A trianoni szerződés előtti hónapokban a magyar társadalmat a remény és a szorongás különös kettőssége járta át.
A történelmi Nagy-Magyarország széthullásának árnyéka nemcsak a politikát és a közéletet, hanem az irodalom és a művészet világát is mélyen megérintette. Az ország jövőjéért érzett aggodalom a korszak alkotóinak műveiben is visszhangra talált. Közéjük tartozott Kiss József, a magyar zsidó költészet egyik legjelentősebb alakja. Kiss különös erővel fogalmazta meg a hazához való ragaszkodás és a kirekesztettségtől való félelem fájdalmas kettősségét.
A trianoni döntés előtt szinte tapintható volt a bizonytalanság
A trianoni döntés előtti esztendőkben a magyar nemzet sorsa körüli bizonytalanság egyre nyomasztóbbá vált. Bár a háborús vereség és az országot körülvevő geopolitikai helyzet alapján sokan sejtették, milyen súlyos következmények várhatnak Magyarországra, a végső ítélet kimondásáig még élt a remény, hogy a történelmi igazságtalanság elkerülhető lesz.
Ebben a légkörben született meg Kiss József megrendítő vallomása, a Ne űzzetek el!, amely nem csupán egy költő személyes fájdalmát fejezi ki, hanem az egész magyar zsidó közösség érzéseit is megszólaltatja. Miközben elutasítja az idegenség bélyegét, rendíthetetlenül vallja magyarságát és hazaszeretetét. Szavai egyszerre könyörgés és hitvallás.
Kiss József: Ne űzzetek el!
„Ne űzzetek el!
Ne űzzetek el e szent koporsótól, / Hisz, aki benn nyugszik, nekem is anyám! / Lemondtam, önként, minden földi jóról, / De az anyámhoz jussom van talán? / Ne ordítsátok folyton a fülembe, / »Keress idegen, magadnak más odút!« / A sír számomra itt van kiszemelve, / Síromhoz erre, itt vezet az út.
Ne halljam folyton e bősz riadalmat, / Az oktalan vád őrült zsivaját. / Egykor tapsoltatok – mit zengtem – dalnak, / S lantom másnak ma sem engedem át, / Nekem is úgy hazám ez, mint tinéktek, / Tartom a jusst hozzá, mind holtamig, / Míg újra magyarul nem zengnek a végek / S lantomon az utolsó húr is elkopik.”
Ez volna a Zsidó Hiszekegy?
Nem véletlen, hogy a költeményt olykor a „Zsidó Hiszekegynek” is tekintik. A vers minden sora a hűség, az otthonhoz való jog és a nemzeti közösséghez tartozás igényének költői megfogalmazása. Különösen megrendítő a záró rész, amelyben Kiss József a magyar szó és a magyar kultúra fennmaradásába vetett hitét kapcsolja össze saját életének végességével. Ez a gondolat a trianoni tragédia előestéjén nemcsak személyes vallomásként, hanem a nemzet egészének reményeként is értelmezhető.
A költő sorai ma is emlékeztetnek arra, hogy a történelem legnehezebb pillanataiban az irodalom gyakran többet mond el a kor emberének érzéseiről, mint a politikai nyilatkozatok vagy a diplomáciai dokumentumok.
Borítókép: a Szabadság tér 1934-ben. Fotó: Fortepan / Kurutz Márton, AI színezéssel.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.