Hogy mi is pontosan a sólet, azt nehéz meghatározni, hiszen minden régiónak és azon belül minden családnak megvan a saját verziója. Általánosságban elmondható, hogy zöldségeket és húst tartalmazó, sűrű, lassan és sokáig főzött egytálétel, amelyet szombat előtt állítanak össze és kezdenek főzni, majd egészen a szombat délelőtti tálalásig melegen tartják-főzik és ettől kapja semmihez sem fogható, összetett és gazdag ízét. A részletek különböznek: lehet benne bab, krumpli, hagyma, árpa vagy búza (ez az askenáz verzió), csicseriborsó, rizs és tojás (ez a szfárádi változat), csirke- vagy pulykahús, füstölt hús, kolbász, vagy zsírból készült kiske, fűszerezhetik borssal és pirospaprikával vagy kardámommal és sáfránnyal.
Egészen a közelmúltig szokás volt a világ minden zsidó közösségében, hogy a szolgáló vagy a család valamelyik tagja péntek délben lezárt edényben átvitte a félkész ételt a pékség vagy a közösség nagy kemencéjébe, melyet folyamatosan melegen tartottak.
Másnap délelőtt, a szombat reggeli ima után hazavitték a forró sóletet, és a család együtt teljesítette elfogyasztásával a szombat élvezetének micváját.
A sólet eredetét tekintve is zsidó étel (ellentétben olyan, ma zsidó ételeknek tartott fogásokkal, melyek csak később váltak a zsidó közösség sajátjává), amely speciálisan azért jött létre, hogy a szombati törvények szabta keretek között lehetősége legyen a szombattartó zsidóknak meleg étel fogyasztására. Mivel szombaton tilos a sütés-főzés, de még a tűzgyújtás is, ezért az aznapra szánt ételt előre el kell készíteni és valami módon melegen kell tartani. Így alakult ki a sólet, az étel, amely bírja a majdnem egész napos melegítést péntek délutántól szombat délig.
Amellett, hogy a sólet a zsidó gasztronómia válasza a szombat adta kihívásokra, egyben állásfoglalást is jelent az írott tan, vagyis a Tóra mellett létező szóbeli tan, azaz a Talmud érvényessége mellett. A polgári időszámítás szerinti nyolcadik században tört előre a zsidóságon belül a mai napig létező karaita szekta, amelynek tagjai nem fogadják el a szóbeli tant, a Tóra szövegét szó szerint veszik és ennek megfelelően élnek. A nehézséget ebben az okozza, hogy a Tóra gyakran igen szűkszavúan fogalmaz, és számos szabályt vagy kifejezést, többek közt a szombat törvényeit sem lehet megérteni a Tóra szövegét értelmező, magyarázó szóbeli hagyomány nélkül.
Ennek eredményeként a szombati tűzgyújtási tilalom (2Mózes 35:3.) nyomán a karaiták nem világítanak szombaton, nem fűtenek és nem esznek meleg ételt sem, holott a szóbeli tanból tudjuk, hogy a hetedik nap kezdete előtt meggyújtott tűznek a melegét és a fényét is élvezhetjük szombaton. Annál is inkább fontos ez, mert a szombatot élveznünk is kell, és ennek az élvezetnek része a meleg étel és az esti világítás (szükség esetén fűtés) is. A hagyomány szerint ezen a ponton alakult ki egy sólet-szerű étel: a karaitákkal szemben a hagyományhű zsidóság tagjai csak azért is meleg ételt ettek szombaton.
Így a sólet fogyasztásával azt is kinyilvánítjuk, hogy hiszünk a szóbeli tanban is.
A sólet első írásos említése egy bizonyos bécsi Jicchák rabbitól származik 1180-ból. A magyar nyelvben használatos „sólet” kifejezés a mára már csak nyomokban felfedezhető nyugati jiddis nyelv szava. A keleti jiddisben a mai napig használatos a „csulent” kifejezés, a kettő minden bizonnyal egy tőről fakad. Van, aki szerint a héber se-lán (amelyik pihent) kifejezésből ered, és arra utal, hogy egész éjjel melegen tartják, vagy a latin calentem (az, ami forró) szóból származtatják, de a nyelvészek leginkább a francia chaud (forró) és lent (lassú), vagy a chaud de lit (tűzhely) kifejezésből eredeztetik a nevet.
A sóletről szóló sorozatunk első részében a hagyományos magyarországi sóletet mutatjuk be: a babból, gersliből, marhából vagy libából, füstölt húsból, tojásból és a zsírból készült egytálételt. Áldott emlékű nagymamám, Spindler Éva így emlékezett vissza a gyerekkorában a budapesti otthonukban készült sóletekre:
„A József utcában volt külön sóletfazék, kék színű. Ott vették a babot, a gerslit, a hagymát, fokhagymát, libacombot, a füstölt libahúst, mindet összeraktak, a tetejére került zsírból, sóból, pirospaprikából a kugli, és elküldték az Engländerékhez a pékségbe. Ott felengedték vízzel, nem a vízzel cipelték otthonról, rátették a fedőt, betekerték csomagolópapírral, körbekötötték spárgával, a tetejére rátettek egy számot, annak a másik oldalát odaadták. Öt óra felé jöttek a pékek, és betették a kemencébe. Másnap mentek érte keresztény alkalmazottak, a cselédlány vagy a Mihály, aki húzta a kocsit. Aztán lehetett izgulni, hogy elég víz volt-e rajta, elég meleg volt-e a tűztér és nem ettek-e bele. Általában rendben mentek a dolgok, mert volt egy felügyelő, aki ott ült, és felügyelt, hogy ne egyenek bele, meg hogy rendesen meleg legyen. A csomagolópapír délre barna lett, megrepedezett, de nem égett meg, mert pénteken már kihúzták a tüzet, és a hamuba tették az edényeket. Remekül megfőtt, ilyet a sütőben nem nagyon lehet csinálni, annyira jó volt az. De lehet, hogy csak a megszépítő messzeségben gondolom, hogy az jobb volt.”
 Augusztus 28-án, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal indul el az EMIH rendezvénysorozata a Zsinagógák Hete, amelyen egészen szeptember 7-ig, változatos zenei és kulturális programokkal várják az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken. |
Ahány ház, annyi szokás, és ahány ház, annyi sólet. Alábbi felsorolásunkban csak a Magyarországon leggyakrabban használt hozzávalókat mutatjuk be, a mennyiségeket olvasóinkra bízzuk:
- marhahús
- füstölt marhaszegy vagy füstölt libacomb
- 1-2 kanál libazsír
- gersli (árpagyöngy)
- száraz tarkabab vagy apró szemű fehérbab
- hagyma
- krumpli
- egész tojás (fontos, hogy nagyon friss legyen és alaposan mossa, majd szárítsa meg a héját)
- fűszerek: pirospaprika, só, bors
- opcionális: zsírból, sóból és paprikából kikevert „kugli”, melyet a régi Pesten porcelántálkában tettek a sóletes edény tetejére és külön, de mégis a sólet gőzében főtt meg
A lábos aljára kerül az előző este beáztatott és másnap leszűrt bab, az átmosott gersli. Erre kerül a kétféle hús és egy-két kanál libazsír, majd a krumpli és a tojás. Utoljára a fűszerek és a víz kerül az edénybe. Zárja le az edényt és lassú tűzön főzze vagy süsse négy-öt órán át. Nem szükséges kevergetni, elegendő időnként megrázogatni az edényt és ellenőrizni, hogy elég folyadék van-e a lábosban.