán keresztül lehet válaszolni.

A barcelonai rabbi Áháron Hálévinek tulajdonított Széfer Háchinuch című könyv (XIII. század) megpróbál rámutatni a parancsolatok értelmére, elmagyarázva, hogy az egyik micvápéldául a Világ teremtésére, a másik az Egyiptomi kivonulásra utal, stb., de ez még nem misztika. Megtarthatjuk az összes micvát, tanulmányozhatjuk az értelmüket és még mindig nem jutottunk el olyan Istennel érzett egyesüléshez, mely a Kabbalára jellemző.

A tfilinnel kapcsolatban is létezik kabbalisztikus magyarázat. Ebben tíz szféráról esik szó, azaz 10 szinten keresztüli leereszkedésről, melyek során az isteni Magaslatból a világ teremtésének folyamatához érünk, ahogy az emberi léleknek a legmélyétől az értelmen keresztül az érzelmekig, majd azokon át a cselekvésig jutunk el. Ez a tíz szint két részre oszlik: 3 szféra a gondolkodásé és 7 szféra az érzelmeké. A tfilin micvája tulajdonképpen jelzés a számunkra, hogy gondolatainkat és érzelmeinket egyaránt Isten irányába tereljük, hiszen ez biztosítja, hogy cselekedeteink megfelelőek lesznek. Ezért a tfilin a 10 szféra szimbóluma. A fejre való tfilinen van egy sin betű, mely 3 szárral rendelkezik és 4 tórai idézet van benne (3+4), ami a Kabbala szerint azt a állapotot mutatja be, melyben az értelem (3) már az érzelmek felé fordul (4); és 7-szer tekerjük a karunkra a kézre való tfilint, mely a szívvel (az érzelem központjával) szemben helyezkedik el (ezzel jelképezve a 7 érzelmet). Azáltal, hogy a lelkünk leereszkedik ezen a 3+7 szintes folyamaton keresztül, az isteni Magaslatokban is végbemegy mindez, tehát újabb, magasabb isteni fény érkezésében részesülünk e világban. A Kabbalával tehát ráláthatunk a micvák egy magasabb dimenziójára, arra, hogy milyen hatásai vannak egy-egy parancsolat megtartásának.

Miért bontjuk három szintre az értelmet, és hogyan kapcsolódik az érzelmek felé fordulás a négyes számhoz?

Az értelem három szintje – chochmá, biná és dáát (rövidítve: CHáBáD) – azt jelenti, hogy három fázisban dolgozzuk fel azt, amiben elmélyedünk. Előfordul pl. hogy kezdetben nem találunk megoldást egy adott problémára, aztán mint egy villámcsapás, egyszer csak egy pillanat alatt támad egy ötletünk , ez az első, a chochmá szintje. Ezek után kidolgozzuk a részleteket ezen ötlet alapján, és összeáll a teljes megoldás, ez a második, a biná szintje. Ám mindezidáig csupán elvontan foglalkoztunk az értelemmel, a harmadik szintre, a dáát szintjére akkor jutunk, amikor úgymond magunkévá tesszük a gondolatot, és nem csak „akadémikus”, elvont módon értjük meg, hanem már érint is minket, érzelmi kapcsolatba kerül velünk.

Egy példán keresztül jobban megérthetjük a három szint közötti különbséget: egy falusi zsidó egyszer levelet kapott a városból, de mivel nem tudta elolvasni, megkérte amelámedet, hogy olvassa fel neki. A tanító felolvasta a levelet, mely így szólt: „Kedves testvérem, szomorúan tudatom veled, hogy tegnap éjszaka édesapánk elhunyt, a temetésre holnap reggel kerül sor, aláírás: Majse”. A tanító ezután letette a levelet az asztalra, a falusi zsidó pedig elájult.

Vajon ki az, aki jobban megértette az információt? Természetesen a tanító, hiszen csak ő tudta elolvasni, mégse ájult el! A különbség azonban az, hogy a tanító csak elvont fogalomként érthette meg a hírt, míg a falusi zsidó magáévá is tudta tenni a hírt, úgy, ahogy az őt személyesen érintette. Éppen így, amikor már a dáát szintjén dolgozunk fel valamit, ez átviszi az embert az érzelmek szintjére is, hiszen ha valami már érint minket, akkor rögtön (pozitív vagy negatív) érzelmek is ébrednek bennük.

