A Prédikátor könyvében olvassuk: „Mondtam én szívemben: az igazat és a gonoszt ítéli az Isten; mert ideje van minden dolognak és minden cselekedetért ottan. Mondtam én szívemben: az ember fiai kedvéért van az, hogy megvizsgálja őket az Isten, és hogy lássák, hogy ők magukban olyanok mint a barom. Mert eset éri az ember fiait, és eset éri a barmot, és azon egy esetjük van: amilyen ennek a halála, olyan annak a halála, és egy lelkük van mindennek; és az ember elsőbbsége az állat fölött semmi, mert minden hiúság!” (Kohelet 3:17–19.)
A 15. és 16. századfordulón élt Ovadja ben Szforno itáliai rabbi és orvos a fenti példázat „hogy lássák, hogy ők magukban olyanok mint az állatok” részét a következőképpen magyarázza: hogy megértsék önmagukról, hogy amíg egyszerű élőlényként látják magukat, addig nem különbek mint az állatok, mert nincs isteni képük („célem elokim”).
Amíg tehát önmagunkat csupán hiúságból helyezünk mások – akárcsak az állatok – fölé, addig mi sem leszünk különbek az állatoktól. Az Örökkévaló minden egyes emberbe helyezett egy kis szikrát magából, a mi feladatunk az, hogy azért dolgozzunk nap mint nap, hogy az Isten jóságát legyünk képesek mások felé ragyogni. Ha erre képesek leszünk, akkor az fog kiemelni bennünket az Örökkévaló más teremtményei közül.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.