Az intézmény a helyi szfárádi közösség zsinagógája melletti épületben kap helyet, az Upper East Side egyik központjában, írja az Arutz7. A múzeum célja, hogy hidakat építésen, illetve kifejezze a távolba szakadt marokkói közösség gyökereivel való kapcsolatát. Az intézmény az első ilyen jellegű múzeum lesz az anyaországon kívül, és múzeum a együttműködik a casablancai Marokkói Zsidóság Múzeumával, az arab világ egyetlen olyan múzeumával, mely a zsidó történelmet és kultúrát dolgozza fel.

A zsinagóga rabbija a marokkói születésű, Amerikában nevelkedett Raphael Benchimol. A múzeummal régi álma valósul meg.

„Valami csodálatosat szeretnénk építeni. Meg akarjuk mutatni a Marokkóval való barátságunkat. Korábban már írtam a királynak az almunkról, és arról, hogy ez lehetőséget jelenthet számunkra, hogy megmutassuk a világnak: a vallások és népek együttélése lehetséges.”

A rabbi azt is elmondta, hogy milyen viszonyt ápolnak a marokkói zsidók a királlyal, aki egyébként, mint arról már számos alkalommal beszámoltunk, barátságosan viszonyul a zsidósághoz:

„Tudomásom szerint a király édesapja, II. Hasszán nagyon barátságos viszonyban volt a zsidókkal és a nagyapja, V. Mohamed védelmezte a zsidókat a holokauszt idején. A németek be akartak vonulni Marokkóba, és a király azt mondta, hogy ő felelős országa zsidó lakosaiért, akik az ő alattvalói… A zsidók ezért igen nagy tisztelettel viseltetnek a király iránt.”

Benchimol rabbi visszaemlékezett marokkói gyerekkorára és elmondta: „Emlékszem II. Hasszán királyra. Mindenki felnézett rá. Sok évvel később New Yorkban találkozhattam a királlyal, amikor a zsidó közösséghez intézett beszédet. Amikor elmentünk előtte, azt kérte, hogy imádkozzunk érte.”

Amikor Benchimok rabbi 2010-ben Marokkóban járt, szomorúan látta, hogy számos temető állapota igencsak leromlott. Levélben kért engedélyt a helyszínek helyreállítására, ám a király válaszlevélben az felelte, hogy magára veszi a kezdeményezést. A manhattani marokkói közösség ekkor különleges ceremóniát tartott és imádkozott a királyért a zsinagógában. Az uralkodó betartotta az ígéretét: 2015-re 167 helyszínt hoztak rendbe, és világszerte 27 marokkói eredetű rabbi mondott köszönetet VI. Mohamed királynak.

Benchimol rabbi 1967-ben született a marokkói Rabatban. Nyolcéves volt, amikor családjával Floridába vándorolt. Lubavicsi iskolába íratták be és rabbinikus tanulmányait is a Chábád jesiváiban végezte.

„Marokkóiként kezdtem. Ám akkoriban nem volt Miamiban szfárádi jesiva, így askenáz jesivába jártam, a Chábád jesivája tárt karokkal és ingyen fogadott. A szüleim örökre lekötelezettek nekik… Askenáz iskolába jártam, askenáz módon kezdtem olvasni és Isten végül mégis visszahozott a marokkói közösséghez. Így aztán ma, ha zsidó törvényekről tanítok a Sulchán Áruch és más rabbinikus források alapján, akkor személyes élményeim alapján tudom elmagyarázni az askenáz és szfárádi szokások közti különbségeket.”

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás