A Lefkovicsék gyászolnak ismét bizonyított: Breier Ádám filmje elnyerte az „Ökumenikus zsűri” díját a 44. Magyar Filmszemlén. A megható és mély mondanivalójú alkotás már korábban is sikert aratott, most pedig újabb fontos elismeréssel gazdagodott.
A tizenhárom év szünet után újból megrendezett Magyar Filmszemlén – sorrendben a negyvennegyediken – nyolc fő kategóriában osztottak díjakat. A legutóbbi Filmszemlén, 2012-ben nem volt verseny, s így ott díjat sem ítéltek oda, ezért különösen jelentős volt ez az esemény.
A Breier Ádám rendezésében tavaly debütáló, Lefkovicsék gyászolnak című nagysikerű film már megjelenése évében is aratott. A Magyar Mozgókép Díjakat a Nemzeti Filmintézet és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa szervezésében rendezett Magyar Mozgókép Fesztiválon elnyerte a „legjobb elsőfilmesek” díját, és Bezerédi Zoltán a filmben nyújtott alakításáért vihette haza a „legjobb férfi főszereplő” emlékérmét.
A film most pedig a 44. Magyar Filmszemlén is a kitüntetettek színpadára állhatott.
A négytagú ökumenikus zsűriben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség is képviseltette magát, Hidas Judit média portfólió igazgató személyében.
A Lefkovicsék gyászolnak filmben mint vallási konzulens részt vett munkatársunk, Cseh Viktor kultúrtörténész, az Egység magazin főszerkesztő-helyettese és a zsido.com rovatvezetője.
A díjátadások a 44. Magyar Filmszemle zárónapján, február 9-én volt a Corvin Moziban.
Felszeghy köszönő beszédében kiemelte, hogy ez a díj az egész stábé, de különösen Szabó Kimmel Tamásé, a film egyik fő karakterét, Ivánt megformáló színészé. Hiszen Szabó Kimmel alázatos, sok munkával hihetetlenül hitelesen formálta meg és játszotta el az ortodox zsidó karakterét.
Ausztrics Andrea pedig a következő gondolatokkal vette át a díjat:
„Mert az ökumenikus díjat kaptuk, szeretném elmondani, hogy sokunknak és nekem is ez a film a hitről, a zsidó közösségről szól. De Breier Ádámnak, aki a filmet rendezte, nagyon fontos az, hogy a családról, a családi értékekről, a megbocsátásról és egymás támogatásáról is beszéljünk, mert ez a mindennapi életünkben az egyik legfontosabb dolog.”
Gratulálunk a Lefkovicsék gyászolnak stábjának és az alkotóknak további sikereket kívánunk!