Hivatalos holokauszt emléknap lett Florida kereskedelmi fővárosának is nevezett Tampában január 22-e. Erről a nácizmus áldozataira emlékező múlt heti rendezvényen beszéltek a város vezető politikusai. Az eseményen több magyar is részt vett, sőt, hivatalos elismerésben is részesültek. A zsido.com amerikai tudósítójának helyszíni riportja.
„Amerikában születtem, éltünk Ohioban, New Jersey-ben és Louisianaban is. Mindig is voltak zsidó barátaim, szerettem, kerestem a társaságukat. Amikor Floridába költöztünk hat éve, nem volt sok helyi kapcsolatunk, és bizony, hiányoztak a zsidó ismerősök is. Épp ezért örültem, hogy a tampai rendezvény főszervezője, a szintén diplomata Vincent Genovese pár éve felkért arra, hogy vegyek részt a szervezésben” – mondta a munkatársunknak Magyarország tiszteletbeli konzulja, Dr Gergátz István, aki kiváló magyar nyelvtudással mesélt az idén ötödik alkalommal megrendezett programról. A konzul, aki Amerika egyik legnépesebb magyar lakta vidékén – a Mexikói-öböl partján, Nyugat-Floridában – szolgál, oktatási intézményekben toborzott diákokat a holokauszttal kapcsolatos esszépályázathoz.
„Mintegy 100 diák jelentkezett dolgozatával négy középiskolából és hat egyetemről-főiskolából Sarasota-Bradenton-St. Petersburg és Tampa városainak intézményei közül. Ez jelentősen több, mint a korábbi években” – mondta Dr. Gergátz István. A győztesek 1000 USD-t, a második helyezettek 500 USD-t kaptak díjazásképp. A kezdeményezés elinditója, Olaszország nyugalmazott diplomatája, Vincent Genovese volt, aki – mivel szolgált Izraelben is, és ragaszkodását kifejezendő lakást is vett ott – szívügyeként tekintett a rendezvényre. Több mint két tucatnyi állam helyi képviselőjével vette fel a kapcsolatot, szponzorok és egyéb erkölcsi támogatók felé juttatta el a rendezvény hírét, mi több: vette rá őket, hogy ne hagyják ki a programot. Közel 300 ember el is jött Tampa egyik patinás, történelmi épületébe, az Olasz Klubházba. Voltak itt politikusok, diplomaták, katonai vezetők, múzeum igazgatók, professzorok, vallási és felekezeti elüljárók egyaránt. No és természetesen diákok és néhány holokauszt túlélő, akik közösen határozták meg az esemény üzenetét: a borzalmakat túlélők és a történeteik iránt nyitott jövő generációja. Nagyon színvonalas, ugyanakkor szerény és méltósággal teli emléknapot szerveztek.
Az rendezvény a magyar mártír, Szenes Hanna egyik versével kezdődőtt. Az „Eli eli”-t a régió kántorszövetségének négyfős kórusa adta elő. Magyar emlékezők számára érdekes és megható pillanat volt ez, a délután programjában nem utoljára magyar vonatkozással. Az első hivatalos beszédet Tampa főpolgármesterének nevében Harry Cohen mondta el, aki bejelentette: ezen túl január 22-e hivatalosan is a nemzetközi holokauszt emléknapja lesz a városban. „A városvezetők teljes mellszélességgel kiállnak a tolerancia védelméért, a rasszizmus, antiszemitizmus elleni küzdelemhez pedig minden fontos oktatási programot támogatni kívánnak” – hangsúlyozta a politikus.
A francia és az izraeli konzul is a jövő generációjának felelősségét, az egymás iránti toleranciát és az amerikai oktatási intézményekben újabban egyre feltűnőbb antiszemita jelenségeket emelte ki beszédében. Utóbbi „fájdalmasan aggasztó vészjelre” a Tampa Egyetem professzora világitott rá jobban. David Stern egy tavalyi, hat hónapos országos kutatásból idézve megdöbbentő adatokkal szolgált: „A Yale egy egy rakás zsidó gyűjtőhelye” – volt olvasható a magánegyetem egyik falán, náci zászló lobogott egy Nort Carlolina-i egyetem tornatermében, és horogkeresztes falfestés csúfított el egy másik oklahomai főiskolát. A 130 felsőoktatási intézményre kiterjedő kutatás összesen 201 esetben állapitott meg antiszemitizmusra utaló jelet. Ebben gyűlöletbeszédtől kezdve az Izrael ellenes uszítás, a fizikai félelemkeltés és a kirekesztést megjelenítő dekorációs elemek közösen értendők – ismertette Stern professzor.
„Most, jobban mint bármikor hangot kell adnunk a szolidaritásnak és fel kell emelnünk a szavunkat az elnyomást, megkülönböztetést és kirekesztést hirdető hangok ellen” – mondta Amanda Saft, a Florida Holokauszt Múzeum egyik vezetője. A 25 éve alapitott, St. Petersburgben lévő intézmény Amerika 5 legfontosabb holokauszt múzeumának egyike. A múzeum magánalapítású kezdeményezés, és a régió egyik fontos találkozóhelye, különösen zsidó tematikájú rendezvényeknek ad otthont. „Nagyon korrekt és fontos múzeum, kitűnő kiállitásokkal és remek állandó tárgyi hagyatékokkal” – mondta a zsido.com munkatársának Márkus Tamás, aki Sarasotából utazott az emlékezésre. A holokausztot budapesti gyermekként bújkálva túlélő úr 1956-ban (többek között az újra érezhető zsidógyűlölet miatt ) hagyta el hazáját. A Világbankot évtizedekig szolgáló közgazdász szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a fiatalság felkészitését az egymás iránti tiszteletre. „Nagyon fontos, hogy ezen a rendezvényen a fiatalok számára hirdetett esszéírói versenyről hallhattunk. Örülök annak, hogy sok helyes diák elmélyedhetett a múlt tanulságainak következményein. Szép, szolid és fontos eseményt szerveztek mára.” – mindezt Márkus Tamás neje, Kitty tette hozzá munkatársunknak.
