Mi a jó az ostromban?

A tévét hó 10-i böjtre készülve egy érdekes cikket olvastam. Ez a böjtnap (idén december 14.) arra a napra emlékeztet minket, amikor Nebukadnezár, a babilóniai uralkodó csapataival ostrom alá vonta Jeruzsálemet. Ez az ostrom vezetett végül a város elestéhez és a Szentély elpusztításához.

Yanki Taubner, a chabad.org szerkesztője és állandó szerzője írásában a böjtnap kapcsán arra a haszid nézőpontra hívta fel a figyelmet, amit röviden úgy foglalhatunk össze, hogy minden rosszban van valami jó. Természetesen ennél jóval összetettebb a haszid nézőpont, ami arra tanít, hogy még a legdurvább hazugságnak is van igazságmagja, a legreménytelenebb helyzetben is ott van a boldogság szikrája, a legkegyetlenebb gonoszság mélyén is van egy csepp jóság. A mi feladatunk – tanítják a haszid mesterek – ezt a pici pozitívumot feltárni a tengernyi rosszban is akár. Ettől még nem lesz a hazugságból igazság, a rosszból jó. Sőt: a jóságnak, az igazságnak ezeket a szikráit felfedve csak még jobban kidomborodik majd a rossz rossz volta.

Hogy jön ez Jeruzsálem orstomához? Taubner az ostromlott lét egy különleges pszichológiai aspektusára hívja fel a figyelmet. Mint írja, számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amely egy ostrom kellemetlen hangulatát idézi fel. Például, amikor a húst fogyasztó rokonok győzködik az egy-két vegetariánust egy családi vacsorán. Vagy egyedüli nőként szállunk be egy férfiakkal teli liftbe. Ahogy előfordulhatnak ennél élesebb helyzetek is, ne adj Isten, mint egy túszdrámában vagy egy tényleges háborús helyzetben. Ezekben a helyzetekben az a közös, hogy azok, akik a fenyegetett kisebbséget alkotják, hirtelen közösséget éreznek egymással, akkor is, ha korábban kifejezetten nem szimpatizáltak.

A jóság pici szikrája az ostrom-szerű élethelyzetekben az, hogy hirtelen felismerjük: együtt vagyunk a bajban, összekapaszkodhatunk és támogathatjuk egymást. „Közös a sorsunk, közös az identitásunk, közös a célunk. Az, hogy ostrom alá kerülünk, egy olyan igazságot hoz napvilágra, ami mindig is ott volt, de amit eddig nem tudtunk, vagy nem akartunk meglátni – azt az igazságot, hogy mindannyian egyek vagyunk” – írja Taubner.

Ahhoz, hogy ezt a fontos igazságot magunkévá tegyük, nem kell szembenéznünk semmilyen túlerővel.  Megtanulhatjuk tévét 10 tragikus élménye nélkül is, csak járjunk nyitott szemmel – és nyitott szívvel.