Magyarország kormánya nem ért egyet a Nemzetkö­zi Bíróság (IJC) 2024. július 19-én Hágában közzétett tanácsadói véleményben foglalt megállapításokkal – szá­molt be a neokohn a kormany.hu-n megjelent nyilat­ko­zat­ról. Ebben többek között szerepel, hogy „Magyarország sajnálja, hogy a Bíró­ság – kérésünkkel ellentétben – nem utasította el a tanácsadó vélemény ki­adását. Álláspontunk szerint a Bíróság tanácsadó véleménye közvetlenül hozzájárulhat a folyamatban lévő konfliktus eszkalálódásához.”

Az IJC július 19-i „tanácsadó véleményében” azzal vádolja Izraelt, hogy „telepes politikája” és a „természeti erőforrások felhasználása” a „megszállt területeken” nemzetközi jogot sért, amiért kártérítést kell fizetnie. Benjámin Netanjahu élesen bírálta az IJC eljárását és a határozatot: „a zsidó nép nem megszálló saját területén, így örök fővárosában, Jeruzsálemben sem, és nincs olyan ENSZ-határozat, amely el tudná torzítani ezt a történelmi igazságot” – jelentette ki az izraeli miniszterelnök.

Magyarország azon az állásponton van, hogy a Nemzetközi Bíróságot a kommunikációs háború céljaira használják föl, és emiatt: „a Bíróságnak ebben az ügyben el kellett volna utasítania joghatóságának gyakorlását”.

„A Bíróság azon döntése, hogy tanácsadói véleményt ad ki, elkerülhetetlenül e nagyra becsült, egyébként szigorúan igazságszolgáltatási jellegű intézmény munkájának indokolatlan átpolitizálását eredményezi. A július 19-én kiadott tanácsadó vélemény jelentősen szűkíti a Bíróság azon képességét, hogy a jövőben hozzájáruljon a globális béke és biztonság fenntartásához” – áll a nyilatkozatban.

 

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 46. szám – 2024. július 25.

 

Megszakítás