Az esszépályázatban arra voltak kiváncsiak, hogy a diákok szerint hogyan lehet szembeszállni a kirekesztéssel és milyen személyek voltak rájuk hatással amikor az emberi jogokért való küzdelemről gondolkodtak. A győztesek között két magyar diákot is ünnepelhetett a nagyérdemű. Az eredetileg erdélyi származású Molnár Szabolcs a bradentoni floridai állami főiskola történész hallgatójaként pályázott, mig a mindössze 18 éves magyar-litván Erik Durneika a Dél-Florida Egyetem növendékeként szállt versenybe. Mindketten első helyezettek lettek. A zsido.com-nak arról beszéltek, hogy nem csak a „zsebpénz-kiegészitő” 1000 USD motiválta őket, hanem az életfelfogásukkal megegyező nyitottság, az elfogadás és az ezzel párosuló tolerancia hirdetése.
Erik, aki Amerikában született – és akinek édesanyja (Kovács Krisztina) nem csak az MTK kosárlabdázója volt az 1990-es években, de maga is magyar válogatott sportoló – litván és magyar amerikaiként eleve nyitott és befogadó környezetben nőtt fel. 15 éves kora óta önkéntese a St Petersburg-i Florida Holokauszt Múzeumnak. Mint tudósitónknak kifejtette, nagy hatással volt rá magyar dédmamájának története, aki a vészkorszak alatt zsidókat bújtatott vidéki otthonában. Erik 16 évesen kezdte az egyetemet, ahol már megszerezte művészettörténeti diplomáját, és hamarosan politikatudományon is végez. A nem mindennapi tinédzser már belekostolt a jog és a politika világába is, valójában azonban orvos szeretne lenni, neurológusként segitene embertársain.
Amig Erikkel hibátlan magyarsággal beszélhettünk a rendezvény végén, addig finom felvidéki akcentus jellemezte a megemlékezés diszvendégének visszaemlékezését. A 96 éves Rose Safar Rosen Csehszlovákiának azon részén született, ahol a trianoni döntés miatt sok magyarral együtt nőtt fel. Az Auschwitzban 11 hónap borzalmai – közöttük Mengele kisérletei – után felszabadult Rose a zsido.com tudósítójának kedvesen elevenítette fel gyermekkorát. „Sajnos mán’ sokat elfeledtem a magyar nyelvből, nem használom régóta. Nagyon szép gyermekkorom volt, sok kedves magyar barátra emlékszem”. Az oxigéngéppel és tolokocsival közlekedő hölgy semmi esetre sem hagyta volna ki a tampai emlékezést, mint mondta, az estére igért orkán erejű szélvihar sem tudta őt eltántoritani a részvételtől. „Ugye elhiszi nekem, ennyi idősen már túl sok más szivügyem nem igen maradt ebben az életben…” – magyarázta Rose néni.
A rendezvényre meghivott hét holokauszt túlélő a tiszteletbeli konzulokkal közösen gyújtotta meg az emlékezés mécseseit. Egyikük, Dr Edward Herman szívszaggató emlékbeszédet is mondott, amelyben saját történetét vázolta fel. Katowicze városában nevelkedett, majd 11 évesen egyedül volt kénytelen útrakelni az országot megszálló nácik, és a zsidókra vadászó hadtestek elől. Szülei azzal a felfoghatatlan misszióval bizták meg, hogy három idegen férfi társaságában szökjön el Budapestre… Oda, ahol 1943-ban még érdemes volt útra kelni. Herman úr történetét több millióan ismerhették meg, lévén egy közszolgálati televíziós csatorna évekkel ezelőtt már levetitette a róla szóló dokumentum filmet Amerikában. A tampai közönségnek csak vázlatpontokban, de így is plasztikusan foglalta össze megpróbáltatásait. Magyarként, budapestiként különösen megérintett annak a kisfiúnak a története, aki kalandos kitérők után úgy érkezett fővárosunkba, hogy az őt kisérők kámforrá váltak, minden – a szülők által rájuk bízott – pénzt és papirt ellopva tőle. Herman 11-12 évesen Budapesten egyik pillanatról a másikra vált öngondoskodóvá. Igy kellett megbirkóznia az egyedülléttel, a bujkálással, a betegségekkel, az otthontalansággal, a teljes magánnyal és bizonytalansággal, és a menedékként szolgáló váci zsidó árvaházba történt befogadásával.
Amikor a rendezvény végén odaléptem mellé, budapestiként köszöntöttem, és mintha valami furcsa bűntudattól vezérelve szerettem volna egy öleléssel kifejezni abszurd, utólagos szolidaritásomat. Tudat alatt beláthattam, hogy ennek sok értelme nem igen lenne. Talán ezért is, de inkább gyorsan megszorítottam a kezét, és arról próbáltam kérdezni, hogy mire emlékszik 1943-44 Budapestjéről, a helyi emberekről? Válasza jól érzékelteti a korszak abszurditását: „Fiatalember, én ugyan nem beszéltem jól magyarul, de azért közel egy évet voltam Magyarországon. Amit sosem fogok elfelejteni, hogy az embereknek hiába meséltem, mi is zajlik Lengyelországban, egyszerűen nem akarták elhinni, hogy ilyen valaha náluk, Magyarországon is megtörténhet.”
Wallenstein Róbert – Tampa