Sok ember csupán az „erkölcsi törvényeket” akarja betartani, a gyilkolás, lopás, csalás tilalmát, arra hivatkozva, hogy ezeket a törvényeket a józan ész is előírja, nekik mit mondhatunk?
Az igazi kérdés itt az, hogy az ember magát akarja szolgálni, vagy Istent? Ha magát akarja szolgálni, akkor csinálja azt, amit megértett, de ennek semmi köze sincs Istenhez. Ha számára csak az a fontos, amit ő megért, akkor ezzel csupán önmagát szolgálja. Tisztában kell lennünk azzal, hogy még azoknál a micváknál is, amelyeket megértünk, a hangsúly azon kell legyen, hogy Isten parancsolta.
Másfelől, nincs az a micvá, amivel mindenki 100%-ban egyetértene és teljesen logikus volna a legapróbb részletekig. Nézzünk erre egy példát a gyilkolás tilalmával kapcsolatban. A zsidó vallás tiltja az abortuszt, azt a gyilkolás kategóriájába sorolja. Igaz, ez nem teljes gyilkolás, mert a magzat még nem számít teljes embernek, mondjuk csak egy fél ember, de hát egy fél embert sem szabad megölni! Ezzel szemben sokan, bár nagyon humánus gondolkodásúak és szerintük is tilos gyilkolni, mégis támogatják az abortuszhoz való jogot, mondván, hogy a nő azt tehesse a saját testével, amit akar.
Ebben az esetben mi történik? Ha a gyilkosság tilalma az emberi észen alapul, akkor lehet abortusz, de ha az isteni bölcsesség az alapja, akkor még az abortusz is tilos.
Még az előbb említett hét Noachita törvénynél is, Maimonidész (A királyok törvénye uo.) egyértelműen hangsúlyozza, hogy a nemzsidók ne azért tartsák be ezeket a törvényeket, mert megértik – persze szabad megérteniük és elmélkedniük róla – hanem azért, mert Isten parancsolta meg azokat.
Nem a törvényeken keresztül érthetjük meg Őt magát is?
Mi nem vagyunk képesek megérteni Istent. A törvényeken keresztül csupán kapcsolatot teremtünk Vele.
Én pont fordítva tenném fel a kérdést: Hogy lehet az, hogy vannak olyan micvák, amiket megértünk? Az ember olyan jelentéktelen Istenhez képes, mégis képesek vagyunk megérteni bizonyos micvákat? Ez hihetetlen dolog. Az a természetes, ha nem tudjuk megérteni a micvákat, hiszen olyan nagy a távolság Isten és mi közöttünk.
A kisgyerek vajon megérti-e a szülei összes döntését, amit vele kapcsolatban hoznak? Persze van néhány dolog amit ő is megérthet, de csak egy kicsiny szeletét foghatja fel a szülői utasításoknak. A legtöbbjét akkor fogja belátni, amikor felnő és gondolkodik, mint a szülei. De mi van akkor, ha nem jut el a szülői szintre? Mi soha nem juthatunk el az isteni szintre, éppen ezért nem is érthetünk meg minden törvényt.
Isteni ajándék az, hogy a különböző micváknak – legalább bizonyos részeit – megértjük. Isten ugyanis azt akarta, hogy ne csak a kezünkkel és a lábunkkal tartsuk meg a törvényeit, hanem az eszünkkel is.
Az összes micvá minden részletét pedig azért nem érthetjük meg, mert Isten ezzel mutatja meg a közte és köztünk lévő távolságot. Ne is merüljön fel bennünk, hogy valaha is elérhetjük az Ő szintjét. Csupán egyes micvák fő gondolatait ismerhetjük.
Ez valójában két külön kérdés. Nézzük meg először, mit jelent modernnek lenni? Alapszinten ez azt jelenti, hogy nem fával fűtünk, hanem gázzal, nem gyertyát használunk a világításra, hanem elektromos áramot, nem tollal írunk, hanem írógéppel vagy számítógéppel. Ez a modernség nagyon jól kiegészíti a zsidóságot és megkönnyíti az ember életét. Szombaton például nem kell égve hagynunk a villanyt, a modern ember „szombat órát” használ, ami saját magától szabályozza a világítást. A modern eszközök nagyon sokat segítenek a törvények megtartásában, tehát egyáltalán nem ütköznek a vallással. Egy Midrás (Zohár 2:161a-b.) azt mondja, hogy „a világ teremtésének forgatókönyve a Tóra volt. Az Örökkévaló belenézett a Tórába és az alapján teremtette meg a világot”. Ha tehát a világ forgatókönyve a Tóra volt, akkor a világ felfedezései biztos, hogy a Tóra szolgálatába állíthatók.
A modern világ szelleme? Az már egy másik kérdés. Az igazi kérdés véleményem szerint az, hogy a mai világszemlélet valóban modern-e vagy sem?
Egyszer egy izraeli újság fotóriportere eljött New Yorkba, a Rebbéhez, a lubavicsi chászidok központjába, hogy részt vegyen a Nagyünnepeken és Szukkoton. Mialatt ott volt, sok fényképet készített (természetesen kizárólag hétköznapokon). A képeket az ünnepek után egy kiállításon mutatta be Izraelben, ahol mindenki beírhatta a benyomásait egy vendégkönyvbe. A kiállítás után a riporter elküldte ezt a könyvet a Lubavicsi Rebbéhez. A Rebbe észrevett egy bejegyzést a könyv közepén, mely így szólt: „Szörnyű élmény volt számomra ez a kiállítás. Mintha visszatért volna a sötét középkor. Nekünk most már modern embereknek kéne lennünk, hát mi ez a sötétség?!” Az aláírás a Mááriv (egy izraeli napilap) egy riporteréé volt. Erre a Lubavicsi Rebbe így válaszolt: Nézze meg a híreket saját napilapja bármelyik számában és utána döntsön, hogy ma sötét van vagy világos!
