Méltó befejezése volt június 27-én a Zsilip zsinagógában hetente két alkalommal megtartott Havrutának Glitzenstein Sámuel rabbi „Van-e élet a halál után? Lélekvándorlás a zsidóságban” című előadása. A zsinagóga nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel.
A Tóra alaptétele:
a test mulandó, de a lélek örök.
Ebből fakadóan Glitzenstein rabbi alaptézise sem lehetett más, minthogy mi mindannyian, akik most a Földön vagyunk, olyanként létezünk, akiknek a lelke előttünk egy valakiben, de valószínűbb, hogy már többekben járt és ugyanez vonatkozik az állatvilág egyes tagjaira is. Az azonban nem alapvető tény, hogy egy elhunyt lelke azon nyomban egy másik testbe vándorol. Ez nem futószalagként működik, tehát a lélek nem feltétlenül talál azonnal egy számára megfelelő születendő csecsemőt, akinek a testébe vándorolhat.
A lélekvándorlás a Tóra egyik legsejtelmesebb történése. A Tánáchban, vagyis a zsidó Bibliában, a Makkabeusoknál azt olvashatjuk, hogy az egyén lelke, mely itt a Földön a test börtönébe van bezárva, visszatér az Örökkévalónál lévő otthonába, de kizárólag akkor, ha addig egy igaz emberé volt. A gonosz lélekre azonban örök halál vár. A rabbi is utalt arra a mindennapos tapasztalatunkra, hogy egy „rossz ember” problémák nélkül éli le akár hosszú életét, ugyanakkor egy „jó embernek” esetleg csak a rövid, betegségekkel tarkított élet adatik meg. A léleknek az Örökkévaló által kitűzött feladata van.
Amikor egy ember meghal, lelke elhagyja a földi testét, de az első tizenkét hónapban fenntart bizonyos átmeneti kapcsolatot vele, ki- és bejárva abból, addig amíg a test szét nem esik. Ezért is tart egy esztendeig a gyász folyamata.
Emlékezetes, hogy Írásaink szerint Sámuel prófétát is fel lehetett támasztani halottaiból az első tizenkét hónapban az elhunyta után. Ezt az egy évet egyes nézetek szerint, minden léleknek a Purgatóriumban kell töltenie, amikor meg is tisztulhat. Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, amely szerint csak a gonosz lelkek kerülnek ide. A megtisztultak és a tiszta lelkek már ekkor a Gán Édenben, az Édenkertben pihennek meg, Míg a gonosz lélekre a pokol vár. Ezek a Gé-Hinnomban (Sábbát 152b–153a) aTánchumá Vájikrára vagyis a gyehennára, az elkárhozottak tüzére kerülnek. Az igaz lelkek ezalatt „a Dicsőség Trónja mögött” rejtőzködnek (Sábbát 152b), s tán ahhoz tudnánk mindezt hasonlítani, mintha tudat alatti állapotban lennének. A Midrásban (biblikus kommentárok gyűjteménye) ezt olvashatjuk:: „Az egyetlen különbség az élő és a halott között a beszédnek a képessége.” (Pesziktá Rabbathi 12:46). Viszont az vitatott, hogy a lelkeknek van-e emlékezetük, mennyit ‘tudnak’ a múltról.
Glitzenstein rabbi előadásában kitért a kabbalára is, amelyet ma is csak 40 éven felüli férfiak olvashatnak. Alkotói szerint a kabbala eredetileg nem írásos formában, hanem szájhagyomány útján terjedt. Ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy ez is isteni (mózesi) eredetű, mégpedig oly módon, hogy a mózesi törvények az Örökkévaló akaratát tükrözik, míg a kabbala magának az Örökkévalónak a lényébe enged bepillantani. A kabbalisztikus felfogás szerint a lélek sok-sok részre osztódva terjed, s a földön megtestesül egy meghatározott feladat beteljesítésére. Az a lélek, amely gonosz, vagyis amelyik nem teljesítette a rászabott feladatot a kabbala szerint is büntetést kap, és vagy megtisztul a pokolban, vagy újból megtestesül, s lehetőséget kap arra, hogy befejezze a félbehagyott munkát. De a megtisztulásra nincs minden gonosz léleknek módja. Van olyan, amely száműzött lesz, vagyis a reinkarnációt sem kaphatja meg, és száműzötté válik a megnyugvás minden lehetősége nélkül.
Az egyiptomi száműzetésből Izrael földjére visszatérni kívánó zsidóknál sajátos volt a lélek megtisztulásának a módja. Mivel egy részüknél nem volt kellő a késztetés arra, hogy ezt az utat megtegyék ezért az Örökkévaló parancsának engedve kénytelek voltak 40 esztendeig vándorolni a sivatagban, míg visszatérhettek a ígéret földjére. Ennyi idő alatt ugyanis a lelkük megtisztult, s a hazatérő új generációt már semmi sem kötötte az egyiptomi rabszolgasághoz.
Amikor eljön a Messiás, akkor a halott lélek is a porba hull, ahol ismét egyesül a testtel, együtt támadna. Erről legegyértelműbben Dániel 12:2-ben olvashatunk: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd, némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.” Arról viszont nem szól egyértelműen az Írás, hogy a feltámadás csak az igazak lelkének jár ki, vagy a gonoszoknak is. Őket ítélőszék elé állítják, s ha nem igazulnak meg, akkor a lelküket megsemmisítik, s annak hamvait az igazak lábai alá szórják. A pedig végérvényesen a pokolba száll, s ettől kezdve láthatatlanná válik.