Érdemes felfigyelni arra, hogy a fejre való tfilinen kétféle ů (sin) betű van, az egyik – szemből a bal oldali – három szárból áll, a másik – a jobb oldali – négyből. A tfilin az egyetlen hely, ahol ilyen „furcsa, négyszárú” sin betűvel találkozhatunk. Ennek misztika szerinti magyarázata: A fej a gondolkodás központja, így a fejre való tfilin egyrészt a három szintű gondolkodást szimbolizálja (ezért a három szárú sin). Másrészt azonban mint említettük a harmadik szint (a dáát) szoros kapcsolatban van az érzelmekkel. Konkrétabban a pozitív érzelmek által ébresztett cheszeddel, és a negatív érzelmek keltette gvurával. Így a dáátfelcserélhető az érzelmek két fő kategóriájával, a cheszeddel és a gvurával, ami a négyes számhoz vezet minket: chochmá, biná, cheszed, gvurá (ezért a négy szárú sin).

Többszőr is szóba került a Kabbala, mi ez pontosan?

A Kabbala az az irodalom, amely a zsidó misztikát tárgyalja, ez a parancsolatok lelke. AZohárban (3:73a.) a következő példát olvashatjuk: ahogy az embernek van ismert és rejtett része, azaz teste és lelke – és mindkettő egyaránt fontos, hiszen egyik nélkül sem élhet az ember –, úgy a Tórának is van közismert és rejtett része. A Sulchán Áruchban találhatjuk a közismert részt, ami a parancsolatok gyakorlati megtartására vonatkozik, aki pedig még jobban el tud mélyülni a Tóra tanulásában, az megláthatja a rejtett részt is, ami a micvák tulajdonképpeni hatása és eredménye, ez a Kabbala.

A Kabbalát más néven pnimiut háTorá-nak, a Tóra mélyének, bensőjének hívják. Ez az Írott Tannal egyidőben adatott Mózesnek a Szináj hegyén, különböző utalások találhatóak rá már a Szentiratokban is, pl. Ezékiel könyvének első fejezeteiben a Merkává – isteni fogat– leírásában. A Kabbala leírása az arámi nyelven írt Zoháron (szerzője a talmudi rabbi Simon bár Jocháj) keresztül folytatódott, amit több könyv is követett pl. a Széfer Hákáne, Széfer Jöciráés a Szent Ári(az Ári zál) írásai. A Kabbala a Szóbeli Tan része, azonban a történelem során ezt a részt csak az arra érdemes emberek tanulhatták.

Miért nem tanulhat mindenki Kabbalát, miért félnek ettől?

Először is fennáll annak a veszélye, hogy ha valaki elmélyül a misztikában, nem fogja észrevenni, hogy ez csupán a micvák teljesítésének egy magasabb szintje és esetleg önmagukban fogja értelmezni a misztikus tanokat. Istenhez azonban kizárólagosan amicvákon keresztül lehet eljutni, pl. úgy hogy felrakjuk a tfilint, pihenünk Szombaton, stb. Ha csak fogalmakon meditálunk, nem érhetjük el Istent. A veszély tehát az, hogy ha az ember elmélyül a misztikában, azt hiheti, hogy már nem kell a Sulchán Áruchon keresztül szemlélnie a zsidóságot, és így épp a lényeget, az Istenhez vezető utat veszíti el.

Van azonban egy gyakorlati oldala is e kérdésnek. Az előbb említettem, hogy a kabbalisták célja az, hogy misztikus (“isteni”) élményt nyújtsanak, hogy az emberek érezzék Istent, erre azonban nem mindenki képes. A Talmud (Chágigá 14b.) elmond egy történetet melyben négy nagy Bölcs bement a Párdészbe – a misztikus tanok legmélyebb szintjére – és csupán egyikük, Rabbi Ákivá tért vissza épségben, a másik három közül az egyik meghalt, a másik megbolondult, a harmadik pedig eretnek lett. E négy embernek olyan misztikus élményben volt része, melyet csak az egyikük tudott feldolgozni.

A Talmud(uo. 13a.) egy másik történetet is elmesél: “Történt egyszer, hogy egy ifjú a tanházban olvasta Ezékiel könyvét és elmélyült a Chásmál tanulmányozásában [egyféle angyal, ld. Ezékiel 1:27., Talmud uo. 13b.], majd egyszer csak kicsapott egy tűzcsóva onnan és elégette őt. Ezek után törölni akarták a Bölcsek Ezékiel könyvét a Szent Iratok közül [hiszen veszélyt jelent olvasóira], Chánánjá ben Chizkijá azonban azt mondta: vajon mindenki olyan nagy bölcs, mint ez az ifjú?”. Vagyis, ez az ifjú olyan mély átéléssel tanulmányozta Ezékiel könyvét, hogy olyan élményben részesült, amit nem volt képes feldolgozni. Azonban bárki más, aki olvassa Ezékiel könyvét, csupán intellektuálisan fog közeledni Hozzá (ha egyáltalán képes rá!) és ez nem veszélyes.

(Folytatása következik)