Megalakult a Zsidó Tudományok Főiskolája
Történelmi jelentőségű határozat született az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségegyik, a közelmúltban megrendezett választmányi gyűlésén, ahol a vezetőségi tagok aChábád Lubavics Oktatási és Nevelési Egyesülettel együttműködve 2005. március l-el megalapították a Budapesti Jesiva – Zsidó Tudományok Főiskoláját. A Főiskolán belül két szak működik. A Zsidó Tudományok és a Jesiva – Ortodox Rabbiképző szak. Az alábbi riportban akkreditációs eljárás előkészületeiben aktívan részt vevő Szemennyei Mariannal beszélgettünk a iskola alapításáról, és az állami elismerésről.
– Honnan jött az ötlet, hogy az EMIH főiskolát létesítsen?
– 1989 óta a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület többek között felnőttoktatással is foglalkozik. Kezdetben Biblia órákat szervezett, majd 1998-ban újraindította a Pesti Jesivát, amely a zsidó tudományok hagyományos elveken alapuló oktatási intézménye, 2003-ban pedig a Zsidó Tudományok Szabadegyetemét indította el, ahol tizenkét héten át heti egy alkalommal folyt az oktatás. E két intézmény – volt, jelenlegi és jövőbeni – hallgatói számára szeretnénk még vonzóbbá tenni a zsidó tudományok autentikus tanulását azáltal, hogy nemcsak egy oklevelet kapnak a tanulmányaik befejeztével, hanem egy államilag elismert diplomát is. A főiskolát a fent említett két szakkal szeretnénk akkreditálni.
– Ez egy viszonylag hosszú folyamat, amelyet a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. Törvény, illetve az akkreditációt végző Magyar Akkreditációs Bizottság akkreditációs követelményrendszere határoz meg mind formailag, mind időben. Ez konkrétan azt jeleni, hogy
először egy ún. akkreditációs eljárást kell lefolytatni, mivel egy új intézményt létesítünk. Ehhez az intézmény legfontosabb működési dokumentumait kell megalkotnunk. Ezek a dokumentumok egy része már nagyjából elkészült, vagy jelenleg folyamatban van. Bízunk abban, hogy e félévben elkészül az összes dokumentum és be tudjuk adni az Oktatási Minisztériumnak, hogy az akkreditációs eljárást elkezdje.
– Az intézmény elkezdte már tényleges működését?
– Az intézmény lényegében csak a tevékenységét és szervezettségi fokát bővíti, mert évek óta működik. Az intézmény vezetője 2005. március 1-től hivatalosan is Oberlander Baruch, akit
az EMIH vezetősége választott meg rektornak.
2005. március 6-án megtörtént a Hallgatói Önkormányzat Választás (a három képviselő: Faith Ákos, Földiák Gábor, Kárpáti Zsolt), amelynek feladata a hallgatói jogok érdekképviselete és érdekérvényesítése. Elindult a kapcsolatfelvétel számos hazai és nemzetközi felsőokatási intézménnyel, valamint a szervezet szervezetté formálása, azaz hamarosan megalakul az intézményi tanács, amely a különféle dokumentumokat (SzMSz, TVSz) elfogadja és az intézmény működési rendjébe illeszti.
Egy nap a Jesivában
|
||
Időpont
|
Tárgy
|
Előadó
|
8:00-9:00
|
Sáchrit – Reggeli ima
|
–
|
9:00-9:30
|
Reggeli
|
–
|
9:30-10:15
|
Chumás – hetiszakasz
|
Nógrádi Bálint
|
10:15-10:30
|
Szünet
|
–
|
10:30-12:30
|
Talmud ismétlés, megbeszélés párokban
|
Hurwitz Shalom
|
12:30-13:30
|
Héber nyelv
|
Kocsis László
|
13:30-15:00
|
Mincha – délutáni ima, ebéd, szünet
|
|
15:00-16:00
|
Chászid filozófia
|
Köves Slomó
|
16:00-17:00
|
Zsidóság a gyakorlatban, fontos fogalmak
|
Köves Slomó
|
Péntekenként
|
||
Télen 17:30
|
Mincha – délutáni ima,
|
|
Nyáron 18:00
|
Kabalát Sábát – Szombat fogadás
|
–
|
Szombatonként
|
||
9:00
|
Reggeli ima és Tóraolvasás
|
–
|
Az első év tananyagából:
A heti szidrák kabbalisztikus jelentései;
Tánja: Az egység kapuja és a Közepesek könyve.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
Megjelent: Egység Magazin 15. évfolyam 56. szám – 2014. augusztus 3.