A pszichoaktív szer nyomaira a Tel-Avivtól mintegy 11 kilométerre fekvő Tel Jehudban bukkantak, olvasható a Times of Israel oldalán. A természettudósokat, régészeket, rendőrnyomozói módszereket alkalmazó szakembereket tömörítő kutatócsoport az ópium használatának eddig legrégebbi ismert nyomát találta meg. A Tel Jehudban feltárt temetkezési helyen előkerült, a polgári időszámítás kezdete előtti XIV. századból származó edényekben ópium nyomait fedezték fel. Ez minden bizonnyal a pszichoaktív szerek használatára vonatkozó legkorábbi bizonyíték az egész világon.

„Minden kétség nélkül állítható, hogy a levantei ópiumhasználat legelső azonosítható jelével állunk szemben. Sőt, valószínűleg ez az ókori világból származó legrégebbi bizonyíték”

– mondta dr. Vanessa Linares, a kutatás vezetője.

Az elmúlt évtized során a régészeti botanika művelői a neolit korból származó településeken azonosítottak mákot, ősi szövegek is beszélnek e növényről és különféle vallások művészetében is bőségesen találunk utalásokat ezen ajzószer használatára. Mindeddig azonban nem került elő fizikai bizonyíték a feltételezések alátámasztására.

Az ópium maradványait nagyon jó minőségű, Ciprusról importált talpgyűrűs kerámiaedényekben azonosították. Az edények egy része egy leletmentő ásatás keretein belül, sírokból került elő az Izraeli Régészeti Hatóság 2012 és 2017 között folytatott kutatása során. A késői bronzkorból származó kánaánita sírokban több hasonló edényt is találtak, ezek egy részét jelenleg laboratóriumi módszerekkel vizsgálják.

A talpgyűrűs edényeket már a XIX. század kutatói is ópiumos edényeknek gondolták, mivel alsó részük fejre állított, zárt mákvirágot formáz. Az edényekben talált maradványok analízisének segítségével a szakemberek megállapították, hogy nyolc korsó esetében valóban a pszichoaktív szer legkorábbi ismert használatával állunk szemben. A kémiai markerek alapján azonosított maradványokat Linares izraeli tudósok segítségével helyezte megfelelő régészeti és geopolitikai kontextusba.

A kutatónő úgy véli, hogy a szer Kis-Ázsiából származott, hajókon szállították Ciprusra, ahol újracsomagolták a jellegzetes kancsókba és így vitték a Szentföldre. Ugyanebben az időszakban Egyiptomban jelentős volt a kis-ázsiai ópiumimport, és emellett Thébában rengeteg mákot termesztettek, ám a távolság és a költségek miatt nem valószínű, hogy onnan szállítottak volna Izrael területére. Ami viszont minden bizonnyal Egyiptomból érkezett, az az ópium rituális célokra való használata. Ebben az időszakban, az i. e. XIV-XIII. században az egyiptomi és a kánaáni kultúra jelentős mértékben egyesült Egyiptom politikai térnyerésének következtében.

„Kánaán egész területén egyiptomi stílusú sírokat és szentélyeket emeltek, az egyiptomi vallásra pedig a kánaáni istenségek voltak hatással”

– mondta a szakember. Egyiptomban szokás volt gazdag útravalóval eltemetni a halottakat. Ezek vagy az istenségek ajándékául szolgáltak, vagy az elhunyt használatára szánták őket. Az ópiumot feltehetőleg többféle módon használták fel: orvosi, kultikus és rituális célokat egyaránt szolgált.

„Egyiptomban az ópium használatának jogát a papok és harcosok számára tartották fenn, ezen kívül rituális célokat szolgált is igen valószínű, hogy a társadalom legfelsőbb rétegének kiváltsága volt a használata.”

A sírokban vagy útravaló lehetett, vagy a temetési szertartás során alkalmazott rituálékhoz kapcsolódott. Az is elképzelhető, hogy a gyászolók ópium segítségével enyhítették szeretteik távozása fölött érzett fájdalmukat.

„A sírokban talált kerámiaedényeket ünnepélyes lakomák, rítusok és rituálék során használták az élők elhunyt családtagjaik érdekében. A halottakat étellel és itallal tisztelték meg, ezeket vagy az edényekbe tették, vagy elfogyasztották a sír mellett tartott lakoma során. Úgy vélték, hogy e lakomákon az elhunyt is részt vesz”

– magyarázta az Izraeli Régészeti Hatóság illetékese. Elképzelhető, hogy ezen lakomák alkalmával hangulatjavítóként alkalmazták a szert, és így kerültek eksztatikus állapotba. Egy másik elképzelés szerint az elhunyt lelkének szánták az ópiumot, hogy annak segítségével léphessen kapcsolatba más rokonokkal. A kutatónő szerint elképzelhető, hogy a szert a mindennapokban is alkalmazták.

A maradványok elemzésével jelenleg két szakértő foglalkozik Izraelben, egyikük Linares, másikuk pedig az az Ájálá Ámir, aki felfedezte, hogy Dávid városában népszerű volt a vanília ízesítésű bor. Ketten közösen dolgoztak ki egy protokollt a feltáró régészek számára, mellyel biztosítják, hogy minden egyes érintetlen edényből mintát vehessenek rögtön a megtalálás után, még kiemelés előtt. Az ópium maradványai például igen illékonyak, és ha túlságosan sokáig álltak volna a levegőn vagy túl sokat mozgatták volna az edényeket, még a vizsgálat előtt eltűntek volna.

Fotó: Izraeli Régészeti Hatóság