Miért adott nekünk Isten olyan törvényeket, melyeket nem érthetünk (chukim)környezet iránt tanúsított felelősségérzet terjedése a világban szintén modern dologként él köztudatban, holott azok alapjai a Tórában találhatóak és a zsidó jogban mindig is szerepeltek!
A modern szellem azonban sok negatív dolgot eredményez, ott van például a sok válás, a szülők és gyerekek közötti eltávolodás, a házaspárok elhidegülése és a morális szint csökkenése. Igazán sötétnek inkább ezeket nevezhetjük. A sötétség pedig nem felel meg a Tórának. A Tóra a legfelvilágosultabb szemléletet képviseli. Igazságon alapszik, célt ad az embernek, biztos útra vezet. Az, hogy az ember orvos, ügyvéd, közgazdász vagy író legyen, teljesen megfelel a Tórának. Maimonidész például orvos volt, csillagász és az akkori tudományok nagy ismerője, mindemellett pedig szigorúan vallásos zsidó és kimagasló rabbi.
Sok zsidó van a világon, aki hívőnek tartja magát, mert hisz az Örökkévaló létezésében, abban, hogy Ő teremtette a világot és benne őt magát is, de nem vallásos. Istennek melyik a fontosabb, hogy higgyenek benne, vagy hogy vallásosak legyünk?
Ahogy már mondtam, Isten nem néma, elmondta, hogy Neki mi a fontos. Mikor Istenről beszélünk, sosem szabad elfelejtenünk, hogy van egy könyv, melyben Ő nyilatkozott és elmondta a véleményét az élet minden kérdésével kapcsolatban. Mi a fontosabb Istennek? Meg kell nézni a Bibliában. Ott találjuk a Smá Jiszráel parancsát: Higgy az Örökkévalóban! De ez csak egy a 613 törvényből. Ezután olvashatjuk azt is, hogy tartsunk Szombatot, kóser ételt együnk, tartsuk meg a házassági tisztaság törvényeit, stb. Isten mindent elmondott!
Ha valaki azt mondja, hogy hisz Istenben, de nem tartja a törvényeket, akkor először azt kell megvizsgálni, hogy valóban hisz-e, vagy csak mondja? Ha tényleg hisz Istenben, és érzi, hogy az Örökkévaló minden pillanatban újrateremti őt magát, a családját, a házát, a vagyonát, és általában a világot, akkor elképzelhetetlen, hogy a következő pillanatban ne teljesítse Isten akaratát. Hiszen ez óriási hálaérzést kell, hogy kiváltson belőle! Vajon ezek után nem venné a fáradságot, hogy megtegye amit Isten kér tőle? Tehát az Örökkévalóban való igazi hit csak az összes többi parancsolat megtartásában juthat kifejezésre.
Általánosabb probléma, hogy az ember nem foglalkozik a hittel, az élet alapkérdéseivel. Ha van egy kis ideje akkor olvas egy regényt, ha valami komolyabb dologgal szeretne foglalkozni, akkor valamelyik tudománnyal foglakozik, a hit és a vallás azonban nem számít igazi tudománynak manapság. Ez azonban hibás felfogás, a tudatlanság eredménye, hiszen az autentikus zsidóság filozófiája és jogrendszere rendkívül mély, szépséggel teli, csak el kell mélyülni benne.
Ugyanez a kérdés fordítva, mi van akkor ha valaki csak azért tartja be a micvákat mert zsidónak született és ez a hagyomány, ugyanakkor ő még nem hisz Istenben? Ez jobb mint az előbb említett példa?
A Misna (Atyák 1:17.) azt mondja: „Hámáásze hu háikár – A gyakorlat a fontos”, a hittől függetlenül!
Ennek a kijelentésnek az alapja az, hogy valójában minden zsidó hisz! A hit mindenképpen megvan. Mélyen be van vésve az ember lelkébe és nem is tud szabadulni tőle. Ahogy a Talmud többször is mondja (Sábát 97a.): „Mááminim, bné mááminim – A zsidók hívők, hívők gyermekei”.
Leginkább akkor lehet látni, hogy minden zsidó hisz, ha például valaki olyan helyzetbe kerül, ahol úgy érzi, itt a vég és egyszer csak felkiált: Smá Jiszráél! Hogy mondhatja ezt, ha nem hisz? Vagy az az ember, aki azt mondja magáról, hogy nem hisz Istenben, de Jom Kipurkor mégis böjtöl? Miért? Csupán tradíció miatt nem lehet böjtölni 25 órán keresztül. A hagyomány miatt ehet valaki maceszgombócot Peszáchkor, vagy mézes kalácsot újévkor, de ha tényleg nincs benne – elrejtve sem – mély hit, akkor több mint egy napon keresztül fog-e böjtölni? Ha itt nem látunk hitet, akkor hol? Tehát minden zsidó hisz Istenben. Ezért írja a Misna, hogy „A cselekedet a lényeg”.
Természetesen, nem szabad elhanyagolni a hittel való foglalkozást, mert bár be van vésve az emberbe, attól még nem tudatos. Gondolkodnunk és elmélkednünk kell az Örökkévalóról. Istenről és a zsidóságról szóló autentikus könyveket kell olvasnunk, hogy minél jobban megérthessük Őt. Az alaphit azonban, mindenképpen ott van minden zsidóban, még ha pillanatnyilag rejtőzik is.
A fenti gondolatokhoz hozzászólásokat és észrevételeket szívesen látunk
Megjelent: Egység Magazin 11. évfolyam 45. szám – 2014. július 31.